Sánta Edina – Sőregi Viktória
 
A vállalati adományozás akkor lesz általános, ha a környezet, a társadalom, a fogyasztók elvárják ezt a vállalatoktól, és így teljesen természetes gyakorlattá válik. – Interjú Gerencsér Balázzsal, a NIOK vezetőjével.
Sorozatunkban azt mutatjuk be, hogy jelenleg Magyarországon a forprofit, a nonprofit és az állami szféra részéről milyen stratégiák születnek a társadalmi felelősségvállalás kérdésére, és hogyan tudnának ezek a területek együttműködni ennek érdekében.

Legutóbb Braun Róbertet kérdeztük arról, hogyan látja a vállalatok részéről a társadalmi felelősségvállalás lehetőségeit, illetve milyen együttműködésre számít e területen az állam és a nonprofit szervezetek részéről. Gerencsér Balázzsal, a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány vezetőjével is ezekről a kérdésekről beszélgettünk.

Braun Róbert felvetése szerint az állami támogatást meg kellene vonni a civil szervezetektől, és el kellene érni, hogy éljenek meg az adózók által felajánlott 1%-ból, és küzdjenek meg egymással a támogatásért a kommunikációs piacon. Mi erről a véleménye?


Ez egy jól hangzó, de tévedésen alapuló javaslat. Ugyanis nem áll úgy a civil szféra ma még Magyarországon, hogy a társadalom szervezeteit eltartsa. Ez oda vezethető vissza, hogy a két világháború között jól működő társadalmi szervezeteket, alapítványokat 1949 után betiltották, megszüntették, a vagyonukat pedig elkobozták. Ebből következően itthon a civil szervezetek, amikor újra lehetőségük volt elindulni, nagyon nehéz helyzetben találták magukat: nem volt vagyonuk, nem voltak tagjaik, eszközeik, ingatlanjaik, kivéve azokat a szervezeteket, amelyek 1989 előtt már léteztek, és a Hazafias Népfront keretein belül működhettek. Ma az alapítványoknak nincs biztosítva a független működésük, mert nem rendelkeznek vagyontárgyakkal (például az Egyesült Államokban bevett szokás, hogy egy alapítvány jelentős vagyont örököl, amelynek a kamataiból működni tud), és így állandóan külső forrásért kell rohangálniuk. Az egyesületeknek jellemzően nincs díjfizető tagsága, pedig ez lenne az alapfeltétele a működésüknek. Ha mégis van, akkor is kevesen adnak rendszeres támogatást.

Megoldást az jelentene, ha lennének nagy, független támogatási rendszerek. Magyarországon már nincsenek ilyenek, a külföldi alapítványok kivonulnak az országból, keletebbre tekintenek, a régió már nem érdekes. Valóban lehetnének vállalati támogatók is, de a vállalatok ma még csak keveset, és azt is ritkán adnak. Az is megoldást jelenthetne, ha az emberek támogatnák a civil szervezeteket, de évente mindössze körülbelül 100-150 ezer ember adományoz, és ez a szám nem emelkedik. Az 1% az adományozásnak csak egy átmeneti formája, és a szektor összbevételéből az aránya még 1%-ot sem ér el. Az európai uniós támogatások pedig elsősorban a nagy szervezeteknek érhetőek el. Ki más biztosíthatná a támogatást az államon kívül ilyen helyzetben?

A civil szervezetek hány százaléka részesül az 1%-os támogatásból?

1%-ot a szervezetek jól meghatározható része kap, és természetesen az előtérben lévő, nagy szervezetek kapnak ebből a legtöbbet. Az 1% kapcsán is megállapítható, hogy az emberek jelentős része érzelmi alapon, mások az ismeretségi körük alapján döntenek. 

Az 1% a civil szervezetek esetébencsak kiegészítő rendszer lehet, hiszen nem a társadalom egésze adózik, és számos fontos civil szegmens kiesik az adózók látóköréből.
Gyermekeknek szívesen adnak, de az idősekkel foglalkozó szervezetek már nem nagyon kapnak támogatást. A gyermekek ifjúsági nyári táboraihoz alig érkezik 1%-os nyilatkozat, gyermekegészségügyre azonban sok. De még itt is hatalmasak a különbségek: a szívbeteg gyermekek sokkal kevesebb 1%-os támogatást kapnak, mint a rákos gyerekek. Az 1% csökkenhet akkor is, ha egy terület a médiában alulreprezentált, vagy a téma iránt fogékonyak nem az adózók körében helyezkednek el. Tehát az 1% a civil szervezetek esetében csak kiegészítő rendszer lehet, hiszen nem a társadalom egésze adózik, és számos fontos civil szegmens kiesik az adózók látóköréből.

Mi a helyzet a vállalati adományozással és a vállalatokkal való együttműködésekkel?

A vállalati adományozás akkor lesz általános, ha a környezet, a társadalom, a fogyasztók elvárják ezt a vállalatoktól, és így teljesen természetes gyakorlattá válik. Ma még sokszor személyes döntések, illetve hitbizomány alapján dőlnek el ezek a támogatások a topmenedzseri szinteken, még nem szerepel a vállalat stratégiájában, ahogy az egész CSR sincs beágyazódva stratégiai szinten. Itt az idő, hogy komolyabban foglalkozzunk ezzel a kérdéssel.

Hogyan válhatnának érdekeltté az együttműködésben az egymás számára is átláthatóan működő szférák?

