A Peter Cerny Alapítvány (az Év Civil Szervezete 2002-ben) méltán ismert és elismert szervezet a magyarországi civil szektorban és azon túl is. Az elmúlt, több mint 18 évben 90 kórháznak nyújtott állandó segítséget, és 42.663 koraszülött és beteg újszülött mentését és szakszerű szállítását végezték el. Az alapítvány által ellátott területen a születés körüli halálozás közel 12‰-kel csökkent. A magas színvonalon végzett szakmai munka, és ezek a remek eredmények nem véletlenül vívták ki az adományozók és a támogatók figyelmét. Nemrég azonban az alapítvány nehéz helyzetbe került. Dr. Somogyvári Zsolt, szakmai vezetővel beszélgettünk.
Hogyan fordulhatott elő, hogy ennyi év (néha nehezen megtámogatott) működés után, előállt az a helyzet, hogy a Peter Cerny Alapítványnak majdnem fel kellett függesztenie a mentőszolgálat működtetését? Hogy alakult ki ez a helyzet?
A Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat 1989-1991 között állami támogatás nélkül, majd 1992-tól részleges állami támogatás mellett, hiánypótlóan végzi az állami feladatot jelentő koraszülöttmentést. Az éves állami támogatás mértéke, állandóan változva, a működtetési költségek 50-95%-át tette ki. Az éjjel nappal, azonnal induló szolgálatunk fenntartásához, a mentőautóink folyamatos működtetéséhez, a diszpécserszolgálat állandó elérhetőségéhez szükséges összegeket az alapítvány egészítette ki, azon felül, hogy az önzetlen támogatók és sponzorok által történt közcélú kötelezettségvállalásokból folyamatosan cserélni kellett az autókat és orvosi eszközöket is. Az állami támogatásunk a 2004-es évtől fokozatosan csökkent. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy a koraszülöttmentésre államilag fordítható összeg a kezdeti 420MFt/év-ről fokozatosan évi 287MFt-ra csökkent, másrészt a lényegesen kevesebb pénz elosztása sem teljesítményarányosan történt. Már 2004-től folyamatosan jeleztük a minisztérium felé, hogy az éves esetszám 42%-ának, illetve az országosan futott km-ek szerinti 40 %-nak teljesítése, illetve az ország lakosságának 40%-os lefedettsége ellenére, a rendelkezésre álló összegből csak 28%-al részesülünk. Ezt a helyzetet rontotta tovább, hogy a 2007-es évi szerződésben foglalt összeghez sem jutottunk hozzá maradéktalanul, sőt a 2008-as évre vonatkozó szerződés megkötésére még ezév március közepén sem került sor. Ennek megfelelően a 2008-as év első negyedévében lényegében havi finanszírozásunk sem volt. A fentiekből következően az alapítvány gyakorlatilag valamennyi tartalékát kimerítette. A március közepén még meglévő pénzösszegek az április 15-ig tartó üzemeltetést, illetve a felszámoláshoz szükséges források részbeni fedezetét tették volna csak lehetővé. A kényszerűen tervezett megszüntetéshez vezető okok tehát nem a rossz vagy pazarló alapítványi gazdálkodás következtében, hanem az állami szerepvállalás kritikus érték alá csökkentésével alakulhattak volna ki.
Bár szerencsésen került megoldás a közelmúlt problémájára, de játszunk el egy pillanatra a gondolattal: mi történne azután 2 héttel, hogy a Peter Cerny Alapítvány leállítja a mentőkocsik működését?
Szerencsére erre nem került sor, ugyanakkor még sokan emlékszünk az 1992-es áprilisra, amikor egyáltalán nem lévén állami támogatásunk egy hétre be kellett szüntetnünk a mentési feladatok ellátását. Ekkor az autó nem tudott kivonulni a szülőszobákra, vagy folytatni, vagy éppen elkezdeni a kritikus állapotban megszületett babák újraélesztését, nem tudta az életveszélyben lévő, légzéshiányban vagy súlyos légzészavarban szenvedő koraszülöttek gépi lélegeztetését végrehajtani, és nem tudta nyújtani azt a biztonságot sem, amit egy mozgó intenzív osztályként működő rohamkocsinak kell biztosítania annak érdekében, hogy maradandó károsodás lehetőleg ne, vagy csak minél kisebb százalékban alakulhasson ki. Tehát kiestek mindazok a feladatok, amelyek csak a neonatológiai rohamkocsival hajthatók végre, a közel fél-magyarországnyi területen, így okozva közvetlenül 7 kisbaba halálát. Ez a sokkoló 16 évvel ezelőtti tapasztalat vezetett minket arra, hogy “még időben”, nem a pénzügyi “tönkremenetel után” kell a minisztérium és a nyilvánosság felé bejelentenünk a bajokat, hanem akkor, amikor ennek rendezésére még van reális esély.
A Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat 1989-1991 között állami támogatás nélkül, majd 1992-tól részleges állami támogatás mellett, hiánypótlóan végzi az állami feladatot jelentő koraszülöttmentést. Az éves állami támogatás mértéke, állandóan változva, a működtetési költségek 50-95%-át tette ki. Az éjjel nappal, azonnal induló szolgálatunk fenntartásához, a mentőautóink folyamatos működtetéséhez, a diszpécserszolgálat állandó elérhetőségéhez szükséges összegeket az alapítvány egészítette ki, azon felül, hogy az önzetlen támogatók és sponzorok által történt közcélú kötelezettségvállalásokból folyamatosan cserélni kellett az autókat és orvosi eszközöket is. Az állami támogatásunk a 2004-es évtől fokozatosan csökkent. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy a koraszülöttmentésre államilag fordítható összeg a kezdeti 420MFt/év-ről fokozatosan évi 287MFt-ra csökkent, másrészt a lényegesen kevesebb pénz elosztása sem teljesítményarányosan történt. Már 2004-től folyamatosan jeleztük a minisztérium felé, hogy az éves esetszám 42%-ának, illetve az országosan futott km-ek szerinti 40 %-nak teljesítése, illetve az ország lakosságának 40%-os lefedettsége ellenére, a rendelkezésre álló összegből csak 28%-al részesülünk. Ezt a helyzetet rontotta tovább, hogy a 2007-es évi szerződésben foglalt összeghez sem jutottunk hozzá maradéktalanul, sőt a 2008-as évre vonatkozó szerződés megkötésére még ezév március közepén sem került sor. Ennek megfelelően a 2008-as év első negyedévében lényegében havi finanszírozásunk sem volt. A fentiekből következően az alapítvány gyakorlatilag valamennyi tartalékát kimerítette. A március közepén még meglévő pénzösszegek az április 15-ig tartó üzemeltetést, illetve a felszámoláshoz szükséges források részbeni fedezetét tették volna csak lehetővé. A kényszerűen tervezett megszüntetéshez vezető okok tehát nem a rossz vagy pazarló alapítványi gazdálkodás következtében, hanem az állami szerepvállalás kritikus érték alá csökkentésével alakulhattak volna ki.
Bár szerencsésen került megoldás a közelmúlt problémájára, de játszunk el egy pillanatra a gondolattal: mi történne azután 2 héttel, hogy a Peter Cerny Alapítvány leállítja a mentőkocsik működését?
Szerencsére erre nem került sor, ugyanakkor még sokan emlékszünk az 1992-es áprilisra, amikor egyáltalán nem lévén állami támogatásunk egy hétre be kellett szüntetnünk a mentési feladatok ellátását. Ekkor az autó nem tudott kivonulni a szülőszobákra, vagy folytatni, vagy éppen elkezdeni a kritikus állapotban megszületett babák újraélesztését, nem tudta az életveszélyben lévő, légzéshiányban vagy súlyos légzészavarban szenvedő koraszülöttek gépi lélegeztetését végrehajtani, és nem tudta nyújtani azt a biztonságot sem, amit egy mozgó intenzív osztályként működő rohamkocsinak kell biztosítania annak érdekében, hogy maradandó károsodás lehetőleg ne, vagy csak minél kisebb százalékban alakulhasson ki. Tehát kiestek mindazok a feladatok, amelyek csak a neonatológiai rohamkocsival hajthatók végre, a közel fél-magyarországnyi területen, így okozva közvetlenül 7 kisbaba halálát. Ez a sokkoló 16 évvel ezelőtti tapasztalat vezetett minket arra, hogy “még időben”, nem a pénzügyi “tönkremenetel után” kell a minisztérium és a nyilvánosság felé bejelentenünk a bajokat, hanem akkor, amikor ennek rendezésére még van reális esély.
Egy kicsit derűsebb kérdés: az alapítvány szerencsére élvezi az adófizetők bizalmát, és viszonylag jó 1%-os gyűjtőnek számít. Az APEH adatai szerint 2007-ben valamivel több, mint 50 millió forintot gyűjtöttek az adó 1%-os felajánlásokon keresztül. Mindehhez képest mennyi az éves költségvetése az alapítványnak, azaz mennyi pénzből lehet fenntartani a szolgáltatást a megfelelő színvonalon?
