Pályázatok
Pályázat
Pályázati lehetőség ifjúsági szervezeteknek


677

Határidő: 2018. október 01.

Október 1-ig még pályázhatnak azon ifjúsági szervezetek, akik valamilyen képzéssel vagy oktatással kapcsolatos nemzetközi rendezvényüket szeretnék megrendezni ifjúsági központok egyikében.

Az Európa Tanácsnak két ifjúsági központja is van, az egyik a szervezet székhelyén, Strasbourgban, a másik pedig nagy szerencsénkre Budapesten. Október 1-ig még pályázhatnak azon ifjúsági szervezetek, akik valamilyen képzéssel vagy oktatással kapcsolatos nemzetközi rendezvényüket szeretnék megrendezni ifjúsági központok egyikében. Az eseménynek illeszkednie kell az Európa Tanács meghirdetett ifjúságpolitikájába és követniük kell a 2018/2019-re elfogadott prioritásokat. A kiírás szerint a résztvevőknek az Európa Tanács minimum nyolc tagállamából kell érkezniük, tehát nem lehet nemzeti, csak magyarországi eseménnyel pályázni, fontos az úgynevezett európai dimenzió. A központok a helyszín és bizonyos, egyeztetett szolgáltatások ingyenes biztosításával tudják segíteni az elképzelések megvalósítását. Idő még van, bíztatunk minden ifjúsági szervezetet, hogy pályázzon!

További információ és pályázati űrlap:
https://www.coe.int/en/web/youth/-/call-for-activities-to-be-held-in-co-operation-with-the-european-youth-centres-in-strasbourg-and-budape-2

További információ a Budapesti Európai Ifjúsági Központról:
https://www.coe.int/en/web/youth/eyc-budapest

forrás: Civil Európa Hírlevél




Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Nem állami szervezetek munkaerő-piaci szolgáltatásainak támogatása” című (GINOP-5.1.5-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Célzott prevenciós programok a szenvedélybetegség megelőzése érdekében” című (EFOP-1.8.7-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
Az Új nemzedékek jövőjéért kollégium 2019-es pályázatai
Címkék