Hosszú távon az lenne az érdeke egy felelős vállalatnak, hogy helyi igényekre épülő államban működjön, és akkor az egész struktúra átláthatóbb és könnyebben működtethető lenne. Az átláthatóság valóban kulcsmozzanat, de ez nem csak a civil szervezetekre, hanem az egész magyar társadalomra igaz kellene, hogy legyen. Sajnos azonban korántsem ez a helyzet. Nap mint nap, minden szinten ennek hiányával és a korrupcióval szembesülünk. Ezért az átláthatóságért természetesen a civil szervezeteknek is tenniük kell. Ez elsősorban jogi lépés: mindenki számára hozzáférhető, cégbírósághoz hasonló nyilvántartást kellene létrehozni a civilekről, amelyben feketén-fehéren lehetne látni, hogy ki mire költi a pénzét, milyen tevékenységeket folytat, és így tovább. Jelenleg sem a közhasznúsági törvény, sem a NIOK-os nyilvántartás (mely a legnagyobb nyilvános adatbázist tartalmazza) nem tölti be ezt a funkciót, ráadásul a legtöbb nyilvántartás nem hozzáférhető, és kaotikus. Mindenfajta minőség-ellenőrzés, minőségbiztosítás csak ezután következhet.

Ami a NIOK-ot illeti, most dolgozunk egy ilyen nyilvántartási kezdeményezésen, amelyet együtt indítottunk a GuideStar intézettel.

Hogyan érzékeli, a média mennyire jeleníti meg a CSR-t, valamint a civil témákat, véleményeket?

A CSR tevékenységek kommunikációja kulcsfontosságú. Addig nem várok lényeges áttörést, amíg az ilyesfajta tevékenység kommunikációja nem biztosított. 

Az a probléma, hogy a média az adományozáskommunikálását is kizárólag bevételi forrásnak látja.
Egy nagy magyar telekommunikációs cég évekkel ezelőtt az adományozásra szánt összeg 75%-át adta oda adományként, és 25%-ot fordított kommunikációra. Ma ennek éppen a fordítottja történik: 75%-ból kommunikál és 25%-ot ad oda. Az a probléma, hogy a média az adományozás kommunikálását is kizárólag bevételi forrásnak látja. Amíg ez nem változik meg radikálisan, addig nem lesz erős az adományozásra és a CSR tevékenység folytatására irányuló motiváció sem. Ameddig a civil vélemény, a civil szervezeti tevékenység teljesen kiszorul a sajtóból, addig elég nehéz lesz megismertetni a munkájukat a társadalommal. Tudjuk, hogy naponta milliók nézik a kereskedelmi televíziókat – egyszerűen nem engedhető meg, hogy kiszoruljon innen a civil társadalom véleménye. Ami a TCK-t (társadalmi célú kommunikációt) illeti, ez a kérdés sincs rendezve. Azonban a médiatörvény megváltoztatása elég reménytelen, hiszen ehhez 2/3-os többség szükségeltetne, így belátható, hogy ennek módosítása milyen önmagát meghaladó, erős lobbit igényelne a civil szféra részéről.

Elmondása szerint több szempontból is hiányoznak az alapok, amelyekre épülve a civil szervezetek fennmaradhatnának és fejlődhetnének.

Az tény, hogy hiányoznak az alapok az egész civil rendszer megfelelő működéséhez. Amíg nem egészséges környezetben élünk, amelyben az emberek felelősséget tudnak vállalni a környezetükért, az államnak támogatnia kell a szektort, hiszen érdeke, hogy az ország közügyei erős demokratikus alapokon intéződjenek, s ehhez nélkülözhetetlen a civil társadalom szervezeteinek ellenőrző, korrigáló és szolgáltató szerepe. Jelenleg az emberek egyre kiszolgáltatottabbak és izoláltabbak a hatalom és a gazdaság szorításában, és a központtól várják a megoldást a helyi ügyekre is. Ez a struktúra egyre sérülékenyebb, ezért bizonyos dolgoknak ki kellene kerülniük a központi ellátórendszerből. Ha megerősödik a civil társadalom, akkor megerősödnek a helyi közösségek is. Ez persze rövidtávon nem érdeke a hatalomnak és a vállalatoknak sem, hosszú távon azonban érdemes reménykedni.

A nehézségek ellenére mégis milyen pozitív tendenciák segíthetik a civil társadalom erősödését?

Több biztató jelet is látok: Az állam pazarló, bürokratikus és korrupt működése változás után kiált, amelyben több szerepe lehet a civil szervezeteknek. Az internetet is jó kitörési lehetőségnek tartom, pl. a hírleveleket, a blogot és az önálló levelezési csoportokat. Ebben Magyarországon viszonylag jól állunk, ha csak a szektor számítógép-ellátottságának fejlesztésére vonatkozó törekvéseket tekintjük. Másik lehetőség a hálózatosodás: az Európai Unió a nagyobb szervezeteknek független forrást jelenthet, és az így megerősödő szervezetek képesek lesznek egy másfajta hálózatos struktúrát létrehozni. Így lehetőség van nagyobb léptékben gondolkodni, kapcsolódni a hasonló külföldi struktúrákhoz. Harmadik lehetőségként jó látni, hogy mostanában a vállalatok nagyobb figyelmet tanúsítanak a civil szektor iránt. Bizonyos szervezetek igenis esélyesek arra, hogy elnyerjék a támogatásukat, és ebből létrejöhet egy mindkét fél számára hasznos tanulási folyamat. Éppen ezért szerveztük a Hidak rendezvényt, amelyen egyes cégek bemutathatták, hogyan találtak egymásra civil szervezetekkel, és hogyan alakítottak ki jó kapcsolatot.