Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
NSZ • 2003. július 2. • Szerző: Féderer Ágnes

Történelmi jelentőségű is lehet ez a konferencia – vélekedett Soros György, magyar származású üzletember, a Soros Alapítvány elnöke, a háromnapos regionális roma tanácskozás egyik támogatója tegnap a konferencia lezárása után. A Népszabadság kérdésére elmondta: a kilenc ország megegyezése azt is jelenti, hogy a kormányfők végre felismerték a romák problémáinak fontosságát. Az Európai Unió pedig már ígéretet tett arra is, hogy előteremti a pénzt ahhoz, hogy ez a példa nélkül álló összefogás valóban sikeres lehessen. Soros György úgy gondolja, az első évtized valószínűleg csak a kezdeti lépésekre lesz elég, ám néhány generáció elteltével a térségben élő romák is Európa teljes jogú polgáraivá válhatnak. Hiszen már megjelent az a származását büszkén vállaló, lelkes, képzett fiatal vezető réteg a kelet-közép-európai roma kisebbségen belül, amely sikerrel irányíthatja a szükséges változásokat. Ennek a fiatal értelmiségi csoportnak a létrejöttét Soros György személyes sikerének is érzi, mivel mint mondta, az alapítványa az elmúlt évtizedben több térségbeli országban nagyon sokat tett a fiatal romák képzéséért. Az uniónak nincs más választása, mint hogy sok pénzt szán a romák felemelésére – hiszen egyre több roma lesz majd lassanként európai polgár –, ha pedig van kínálat, a keresletnek illik ezt kihasználni. Itt az idő, hogy a Soros Alapítvány roma ügyben átadja a stafétát az uniónak – fogalmazott végül az üzletember.