- Mv.: Telefonszámunk 328-7111. Ahogy jövök a városba befelé a Kerepesi úton egy hosszabb terület, egy parkosított terület mellett jövök el. Én bizony a nyáron megfigyeltem, hogy melyik fa alatt ki tanyázik. Hajléktalanok lakhelyévé vált ez. Most reggel is néztem, ebben az esőben, illetve az eső után, hogy vajon ott vannak-e a lakók. Ott vannak még, de hát lassacskán valamilyen búvóhelyet nekik is kell találni. Harcsás Judit Győrben él és ő is, mint az ott élők többsége találkozik az utcán hajléktalanokkal, sőt, azt is tudják nagyjából, hogy a város melyik pontján ki bukkanhat fel. Egy szomorú hírt hallott.

- R.: A győri belvárosban járunk a Rába-parton, műemlék jellegű, romantikus stílusú lakóház. Épült 1860 körül, olvasom a táblán. Oszlásnak indult férfi tetemre bukkantak. Hozzáértők szerint a holttest néhány hete már itt lehetett a pincében.

-Hosszú folyosón kell végigmennünk, itt a munkálatok már készülnek, akkor ácsoltak. Gyakorlatilag én annyira tudtam bejönni, hogy fel tudtam mérni magát az udvart és ahogy én elképzelem, itt egy-két garázs és egy-két ilyen melléképület az, ahol meg lehetett bújni. A pincelejáratot azt még magam sem találtam meg, hogy őszinte legyek, tehát nem tudtam én azóta mégegyszer bejönni.

- R.: Dornai Gábor utcai szociális munkás. Ez a férfitetem itt lehetett. Nem hiányzott vajon se családnak, se rokonnak, mit tudnak erről?

- DG.: A mi általunk ellátott személyek közül nem hiányzott úgy ember, akit kerestünk volna és aki esetleg ő lett volna a halott személy. MI is a rendőrségi információra hagyatkoztunk.

- R.: Tudják ma már, hogy ki lehetett ő?

- DG.: Nem tudjuk a mai napig sem.

- R.: Balastyán MIhályné a győri segítőház intézményvezető-helyettese.

- BM.: Lehet, hogy nem is hajléktalan volt, mivel a Keressük Szolgálat működik, országos diszpécserszolgálaton keresztül, így nálunk is működik ez és senki nem jelentette, hoyg valaki el is tünt, akár család vagy akár hajléktalanintézmény. Ezért úgy gondolom, hogy nem is biztos, hogy hajléktalan előélettel rendelkező férfi lehetett.

- R.: Csak máR előre megbélyegzik az illetőt, ugye, hogy hajléktalan.

- BM.: Igen, sajnos ez van, hogy ha valakit látunk az utcán vagy éppen egy padon és rossz állapotban van, akkor rögtön uyge ítélkezünk, hogy hajléktalan, ami nem baj, hisz ezt felvállaljuk, hogy mi itt dolgozunk és a hajléktalanokon segítünk. Ezt most már úgy gondolom, hogy a fedél nélküli emberek is elfogadják, hogy hajléktalanok és segíteni akarunk és segítünk is rajtuk. Ezért minden évben kétszer feltérképezzük Győr és Győr környékét, de úgy gondolom, hogy minden intézmény, tehát minden megyében készülnek ezek a hajléktalan búvóhelyéről készült térképek, ahol vannak olyan búvóhelyek, amelyek megszünnek, van amelyikbe új búvóhelyeket kell berajzolnunk és ezeket mind a diszpécseri szolgálat, mind pedig az intézmény szociális munkásai látogatják, tehát ezért nagyon sajnálatos az az esemény, hogy nem tudtunk időben segíteni azon az emberen, hiszen nem tudtuk, hogy ez a búvóhely létezik.

- R.: Ma Győrben és Győr környékén körülbelül hány hajléktalanról tudnak, és Dornai Gábor az, aki folyamatos kapcsolatot tart velük.

- DG.: Hogyha a téli menhelyet veszem alapul, akkor mindig száz fölötti létszám szokott ott megfordulni. Én k étszáz körülire taksálom a létszámukat azért, mert vannak átutazók, tehát nem hosszú időt itt töltő emberkék, vannak, akik egyáltalán nem is kerülnek a látókörünkbe, olyan helyen húzzák meg magukat. Kétszáz főre mindenképpen gondolok.

- R. Elfogadják ők a segítséget?

