2006. november 18.  Hermann Irén, Szép Ildikó  
 
Sok jómódú adományozó Magyarországon napjainkban inkább hallgat a jótékonykodásáról, mert az vagyoni helyzetérõl árulkodik. A jómódúak adakozásának hazánkban még íratlan szabályai sincsenek - egy-két egyedi eset viszont lassacskán divatot teremt. 
  
A Gates-házaspár és Buffett. Gazdag barátság.  
  
Warren Buffett, a világ második leggazdagabb embere nemrég bejelentette: vagyonának 85 százalékát jótékony célokra ajánlja fel. A feldobott 37 milliárd dollár nagy részét pedig a befektetõguru nem másnak adta, mint a világ jelenlegi leggazdagabbjának, Bill Gatesnek, a Microsoft alapítójának, pontosabban az õ és felesége által létrehozott alapítványnak . Gáláns felajánlásával Buffett saját magát letaszította a leggazdagabbak dobogójáról, a Bill & Melinda Gates Foundation vagyonát viszont egyszeriben megduplázta. Ráadásul egyúttal arról is beszámolt, hogy vagyonából további 6,3 milliárd dollárt oszt szét más jótékony célú alapítványok között.
Ám a Microsoft-vezér sem maradt le mögötte: nyomban õ is bejelentette, hogy újabb tetemes összeggel fejeli meg magánvagyonából a szóban forgó alapítvány már így is 70 milliárd dollár fölé dagadt tõkéjét. Ami Buffettet illeti, õ a júliusi bejelentéskor árulta el: soha nem volt más terve a pénzével, mindig is azt vallotta, hogy örököseire éppen annyit fog hagyni, amibõl megélnek, viszont nem hagyja, hogy ne kelljen erõfeszítéseket tenniük az életben. Hasonlóképpen gondolkodik Gates is, aki a hírek szerint már édesanyja 1994-ben bekövetkezett halála után eldöntötte, hogy vagyona 95 százalékát még életében jótékony célokra kínálja föl. Mindezek után az idén már azt tudatta a világgal, hogy 2008-tól kiszáll a Microsoft napi ügyeibõl, és attól kezdve kizárólag a jótékonykodásnak szenteli további életét. A Bill & Melinda Gates Foundation célja egyébként az életszínvonalbeli különbségek kiegyenlítése, így a legszegényebb országokban, illetve az Egyesült Államokban támogatnak elsõsorban egészségügyi és oktatási programokat.
 
