FH
2009-03-19 20:08

Megalakult a Kolonics György Alapítvány, amelynek célja, hogy az ifjúságot sport-szerű életmódra nevelje, támogassa a kajak-kenu sportot, az utánpótlás nevelést, segítse az edzőképzést, és hogy sportolási lehetőségeket biztosítson a gyerekeknek - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az alapítvány Kuratóriumának elnöke, Angyal Zoltán.

Az egykori szövetségi kapitány bízik benne, hogy ezzel a kezdeményezéssel méltóképpen tudják majd ápolni a kétszeres olimpiai bajnok emlékét, illetve hogy a beérkező adományokból olyan dolgokat tudnak majd támogatni, amelyek összefüggnek a kajak-kenu sportággal. "Olyan tiszta dolgokat támogatnánk, mint amilyen a Gyuri is volt" - mondta Angyal Zoltán.

Még konkrét tervek nincsenek, de az már most biztosra vehető, hogy lesz egy Kolonics György utánpótlás bajnokság. "Az alapítvány a kenus számokban legeredményesebben szereplő versenyzőket mindenképpen szeretné támogatni. Nem feltétlenül pénzbeli támogatásról van szó, hanem edzőtáborokhoz hozzásegíteni a versenyzőket, eszközöket biztosítani számukra" - magyarázta az elöljáró. Angyal Zoltán hozzátette: nem feltétlenül a legeredményesebb sportolókat szeretnék támogatni, hanem az olyan versenyzőket is, akiken látszik, hogy tehetségesek, példamutató az életvitelük, mert ezek összefüggenek Kolonics Györggyel.

"Szeretnénk azokat a kisiskolás kenusokat is támogatni valamilyen módon, akiknek a magatartásuk és a tanulmányi eredményeik is példamutatóak. Azt még nem tudjuk, hogy hogyan, mert a kuratórium csak azután fog összeülni, hogy a bíróság bejegyezte az alapítványt, amely még 15-20 nap" - fogalmazott Angyal Zoltán. Az ifjúság védelmére is nagy hangsúlyt fektet majd az alapítvány, és még több elképzelés is van, de ezeknek még ki kell forrniuk.