- DG.: Akik már régebb óta hajléktalanok igen, akik ismernek bennünket. Az újabbak eleinte úgy ódzkodnak, tehát nem nagyon akarnak velünk szóbaállni, a társaikkal is így beszélnek és egy idő után már fogadnak bennünket és a segítséget is.

- BM.: Tudunk élelmet nyújtani, ruha, fürdetést, mosakodási lehetőséget természetesen, egy tál ételt is, meleg ételhez is tudjuk juttatni.

- R.: Itt ebben az udvarban most betonkeverő, aztán cserepek, téglák, bontott anyag és nekem eszembe jut, kísértetiesen hasonlít ehhez az esethez az, ami egy picikét jobban végződött, nevezetesen a fáskamrás Laci történetéről van szó. Talán két udvarral arrébb élt ő egy fáskamrában és sikerült meggyőzni az utcásnak, hogy bemenjen Likócsra azt hiszem, egy téli időszakban. Ez a férfi már megnősült, lakásra várnak a nejével, Judittal.

- BM.: Hát idő kell ahhoz, hogy lakáshoz juttassuk. Ha viszont valaki búvóhelyet szerez és ott akar megbúvni, természetesen ezt is elfogadjuk, de akkor a szociális munkás nap mint nap látogatja. Van aki maga a szabadságot így értelmezi. /Zene./

- R.: Esős idő van és közeledik az ősz, jön a hideg. Nem tudom, hogy itt Budapesten van-e ilyen térkép, ilyen búvóhely-térkép, vagy a tavalyit elég elővenni. Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány munkatársa. éjrarajzolják, újra gyüjtik ezeket a helyeket?

- GZ.: Nálunk itt Budapesten nem létezik ilyen szisztematikus felmérés, mint amit Győrben hallottunk...

- R.: Miért?

- GZ.: Mert ez egy nagyváros. Tehát a mi utcai szolgálatunk illetve diszpécser-szolgálatunk több mint kétezer helyszínt tart nyilván. Ezek bejelentésre regisztrálódtak, bejelentésre mentünk oda vagy küldtünk oda valakit, tehát ezt mi nem úgy, hogy utcai munkásként felderítettünk helyszíneket, nem is lenne ez valóságos, tehát a házak zárva vannak. Pincék is zárva vannak, nem lehet bejutni, tehát amit igazából fel lehetne deríteni, az a nem a közterület, hanem a nyilvános hely, tehát ezek a nagyon látható helyek. Arra sincs kapacitása senkinek, t ehát én azt gondolom, hogy ez nem is biztos, hogy szociális feladat a felderítés.

- Mv.: De egy utcai munkás azon a területen, ahol ő dolgozik, nagyjából tudja, hogy melyek ezek a pontok, egy aluljáró, egy üzletnek a zugolya, külső része...

- GZ.: Két-három szociális munkás jut egy-egy kerületre....

- Mv.: Akkor képtelenség, akkor képtelenség. KÉptelenség.

- GZ.: Ezt nem lehet megtenni. égy, hogy azt gondolom, hogy vannak persze frekventált részek, például a Nyugati Pályaudvar, ahol van egy utcai munkás pár, aki folyamatosan ezt végzi. De mondjuk Londonban a frekventált helyeken háromórás váltással mennek a szociális munkások párosával, tehát egy ilyen nagyon intenzív ottlét van. Ez jelen pillanatban még Budapesten nincs így és nem is gondolom, hogy igazából ez lenne a probléma. Tehát nem is hiszem, hogy bármilyen nagy készültséggel meg lehetne oldani, hogy az ilyen rejtőzködő hajléktalan embereket megtaláljuk, ha egyáltalán persze hajléktalan emberről van szó, azt még nem tudjuk.

- Mv.: Mert... mert ugye hát nyáron főleg, de többi évszakban se könnyen adja be a derekát egy bajbajutott ember, hogy egy tömegszállásra menjen, egy hajléktalan melegedőre, tehát jó időben akár egy laikusként azt mondom, hogy ez egy megoldás lehet, hogy ha talál magának egy búvóhelyet, akkor ott valami módon gondozni és persze az a cél, hogy bekerüljön az intézményes segítségnek a hálózatába. Nem?

