Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) hazánk egyik legnagyobb környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezete. A Szövetség 1989 óta tevékenykedik a környezet- és természetvédelem területén, jelenleg több mint 110 magyarországi civil szervezet a tagja. A Szövetség budapesti irodájában jelenleg 10 munkatárs dolgozik. A Szövetség több nemzetközi szervezettel működik szorosan együtt, így a Közép- és Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózattal és a Föld Barátaival..

A Közép és Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózat célja, hogy megelőzze a nemzetközi pénzügyi támogatások környezetileg és szociálisan káros hatásait, valamint támogassa az alternatív megoldásokat és a társadalmi részvétel erősítését.
A Szövetségről és a Bankfigyelő Hálózatról bővebb információ érhető el a www.mtvsz.hu és a www.bankwatch.org honlapon.

A rendezvényszervező gyakornok 2013 első felében rendezésre kerülő 3 hazai és nemzetközi rendezvény szervezésében segítené a Fejlesztéspolitika munkacsoport munkáját.

Feladatok:

  • Meghívók kiküldése
  • Jelentkezők regisztrálása
  • Résztvevőkkel való kapcsolattartás
  • Catering, logisztika megszervezése
  • Rendezvényeken való aktív részvétel
  • Egyéb adminisztratív feladatok ellátása (pl.: projekt beszámolók és elszámolások készítése, számlák belső rendszerünkbe való felvezetése)

Elvárások:

  • Kiváló kommunikációs, kapcsolatteremtő és szervező készség
  • Tárgyalóképes angol nyelvtudás
  • Felhasználói szintű számítógépes ismeret
  • Talpraesett, magabiztos, precíz és jó problémamegoldó személyiség
  • Érdeklődés a civil és környezetvédelmi témák iránt
  • Rendezvényszervezésben való jártasság előny, de olyan emberek jelentkezését is várjuk, akik rendezvényszervezésben szeretnének gyakorlatra szert tenni

Munkavégzés helye: Budapest, IX. kerület

Kezdés időpontja: 2013. január 7.

Olyan pályázók jelentkezését várjuk, akik minimum 3 hónapos gyakornoki időt tudnak vállalni. A pályázónak részmunkaidős (heti 10-12 órás) feladatkört biztosítunk, amelyet rugalmasan kezelünk, és a tanulmányaihoz igazítunk. A rendezvényszervező gyakornoki állás nem fizetett pozíció.
A sikeres pályázónak közhasznú célokért való munkálkodást, hasznos tapasztalatokat, nemzetközi kapcsolatokat, jó hangulatú csapatmunkát és a tanulmányok során elszámolható szakmai gyakorlatot kínálunk.

Önéletrajzát és motivációs levelét a monika.nemeth@bankwatch.org email címre várjuk „Rendezvényszervező gyakornok” megjelöléssel a tárgyban. E-mailben és telefonon keressük meg azokat, akiket az angol és magyar nyelvű interjúra hívunk be.

Jelentkezési határidő: 2013. január 5.