Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A Habitat for Humanity Magyarország Alapítvány dinamikus szociális munkást keres elsősorban 30 órás munkavégzésre, az Újpesti Önkormányzattal közös városrehabilitációs (VEKOP 6.2.2) projekt utolsó fázisához. A programban a Habitat az akcióterületen élők életkörülményeinek javításán, napi szintű segítésén dolgozik, integrált szociális jellegű rehabilitációval összekapcsolva. 

Kit keresünk? 

Szociális munkás csapatunkba olyan szakembert keresünk, aki versenyképes fizetés mellett, egy elhivatott, nemzetközi szervezetnél szeretne dolgozni. Fontos számára az ügyfelekkel való közvetlen kapcsolat és közvetlen segítségnyújtás, ezen a területen pedig tapasztalattal is rendelkezik.  

Kik vagyunk?

A Habitat for Humanity egy globális, lakhatással foglalkozó szervezet, amely több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezik és jelenleg a világ 70 országában segíti a helyi közösségeket. Egy olyan világért dolgozunk, ahol mindenkinek adott a biztonságos, egészséges és megfizethető otthon. Magyarországon 1996 óta lakásépítéssel, felújításokban való segítségnyújtással, képzésekkel és a rendszerszintű változásokért dolgozó szakpolitikai munkával igyekszünk enyhíteni a lakhatási válságon.

Mi lesz a feladatod?

  • A szociális városrehabilitációs programban (VEKOP 6.2.2-15) szociális munka és mentorálás végzése a helyi akcióterületen élő lakosság körében.
  • A projektben résztvevő háztartások egyéni fejlesztési terveinek elkészítésében való részvétel.
  • Szabadidős és közösségi programok szervezésében, lebonyolításában való részvétel.
  • Egyéni tanácsadások és csoportfoglalkozások vezetése.
  • Ügyfél-adatbázis adminisztrációja.

Mit várunk el?

  • Elkötelezettség a szociális munka, a hátrányos helyzetű emberek mentorálása és lakhatási helyzetének javítása iránt.
  • Felsőfokú szociális szakirányú végzettség (a 15/1998. (IV.30.) NM rendeletben foglaltak szerint).
  • Támogató szemlélet, elkötelezettség az ügyfelek helyzetének és a program minél magasabb szakmai színvonalon történő megvalósítása mellett.

Előnyt jelent a tapasztalat a szociális munka alábbi területein:

  • Szociális városrehabilitációs vagy telepfelszámolási projektek;
  • Közösségi, jelenlét típusú szociális munka;
  • Adósságkezelési, lakhatással kapcsolatos segítségnyújtás;
  • Mentorálás.

Mit ajánlunk? 

  • Nemzetközi lakhatási szervezet helyi szakmai munkájában való részvétel.
  • 2023. szeptember 30-ig (a projekt lezárásáig) határozott idejű munkaszerződés. (Részmunkaidős foglalkoztatásra, elsősorban 30 órás kollégát keresünk, de 20 órás részvétel is lehetséges).
  • Rugalmas munkaidő.
  • Változatos munkakör.
  • Civil szektorban versenyképes fizetés - 30 órára bruttó 357 000 forint, 20 órára 238 000 forint.
  • Munkavégzés helye: Újpest Városkapu és környéke, egy felújított közösségi irodában.

Hogyan jelentkezz?

Jelentkezésedet magyar nyelvű CV és motivációs levél formájában várjuk az allas@habitat.hu címre. Kérjük, PDF vagy Word formátumban küldd el jelentkezésed, a tárgy mezőben pedig jelöld, hogy: “VEKOP Szociális munkás”.

A jelentkezés határideje: 2023. február 19. (vasárnap) éjfél. 

Várjuk jelentkezésedet!

Fontos: Kapacitásaink limitáltak, így csak a további kiválasztási folyamatba kerülő jelölteket van lehetőségünk értesíteni. Köszönjük a megértést!