A közel fél-magyarországnyi terület ellátása biztonságosan két éjjel nappal működő rohamkocsival és egy nappal üzemelő autóval, valamint a hívásfogadás-irányításhoz szükséges állandó diszpécserszolgálattal lehetséges, mint ahogyan ezt az állam is elismerte 2003-2004-ben. Sajnos a jelenlegi finanszírozás mellett nappal egyidejűleg három mentővel (egy éjjel nappali orvosos rohamkocsi + a két nappali orvos-nélküli autó, valamint + a diszpécserszolgálattal) működtethető. Ennek fenntartási költsége havonta 12MFt-ot jelent (azaz évi 140-150 MFt). Ha az átlagos egy km-re eső költségeket nézzük, akkor ez az elmúlt évben 1015 Ft/km volt. (Viszonyításként gondoljunk egy jobbfajta egyterű taxi-gépkocsi díjára, ami 500-600 Ft/km díjért viszi az utast.) Tehát egyértelműen bizonyítható, hogy a guruló intenzív osztályunk nemcsak szakmailag jól, hanem költség-hatékonyan is működik.
Az 1% és az állami támogatások mellett a bevételek egy részét Önöknél is a magán- és céges adományok képezik? Voltak olyan adományok, adományozók, amelyek különösen kedvesek az Ön számára, ill. olyan kezdeményezések, amelyeket példaértékűnek tart?
A Peter Cerny Alapítvány létét, a rohamkocsik működését annak köszönhetjük, hogy az ügyünket immáron huszadik éve a civil szféra közcélú kötelezettségvállalásokkal támogatja. A több ezerre tehető adakozó közül nem lehet – nem szabad néhányat, még a legnagyobbakat sem kiemelni. A honlapunkon ennek ellenére ötéves ciklusokra vonatkoztatva folyamatosan szerepelnek a 100ezer Ft feletti adakozók. Számomra azonban legalább ilyen fontossággal bírnak azok a támogatók, akik szűkös anyagi lehetőségeik mellett csak néhány száz- vagy ezer Ft-os – sokszor évekre visszamenő rendszerességű – adománnyal járulnak hozzá sikeres tevékenységünkhöz. Emellett természetesen felemelő érzés azzal szembesülni, hogy valószínűleg tízezerhez közelít azok száma is, akik évi rendszerességgel ajánlják fel adójuk 1%-át a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat folyamatos működésének biztosításához.
Hogyan indult az ún. Téglajegy-akció, mely után végül is fel tudott épülni az alapítványi bázis az I. sz. Gyermekklinika területén? Ez igen nagy eredmények számított annak idején, jól gondolom?
A Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat elindulásakor, illetve az azt követő 4 évben az alapítványi központ egy adományként kapott hűtőkonténerben volt. Abban történt a személyzet, a felszerelés, az egyetlen rohamkocsi elhelyezése, és itt volt a “nappali tartózkodó”, az iroda, a WC, zuhanyzó, konyha, sőt a raktár is elhelyezve. Hatalmas előrelépést jelentett, amikor 1993-ban lehetőség nyílt a Budai Honvédkórház területén egy épületrészt bérelni, jelentős díjkedvezménnyel. Természetesen a végső megoldást csak egy önálló épület jelenthette, amely nemcsak a személyzet számára biztosít méltó elhelyezést, hanem a megfelelő technológiai folyamatok (higiénés, munkavédelmi, raktározási követelmények stb) végrehajtását is lehetővé teszi. A kezdetektől álmodott önálló bázis a Semmelweis Egyetem I.sz. Gyermekklinikájának jóvoltából, valamint a sikeres téglajegy akcióból, továbbá hazai és nemzetközi pályázatokon nyert összegekből 2001 végére megvalósult. Azóta is méltó infrastrukturális körülmények között végezhetjük a fizikailag és pszichésen is rendkívül megerőltető munkánkat.
Hogyan hatott az alapítvány életére, hogy eredményei elismeréséül megkapta az Év Civil Szervezete Díjat?
Mindehhez mire lenne az alapítványnak szüksége a támogatók részéről?
