A Kurt Lewin Alapítvány szerint alapvetően nem az oktatási tárca által a felsőoktatási felvételinél tervezett pontkedvezmény a módja a hátrányos helyzetű diákok minél előbbi felzárkóztatásának.
Ezt tartalmazza a Kurt Lewin Alapítvány MTI-hez pénteken eljutatott állásfoglalása.
Az Oktatási Minisztérium tervei szerint 2005-től kezdve a hátrányos helyzetű diákok húsz százaléknyi pontelőnnyel juthatnának be az egyetemekre.
A saját meghatározása szerint társadalomtudományi ismeretterjesztéssel és a társadalmi előítéletek minél hatékonyabb csökkentésével foglalkozó Kurt Lewin Alapítványnak az az álláspontja, hogy 'ezek a fiatalok nem érnek kevesebbet, mint mások, hiszen egyáltalán nincsenek gyengébb képességeik' - olvasható a közleményben
'Éppen ezért nem pontelőnnyel kell őket segíteni, kiemelve őket a többi diák közül és kitéve ez által őket annak a veszélynek, hogy hasonló előnyöket nem élvező társaik csak még jobban kirekesztik őket. Célt érni sokkal inkább megfelelő odafigyeléssel és szakszerű, személyre szabott felkészítéssel lehetne - bár kétségtelen, hogy ez utóbbi jóval több energiát és odafigyelést igényel' - fejti ki az alapítvány.
Az alapítvány szerint sokkal hatékonyabb módja a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásának az, ha nem előnyben próbáljuk részesíteni az érintett diákokat, hanem felkészítik őket azokra a dolgokra, élményekre, hatásokra, melyekre a felvételik-, majd később, az egyetemi élet során számítaniuk kell.
A szervezet közleményében kitér arra, hogy a Kurt Lewin Alapítvány 1995 óta, szervez olyan ingyenes felvételi előkészítő tanfolyamokat hátrányos helyzetű, elsősorban roma diákok számára, amelynek keretében a fiatalok kis létszámú csoportokban készülnek fel különböző egyetemi szakok felvételi vizsgáira - és magára az egyetemi életre, a nagyvárosi létre.
A képzés során a szociológia, szociálpolitika, szociális munkás, valamint - az idei tanévtől kezdve - tanító és óvodapedagógia szakokra jelentkező diákokat készítik fel a felvételi vizsgákra.
A tapasztalatok szerint az előkészítőre járók 98 százaléka később felvételt is nyert az általa választott szakok valamelyikére.
Az idei kurzus január 15-én kezdődik, a tanfolyamokra november 15-ig lehet jelentkezni.