- GZ.: Visszatérnék bocsánat az előző gondolatra. Tehát nekünk az a tapasztalatunk, hogy igazából nem az a jellemző, hogy nagyon elbújnak az utcán élő vagy közterületen élő hajléktalan emberek, hanem ez a - ugye a nyilvánosság az nem csak olyan hely, ahol sérelem érhet, hanem egyben véd is. Tehát az, hogy sokan látják stb. Tehát mindig valahogy a kettő között van. Egy kicsit el van bújva, de azért egy kicsit nyilvános.

- R.: De én sokszor látom azt, hogy ha visznek oda ennivalót vagy megpróbálják akár a szociális munkások, filmek is szólank erről, becsalogatni mondjuk egy menhelyre, becsalogatni egy zárt, fedett helyre, sokszor mondják, hogy hagyjanak békén, nem, hagyjanak békén. Lehet, hogy a teát elfogadja, a kenyeret elfogadja, de nem akar mozdulni. Ott lehet hagyni őt ezen a búvóhelyen, ezen a...

- GZ.: Ott kell, hát nem, nem, nem lehet erőszakot...

- R.: Hogyan lehet mégis rávenni arra, hogy azért kerüljön közelebb a szociális rendszerhez, biztos ennek remek módszerei vannak. Nehéz, az biztos.

- GZ.: Egyszerű, de akkor hadd térjek még vissza a környezetre, jó, mert engem is foglalkoztat ez a dolog, hogy ez miért történhet meg és azt gondolom, hogy ez azért történhet meg, mert hogyha egy környezet az nagyon elutasító, nagyon sok bántás éri esetleg, tevőlegesen vagy szóban vagy - szóval hogy ilyen elutasító, akkor lehetséges az, hogy egy ember annyira elbújik, hogy már meg se találják. Tehát én azt gondolom, számtalan ilyen esetnél voltam én is kint, amikor lépcsőházban hajléktalan ember lakott, aludt. Volt, ahol több mint tíz éve Budapesten van egy lakótelepen egy szeméttároló, ahol több mint tíz éve lakik egy hajléktalan ember. A gondnok is ismeri, kulcsa van, szeretik a házban, elfogadják azt a helyzetet. amikor beteg volt, ők hívtak, tehát a ház lakói hívtak ki bennünket. Tehát tisztában vannak azzal - megpróbálnak alkalmanként egyes esetekben segíteni és úgy globálisan is - borzasztóan érdekes a helyzet, és számtalan hasonló helyzet van. Van olyan ház, ahol az idős asszonyok csak titokban tudnak lemenni a hajléktalan emberhez, mert olyan a közhangulat és így tovább. Tehát én azt gondolom, hogy ahol van egy elfogadó közeg, ott én azt gyanítom, hogy talán ilyen nem fordulhat elő, talán azért nem megy annyira el az a hajléktalan ember azokba a járatokba, ahol bizony magányosan meg lehet halni, hanem talán egy kicsit közelebb marad a közösséghez, szimbolikusan is.

- Mv.: Említette azt, hogy nem a hajléktalanokkal foglalkozó szolgálatok dolga az, hogy akár ezeket a búvóhelyeket feltérképezze, hát különösen nem egy ilyen nagyvárosban. De a figyelmük fordul-e arra, vagy csak a szerencse játszik közre, hogy megérezzék, megtalálják azokat az embereket, akik a határán állnak annak, hogy hajléktalanná váljanak. Valami módon fedél nélkül maradnak, családi vagy egyéb ügyekből kifolyólag elveszítik a lakásukat. Vagy csak akkor képesek találkozni ezekkel a sorsokkal, amikor már az utcán vannak.

- GZ.: A bizonytalan lakhatású emberek száma óriási. Tehát a hajléktalanság veszélyében élők száma Magyarországon nagyon nagy. Ugye ötvenezres a bírói szakban lévő díjhátralékok száma, tehát elképesztően magas Budapesten ez a szám. Országosan is nagyon magas. Én azt gondolom, ma a hajléktalan terminológia még nem tartalmazza ezt a fajta - ezt a tipusú haléktalanságot, ami ugyanúgy hajléktalanság.

- Mv.: Mert kegyetlennek tűnik, de elég lehet menni ennek a hajléktalan helyzetnek? Tehát vannak olyan sorsok, amelyeknél várható- szakember meg különösen tudja, hogy ez az ember egy hónap múlva kint lesz az utcán, akkor én még elémegyek, nem várom meg, hogy kimegy, nem tudja, mi lesz, búvóhelyet keres, mindenfajta baj éri, azt majd egyszer bekerülegy hajléktalan gondozásba, tehát elémegyek és bármilyen kegyetlen, azt mondom neki, hogy te, gyere velem, mert hajléktalan leszel, és kiveszem abból a lakásból.