Itthoni tettek
Nem csinál titkot hasonló elképzeléseibõl az egyik legnagyobb hazai adományozó, Demján Sándor sem. A TriGránit Rt. elnöke azt mondja, halála után vagyonát a magyar kultúrára és oktatásra hagyja. Igaz, mint rögtön hozzáteszi, ezt egyelõre senki nem hiszi el neki. Pedig a 2005-ben az év egyéni adományozójának választott üzletember eddig sem fukarkodott, ha segítésrõl volt szó. Adományainak egy része nem közvetlenül a személyével, hanem a vállalkozásaival függ össze - ilyenkor nem is õ, hanem cége adakozik -, beruházásai helyszínén segíti például az ott élõ szegényeket. Vagy, miként az Lengyelországban megtörtént, akár arra is kész, hogy egy új templomot építsen a helyi közösségnek. Vannak viszont olyan ügyek, amelyek az õ fejébõl pattantak ki, és nem tágított addig, míg meg nem valósította õket. Ilyen volt a már saját nevével fémjelzett Prima Primissima-díj létrehozása, amire Demján Sándor tíz éven keresztül összesen 3 milliárd forintot fizet.
A jómódúak adakozása hazánkban egyelõre mégis gyerekcipõben jár. Ezt többen is azzal magyarázzák, hogy még mindig nem tért magához a rendszerváltás elõtt az állam emlõin csüngõ társadalom. A megváltozott viszonyok közepette csak kevesekben tudatosodott, hogy a vagyonnal felelõsség is jár. Valós képet felvázolni azonban ma még azért sem lehetséges, mert nemcsak általában a vagyonosok rejtõzködnek; azok, akik a rászorultak érdekében a pénztárcájukat is kinyitják közülük, még inkább el akarnak bújni a világ szeme elõl. Az International Business Schoolt alapító és fenntartó Tamás István szerint ez azért nem meglepõ, mert a magyar társadalom mindmáig nem fogadja jóérzéssel az adakozást, inkább elítéli a hozzá kapcsolódó személyes gazdagság miatt. Ez a negatív hozzáállás Tamás szerint nemcsak titkolózásra inti az adományt felajánlókat, de sokakat vissza is tart a bõkezûségtõl. (Úgy tudjuk, volt már olyan közszereplõ, aki visszautasította adományozói kitüntetését.)
Az elsõ adományozó fecskék egyike a Somody-házaspár volt. A Bolyai-díjat, a hazai tudományos élet egyik legrangosabb elismerését kiadó Bólyai Alapítványt 1998 májusában hozta létre Somody Imre, a Pharmavit Rt. tulajdonosa és felesége, Somody Imréné, valamint Karsai Béla, a Karsai Holding Rt. elnök-vezérigazgatója és Lantos Csaba, az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese. Három évvel késõbb csatlakozott az alapítványhoz Alexander Brody reklámszakember és író, valamint Várkonyi Attila, a Fast Ventures kockázati tõkebefektetõ cég elnöke. E díjat - és a vele járó 50 ezer dollárt - kétévente ítélik oda annak a magyar, illetve magyar származású személynek, aki nemzetközi mércével is kimagasló eredményt ért el a tudományos munka terén. A díjbizottság elnökeként a mindenkori köztársasági elnök 14 akadémikussal közösen választja ki azt a személyt, aki a megelõzõ két év tükrében Magyarországon, vagy magyarként a társadalom szempontjából a legnagyobb teljesítményt nyújtotta a tudomány területén.
Adományozói statisztikák
A vagyonosabbak közül egyébként csupán a hazai felnõtt lakosság jövedelem szerinti felsõ ötödérõl van néhány jelzésértékû adat. A Marketing Centrum reprezentatív 2004-es felmérésébõl az derült ki, hogy míg a teljes lakosságnak a 21 százaléka rendszeresen, 14 százaléka egyszer-egyszer rendelkezik adója 1 százalékáról, addig a felsõ ötödnek rendszeresen a 36 százaléka, idõnként pedig a 27 százaléka teszi ugyanezt. Amikor bele kell nyúlni a pénztárcába, az adatok tanúsága szerint némileg akkor is buzgóbbak a gazdagabbak. Míg a teljes felnõtt társadalom 6 százaléka adott már pénzügyi támogatást rászorulóknak rendszeresen, 27 százaléka pedig alkalmanként, addig a társadalom legtehetõsebb 20 százaléka rendszeresen, 39 százaléka alkalmanként tett pénzbeli felajánlást jótékony célra.
Manapság mindazonáltal még elég ritka a jómódúak körében a valódi adakozás, amelynek forrása privát vagyonuk. Sokkal inkább jellemzõ, hogy összemosódik az egyéni és a céges adakozás. A cégvezetõk gyakran letudják a jótékonykodást azzal, hogy tõlük függ, milyen ügyet, mekkora összeggel támogat a cégük.
