E.ON partnerségek


Partnerségek, pályázatok
Lehetőségeinkhez mérten évről-évre felvállaljuk a magyar társadalmi, sport- és kulturális élet mecénásának szerepét.
Az adományozásainkról és támogatói együttműködésekről szigorú elvek és szabályok mentén döntünk, amelyeket az E.ON nemzetközi csoport irányelvei, valamint a magyarországi igények alakítottak ki. Stratégiai partnerségben állunk a hazai segélyszervezeti és civil élet meghatározó szereplőivel, akikkel közösen értéket és több éve sikeresen működő programokat van lehetőségünk létrehozni.

Ugyanakkor nyitottak vagyunk az új együttműködésekre is. Stratégiai partnerségeink mellett fontosnak tartjuk, hogy támogassuk a hazai civil közösség többi szereplőjének munkáját is.
A hozzánk beérkező megkeresések, valamint a folyamatosan elérhető, civil szervezeteknek szóló pályázatunkra beérkező kérelmek közül évente hat alkalommal választjuk ki azokat a programokat és kezdeményezéseket, amelyeket fontosnak érzünk.

Ön hogyan tud pályázni támogatásunkra?
Töltse le a pályázati adatlapot az alábbi hivatkozásra kattintva, majd kérjük kitöltve küldje el a szponzor@eon.hu e-mailcímre, az aktuális pályázati időszakokat figyelembe véve.

2024-es pályázati határidők
2024. február 16.
várható visszajelzés: 2024. április 5-ig.
2024. március 22.
várható visszajelzés: 2024. május 10-ig.
2024. május 10.
várható visszajelzés: 2024. június 25-ig.
2024. július 12.
várható visszajelzés: 2024. szeptember 6-ig.
2024. szeptember 6.
várható visszajelzés: 2024. október 18-ig.
2024. október 6.
várható visszajelzés: 2024. november 22-ig.

Fontos tudnivalók
Minden, a fenti határidőkig benyújtott pályázatot feldolgozunk és az E.ON céljai alapján döntünk arról, hogy a pályázatot továbbítjuk-e a külső bírálói szakértői fórumnak. Ezt a szerepet az Effekteam Egyesület látja el.
Az Effekteam Egyesület szakértői felveszik a kapcsolatot a pályázókkal és a még esetlegesen szükséges adatok egyeztetésére kérik. A határidőre visszaküldött információk alapján készítik elő az úgynevezett javaslati listájukat, melyből a vezetőinkből álló Adományozási Bizottság választja ki a támogatandó kezdeményezéseket, civil szervezeteket.

A pályázati határidőig beérkező támogatási feldolgozzuk és az E.ON támogatási stratégiája által támogatható célokat megfogalmazó pályázatokat tovább küldjük az Adományozási Bizottságának, akik meghozzák az adott időszak támogatásra vonatkozó döntést.

Kérjük, a pályázat beadásakor vegyék figyelembe, hogy a pályázati határidőt követően 6-7 hét szükséges a pályázatok teljes körű bírálatára és a támogatandó projektek kiválasztására. Emiatt kérjük, hogy olyan témákkal pályázzanak, melyek megvalósulása a fenti pályázati időszakot követően lesz esedékes.

Az egy projektre eső támogatási összeg felső határa 1. 000 000 Ft. Előfordulhat, hogy az Adományozási Bizottság nem a teljes pályázati összeget, hanem annak egy részösszegét ítéli oda a pályázónak, meghatározott célú felhasználásra.

Újrapályázó jelentkező esetén a támogatás folytonossága nem biztosított: minden esetben önállóan kerül megítélésre a beküldött pályázat.
Amennyiben a fentieken túlmenő, további együttműködési lehetősége van a számunkra, kérjük, küldje el programja részletes leírását a szponzor@eon.hu e-mailcímünkre.

https://www.eon.hu/hu/rolunk/fenntarthatosag/felelosseggel-a-tarsadalomert/tarsadalom/szponzoracio/partnersegek--palyazatok.html?fbclid=IwAR1ntCy12vtW6aURzW-u-3wBukRD0BfZYAsQqlyh8o3pXTkoAuVJc50UUcI

Forrás: pafi.hu