- GZ.: Ma sajnos ez Magyarországon egyáltalán nincs így, szemléletében sincs így. Én azt gondolom, hogy pont az ellenkezője történik. Döbbenetes helyzetekkel lehet találkozni. Olyan helyzet ekkel, amikor teljesen világos, hogy valaki - évek óta lehet tudni, tudja mindenki, az önkormányzat, a segítő szervezetek, mindenki tudja, hogy lakásvesztés veszélye áll fenn és ennek ellenére azokat a tulajdonképpen szükséges lépéseket sem teszik meg, amelyek arra lennének jók, hogy valaki meg tudja tartani a lakását.

- Mv.: Diós Judit kolléganőnket felhívta egy hallgatónk, nem is egyszer beszéltek az elmúlt hetekben és talán ő még nincs a lakásvesztés pillanatában, de a veszély ott lebeg a feje fölött.

- Halló! Hallgatom!

- Következő volt. Történt velem egy baleset. Szembe jött velem egy motoros, én elkaptam a kormányt, ez miatt az én kezem tönkrement. A kórházban megröntgenezték a kezemet, megállapították, szalagszakadások vannak. Amikor helyrehúzták a kezemet, utána megállapították, hogy csonttöréseket követtek el ők. Aki helyrehúzta a kezemet, ezt orvosi papírok bizonyítják. Ezután megint megállapították, azonnali hatállyal műtét. Nem volt sikeres a műtét egyáltalán, teljesen hideg a kezem. Végigjártam az egészet. Nincs semmi jövedelmem nyolc hónapja. Feléltem az aranytartalékaimat. Egyetemi végzettségem van. Senkim, semmi nincs, semmiféle segélyt nem kapok. Elmentem, hogy evvel leszázalékoljanak. Egyszerre haltak meg a szüleim, bátyám, mindenki, el kellett temettetni. Nekifogtam egy házépítésbe és itt jött be ez.

- R. Ezek szerint akkor táppénzt kap, ha jól értem.

- Sehol nem kapok semmit, hölgyem! A Máltai Szeretetszolgálat hozott ki nekem egy kilenc kilós kajás csomagot, hogy éhen ne pusztuljak, mert én dolgozni akarok.

- R.: Most hétfőn bemegy a kórházba és akkor amputálják a kezét, vagy mi várható?

- Jobbkéz nélkül nem tudok élni. Mindenki minden, akármit kap, segélyt. Én annakidején a tiszai gátakon meg a többieken ott voltam, napokat ingyen dolgoztam. Soha nem mentem segélyért, soha. Ez ténykérdés. Egy téglát nem birok arréb vinni a jobb kezemmel, hölgyem. Ez tudja, mit jelent? Sírok magamban. Ma felhívtam a kórházat, hogy kezdek kiborulni.

- R.: És mit mondtak?

- Mit gondol? Ássam el magamat.

- R.: Tessék?

- Ássam el magamat. Szó szerint idéztem. Semmi segély. Hol van a segélypolitika. És akkor megint mondom magának azt, hogy elmegyek a haverhoz, ő elkapálok két sort, ő az ingyengyógyszerből, amit kap, azt ő ideadja nekem. De ő kapja a gyógyszert, kapja a segélyt. Kijárnak hozzá takarítani, kijárnak hozzá mosni. Közel 38 éves munkaviszonyom van elismerve.

- R.: És erre nem kap semmilyen nyugdíjat?

- Semmit.

- R.: Hány éves?

- Ötvennégy. Megállapította az orvosszakértői bizottság, hogy negyven százalékos rokkant vagyok. Tudomásom szerint - lehet, hogy rosszul tanultam meg az alkotmányjogot, ellátatlan állampolgár Magyarországon nem maradhat.

- Halló, tessék!

- R.: Jó napot kívánok! Emlékszik, hogy beszéltünk vasárnap.

- Ó, persze, igen. Voltam bent hétfőn a kórházban. Rehabilitációs műtétet - jól mondom, talán, talán, tán-tán-tán, de hát most már az Istenben nem bízok.

- R.: Tehát nem vágják le a karját, ez azt jelenti.

- Egyelőre nem.