Rendre cégén keresztül adományoz például Kovács Gábor, a Bankár Holding Rt. vezérigazgatója. Azt mondja, mivel övé a cég, ez olyan, mintha a saját pénzébõl adna. Kezdetben, amikor egy ügy 'megtalálta', adott, ha tudott. Késõbb már érezte igényét, hogy adakozási kedvét inkább csak egy-két ügyre koncentrálja. Így a nagyközönség elõtt Kogart néven ismertté vált Kovács Gábor Mûvészeti Alapítvány 2003-as elindítása már egyértelmûen stratégiai döntés volt. Miként maga az alapító, a 3 milliárd forintos alaptõkével általa létrehozott Kogart szintén a kortárs képzõmûvészet mecénása. Kovács elvei közé tartozik, hogy nem feneketlen pénztárcát ad, inkább csak a kezdõ lökést. 'Az adomány egy pillanatban segíthet, de nem old meg problémákat, ezért elvárom, hogy az alapítvány a kezdeti segítség után fenntartsa magát' - mondja az üzletember.
Hol a példa?
Mivel nálunk - a háború elõtti idõszaktól eltérõen - egyelõre nincsenek örökölt vagyonok, híján vagyunk a jómódúak körében a vagyonnal párosuló szülõi példamutatásnak is, amely irányt szabhatna a gazdagok társadalmi felelõsségvállalásának. Hosszú évekbe telik, míg itt is kialakul egy stabil adakozási kultúra, amely egyébként országonként eltérõ lehet. Tamás Istvánhoz például néhány éve megkeresés érkezett az IBS partnerintézményétõl, az Oxford Universitytõl, amelyben azt kérték tõle, hogy járuljon hozzá az egyetem új épületszárnyának építési költségeihez. Amikor az oktatás ügyének elkötelezettjeként átutalt 50 ezer fontot, azt gondolta, hogy ez az összeg nem túl jelentõs, összevetve az angoloknak évente kifizetett, több százezer fontra rúgó franchise díjjal. Ám tévedett. A gazdag Nagy-Britannia több évszázados hagyománnyal rendelkezõ, világszerte híres intézményének vezetõi nagyon meglepõdtek a náluk is igen gálánsnak számító adományon. A magyar mecénás támogatásánál mindössze egyetlen magasabb összeg érkezett, egy 100 ezer fontos. Mint kiderült, Oxfordban nemes célokra általában sok-sok apró adomány felajánlásával gyûlik össze a szükséges pénz.
Az adakozási kultúra kialakulatlanságát jelzi, hogy például az Elite Magazin által szervezett jótékony célú partikon - ahol rendre a társadalom jómódú tagjai vonulnak fel - a felajánlásokból a legkülönfélébb összegek kerekednek ki. Összegyûlt már ilyen rendezvényen több millió forint értékû adomány is, de arra is volt már példa, hogy mindössze 300 ezer forintot fizetett be a jómódú vendégsereg. Mindazonáltal az adakozó kedvet a jó példa is növeli ilyen alkalmakkor. Amikor például a Szent Imre Kórház onkológiai alapítványa javára rendezett a lap Szent Iván-éji partit, a helyszínt adó Búsuló Juhász Étterem tulajdonosa vállalta, hogy a felajánlásokat megduplázza, így jutott az alapítvány a vendégek 2 millió forintos adományával együtt összesen 4 millió forinthoz.
'Kialakulóban van a felelõsségtudat a nem kifejezetten jómódú, ám a társadalmat befolyásolni képes személyek körében is' - mondja Körtvélyes Éva, az Elite Magazin fõszerkesztõje, a mellrák megelõzésében részt vállaló Egészség Hídja alapítvány egyik létrehozója. 'Én csupán a hatvanéves pályafutásom során szerzett reputációmat tudom felajánlani' - mondta Galambos Erzsi színmûvész, amikor - Sebestyén Mártával, Oroszlán Szonjával és Dobó Katával - arcát adta a civil szervezet felvilágosító, figyelemfelkeltõ munkájának támogatásához. Az utóbbi egy-két évben kérés nélkül is több jómódú magánszemély is adakozott az Egészség Hídja számára. Támogatást kaptak például Straub Elektõl és feleségétõl, Rényi Andreától, Kapolyi Lászlónétól, és Bartalkovics Mária mûgyûjtõtõl. Az ismert televíziós riporter, Havas Henrik leginkább szûkebb hazájában, Kisorosziban támogatja a közösség életét. Segített például felszerelni a helyi általános iskolát számítógépekkel, a milleniumi emlékmû költségeibe is beszállt, és támogatja a helyi nyugdíjas klubot. Igazi lokálpatriótaként felszerelést és fûnyírót vásárolt a futballcsapatnak.

(A teljes cikk a Figyelõ eheti számában olvasható!)