A közel fél-magyarországnyi terület ellátása biztonságosan két éjjel nappal működő rohamkocsival és egy nappal üzemelő autóval, valamint a hívásfogadás-irányításhoz szükséges állandó diszpécserszolgálattal lehetséges, mint ahogyan ezt az állam is elismerte 2003-2004-ben. Sajnos a jelenlegi finanszírozás mellett nappal egyidejűleg három mentővel (egy éjjel nappali orvosos rohamkocsi + a két nappali orvos-nélküli autó, valamint + a diszpécserszolgálattal) működtethető. Ennek fenntartási költsége havonta 12MFt-ot jelent (azaz évi 140-150 MFt). Ha az átlagos egy km-re eső költségeket nézzük, akkor ez az elmúlt évben 1015 Ft/km volt. (Viszonyításként gondoljunk egy jobbfajta egyterű taxi-gépkocsi díjára, ami 500-600 Ft/km díjért viszi az utast.) Tehát egyértelműen bizonyítható, hogy a guruló intenzív osztályunk nemcsak szakmailag jól, hanem költség-hatékonyan is működik.
Az 1% és az állami támogatások mellett a bevételek egy részét Önöknél is a magán- és céges adományok képezik? Voltak olyan adományok, adományozók, amelyek különösen kedvesek az Ön számára, ill. olyan kezdeményezések, amelyeket példaértékűnek tart?
A Peter Cerny Alapítvány létét, a rohamkocsik működését annak köszönhetjük, hogy az ügyünket immáron huszadik éve a civil szféra közcélú kötelezettségvállalásokkal támogatja. A több ezerre tehető adakozó közül nem lehet – nem szabad néhányat, még a legnagyobbakat sem kiemelni. A honlapunkon ennek ellenére ötéves ciklusokra vonatkoztatva folyamatosan szerepelnek a 100ezer Ft feletti adakozók. Számomra azonban legalább ilyen fontossággal bírnak azok a támogatók, akik szűkös anyagi lehetőségeik mellett csak néhány száz- vagy ezer Ft-os – sokszor évekre visszamenő rendszerességű – adománnyal járulnak hozzá sikeres tevékenységünkhöz. Emellett természetesen felemelő érzés azzal szembesülni, hogy valószínűleg tízezerhez közelít azok száma is, akik évi rendszerességgel ajánlják fel adójuk 1%-át a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat folyamatos működésének biztosításához.
Hogyan indult az ún. Téglajegy-akció, mely után végül is fel tudott épülni az alapítványi bázis az I. sz. Gyermekklinika területén? Ez igen nagy eredmények számított annak idején, jól gondolom?
A Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat elindulásakor, illetve az azt követő 4 évben az alapítványi központ egy adományként kapott hűtőkonténerben volt. Abban történt a személyzet, a felszerelés, az egyetlen rohamkocsi elhelyezése, és itt volt a “nappali tartózkodó”, az iroda, a WC, zuhanyzó, konyha, sőt a raktár is elhelyezve. Hatalmas előrelépést jelentett, amikor 1993-ban lehetőség nyílt a Budai Honvédkórház területén egy épületrészt bérelni, jelentős díjkedvezménnyel. Természetesen a végső megoldást csak egy önálló épület jelenthette, amely nemcsak a személyzet számára biztosít méltó elhelyezést, hanem a megfelelő technológiai folyamatok (higiénés, munkavédelmi, raktározási követelmények stb) végrehajtását is lehetővé teszi. A kezdetektől álmodott önálló bázis a Semmelweis Egyetem I.sz. Gyermekklinikájának jóvoltából, valamint a sikeres téglajegy akcióból, továbbá hazai és nemzetközi pályázatokon nyert összegekből 2001 végére megvalósult. Azóta is méltó infrastrukturális körülmények között végezhetjük a fizikailag és pszichésen is rendkívül megerőltető munkánkat.
Hogyan hatott az alapítvány életére, hogy eredményei elismeréséül megkapta az Év Civil Szervezete Díjat?
Most, hogy (legalábbis egy időre) rendeződtek a működés anyagi feltételei, gondolkodnak azon, hogy mi az alapítvány hosszú távú jövője? Vannak terveik, további fejlesztési elképzeléseik?
Mindehhez mire lenne az alapítványnak szüksége a támogatók részéről?
Világosan látható, hogy az állami forráson kívül nélkülözhetetlen az önzetlen adományozók és az 1%-ot felajánlók hűségesés kitartó támogatása, hiszen enélkül az eddig szállított közel 43ezer babához hasonlóan a további negyvenháromezrek életben maradására, gyógyulására alig lenne lehetőség. Ezért kérjük és várjuk a koraszülöttek és beteg újszülöttek sürgősségi ellátásának támogatására nyújtott önzetlen adományokat és az 1%-os felajánlásokat. (Adószámunk: 19010289-1-42)