Tisztelt Elektorok, Kedves Civil Társaim!
 
 

 
Györfi Gyula vagyok, és azzal a szándékkal szeretnék bemutatkozni, hogy megismerjenek, lehetséges dél-dunántúli jelöltként a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsába.

Több mint 15 éve vezetem az Ifjúsági Unió Szekszárd egyesületet, amely mára már meghatározó civil közössége régiónknak. Szervezetünk egy természetjárással és környezetvédelemmel foglalkozó mérsékelt hangvételu, inkább konstruktív zöld szervezet. Az eltelt tizenöt év alatt sikerült megélnem a civil szervezetek szinte minden búját-baját, sikereit és örömeit. Valódi civil tapasztalatokat sikerült szereznem, amelyek mára komoly gyakorlatinak mondható szakmai ismeretté álltak össze.
Egyesületi társaimmal együtt az elejétol fogva jelen voltunk az NCA megszületésében és fejlodésében. Láthattuk az Alapprogram viszonyát a civil szervezetekkel, láthattuk, hogy mit jelenthet a harmadik szektornak. Észlelve a hiányosságokat röviddel a program beindítását követoen szakmai irányításommal életre hívtuk a Civil SzámAdó Szolgálatot. Számos civil társunkat segítettük munkatársaimmal eligazodni a pályázati rendszerben, az elszámolások valamint a számvitel és a közhasznúság útvesztoiben. Értékelésünk és a visszajelzések szerint elég nagy sikerrel. A régióban meglehetosen sok civillel kerültünk kapcsolatba, valószínuleg az Önök szervezetével is.
Szolgálatunk nem csak a pályázókat segítette, hozzáértésünket felismerve hamar tanácsadóivá váltunk a regionális kollégiumnak és a kincstáraknak. Ennek szinte egyenes következménye volt, hogy a regionális kollégium titkára lettem. E munkám során már nem csak a szervezetek és a NCA kapcsolatát láttam, hanem betekinthettem az Alapprogram belso muködésébe is, a tanács, a kollégium és a kincstárak kapcsolatába, küzdelmeibe.
Nem áll messze tolem a régióban való gondolkodás. Egyesületünk egyik alapveto értéke, hogy eros szövetségi gondolkodásúak vagyunk, számunkra nagyon fontosak a partnerek, baráti szervezetek. Szerencsénkre szakmai vonalon elég nagy számú, és jól muködo kapcsolatot ápolunk. A régióban való gondolkodásról nem csak beszélünk, számos tettel is bizonyítottuk elkötelezettségünket mind szakmai oldalról, mind a Civil SzámAdó Szolgálat oldaláról. Különösem büszke vagyok arra, hogy az IFU elmondhatja magáról e gondolatokat, melyeket minoségbiztosítási értékelésünk is a legnagyobb pontszámmal jutalmazott.
Magánéletemben egy 36. évében járó közgazdász vagyok, Szekszárdon könyveloirodát vezetek. Szeretem a természetet, sokat túrázok, kirándulok, és szép eredményekkel túraversenyzek is. Szívemen viselem a civil szervezetek boldogulását, szinte soha nem mondok nemet a segíto megkeresésekre, és amit e szektorért végzek, azt szigorúan önkéntes munkában teszem.
Amennyiben megbíznak azzal, hogy Dél-Dunántúlt, vagyis Önöket képviseljem a Nemzeti Civil Alapprogram tanácsában, mindent elkövetek azért, hogy valamennyiünk közös érdekei a leheto legerosebben érvényesüljenek. Törekszem arra, hogy a SzámAdó Szolgálat, és titkári munkám során megismert, a programot ért valós kritikákra a tanács döntéseiben mindenki számára elfogadható válasz szülessék, segítve ezzel a pályázó szervezetek, a kollégiumokat. Kiállok, és konstruktív, szakszeru javaslatokkal támogatom az NCA létét biztosító törvények hatékonyabbá és jobbá tételét, a Tanács NCA-ért folytatott általános civil érdekképviseletét.
 
Baráti üdvözlettel, Györfi Gyula