Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

"A jog halála az, ha nem alkalmazzák. A nem gyakorolt jog ugyanis – ha a hatalom érdeke úgy kívánja - sokkal könnyebben eltűntethető. De itt ennél is nagyobb felelősségről van, hiszen Aarhus követendő irányt mutat. Az Egyezmény végrehajtása nem csak az élhetőbb környezetre adna esélyt, de a nyitott társadalom megvalósulására is: a részvételi demokrácia erősödésére, ellenőrizhető hatalomra, szolgáltató közigazgatásra. Szép új jövő - mi kell még?"
 
Kalas György a fenti bevezetőjével indítja füzetkéjét, amely az Aarhusi Egyezményt járja körbe, s amely lényegében egy mozgalmi ismeretterjesztő brosúra a civil társadalom szervezetei, elsősorban a közvetlenül érintett a környezetvédők és az egészségvédők számára. A kiadvány célja az „Aarhusi gondolatok” közvetítése, s az Egyezmény gyakorlati alkalmazásához jelenleg rendelkezésre álló jogi eszközök bemutatása.
 
/www.reflex.gyor.hu/