- R.: Körülbelül három hete beszéltünk egymással, akkor hívta ön fel a rádiót. Azóta mi történt?

- A kezem azóta is olyan rossz. Rá akartak itt akármilyen reumatológiai dolgokat, d e a könyököm az nem hajlik ki, tehát magyarul semmi nem történt, csak eszem a gyógyszereket. Alkalmi munkából élek, vagy éltem volna, most abból van jövedelmem, hogy bútorom meg építőanyagom, ezeket adom el, ebből élek.

- R.: Az önkormányzatnál nem működik-e valamilyen gondozó szolgálat, akik esetleg segíthetnének önnek?

- Benyújtottam, leírtam mindenfélét, mert tudnak róla, hogy hát mi van a kezemmel meg hogy mennyire. Egyszeri segélyt utaltak ki, egyszer mondom januárban ötezer forintot, most meg háromezer forintot. Semmiben nem óhajtanak velem foglalkozni ebben a tekintetben.

- R.: Önnek ha jól értettem, akkor van egy háza. Viszont nincs aki segítsen önnek, ellássa önt. Nem gondolt-e arra, hogy esetleg pénzzé tegye ezt a házat és beköltözzön egy olyan intézménybe, ahol ellátják.

- Tessék már nekem megmondani, hogy ki lát el engem 53 éves fejjel így? Semmi nincsen a közelemben, aki így elfogadna. Már leszoktam az evésről, tehát ezt már nem kéne, hogy ebben syegítsen valaki. Egy kiló kenyerem van, azt elrágcsálom, ennyi. Nekem abban lenne segítségre szükségem, hogy az igazság derüljön már ki, hogy a kezemet miért tették tönkre és állapítsák már meg, hogy ha tönkretették a kezemet, hogy jogosult vagyok a ledolgozott közel 30 évem után valami pénzre.

- Mv.: Mielőtt mindenét elveszítené ez az ember és utcára kerülne, nem tudom, hogy vajon ott a lakóhelyén észreveszi-e valaki, akár intézmény, akár pedig magánember, hogy a lecsúszás utolsó stádiumait éli. Itt a stúdióban Gurán Zoltán, a Menhely Alapítvány munkatársa. Találkozott olyan hajléktalannal, akinél ilyen mintaszerű volt az út, mint ahogy itt az előbb hallottuk ennél az embernél, tehát előre megjósolhatók szinte a lépések?

- GZ.: Szerintem csodák nincsenek, tehát minden egyes hajléktalan ember életútjában valóban - amikkel én találkoztam többezerrel, évekkel előbb lehetett tudni, hogy ennek mi lesz a vége. SEgítség hiányában, amit hallottunk a bejátszásban, szerintem az is egy ilyen eset. Bár én - bár én tulajdonképpen azt gondolnám, hogy a riportban hallott úr az hajléktalan, függetlenül attól, hogy magántulajdona van és van egy háza.

- Mv.: Van fedél a feje fölött.

- GZ.: Fedél van a feje fölött, de én például nem tudom, hogy tudja-e, meddig fogja tudni fizetni a rezsit, mennyire lesz fűtetlen az a lakás, mennyire lesz lakható vagy mennyire lakható. Ha jól hallottam, akkor talán már adja is el a bútorait.

-. R.: Bútorait, dolgokat.

- GZ.: Tehát én azt gondolom, létezik olyanfajta hajléktalanság is, ami egy lakásban történik, egy lakásban zajlik. Tehát azt gondolom, hogy a hajléktalanság maga az nem egyszerűen arról szól, hogy azt a fajta természetes védelmet, azt a fedelet nem birtokolja az ember, ami a feje fölött van, hanem egy közegből kerül ki egy közegből, amiben benne van a szomszéd, az önkormányzati tisztviselő, aki hajlamos vele foglalkozni, vagy nem, aki a szomszéd, aki elviseli és így tovább. Tehát egy olyanfajta kirekesztődési folyamat, ami - ami megakadályozza azt, hogy valaki el tudja érni azokat, amiket egyébként normálisan, tehát az önérvényesítési lehetőségei, képességei szünnek meg. És ilyen értelemben mondom én hajléktalannak a riportban hallottnak.

- Mv.: Akinek a sorsát követjük itt a Napközbenben, ahol is most egy perc múlva tíz óra lesz, friss hírekkel, tudósításokkal hamarosan jelentkezik a Délelőtti Krónika. /Zene./