Címke: NEA
2015. március 16.
Kódszám: NEA-NO-15-M. Kiíró: Nemzeti összetartozás kollégium
2014. július 03.
Az Erasmus+ Ifjúsági Programiroda és az FRSE (lengyel nemzeti iroda) Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi képzésre keres képzőt (képzőpárost).
2019. március 13.
Eddig kevesebb, mint 800 pályázat érkezett be a Nemzeti Együttműködési Alap egyszerűsített támogatásaira, ezért biztatunk minden olyan helyi vagy területi hatókörű egyesületet, alapítványt, szövetséget, hogy éljenek a lehetőséggel!
2013. október 24.
Pályázati kategória kódja: NEA-UN-14-M
2019. február 28.
A Közösségi környezet kollégium pályázati kiírása
2014. január 14.
Az állam szerepe hatalmas a civil szektor támogatásában. Akik viszont ódzkodnak az állami pénzektől, nehezen találnak alternatív forrást, és – a közhiedelemmel ellentétben – még Soros György sem tűnik a baloldal aranytojást tojó tyúkjának.
2015. március 03.
A Budapesti Civil Információs Centrum rendezvénye március 12-én.
2014. március 17.
2014. március 15-től kezdődően – az 554/2013. (XII. 31.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően – a civil szervezeteknek lehetőségük van arra, hogy igénybejelentéssel éljenek a rendeletben megjelölt költségvetési szervek – az ún. befogadó szervezetek – által felajánlott többféle (például ingó, ingatlan, szolgáltatás) szabad kapacitás használatára.
2016. március 04.
A Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése értelmében az elektori gyűlések helyszínei a Kormányablakok, bármely elektor bármely Kormányablakban leadhatja a szavazatát. A szavazólapon feltüntetésre kerülő személyek kijelölését célzó szavazás (szimpátiaszavazás) időpontja: 2016. március 2., míg a civil delegált tagok megválasztása (választás) időpontja: 2016. március 7.
2015. március 16.
Kódszám: NEA-TF-15-M. Kiíró: Társadalmi felelősségvállalás kollégium
2019. február 28.
A Mobilitás és alkalmazkodás kollégium pályázati kiírása
2011. július 20.
A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény (NCAtv.) végrehajtásáról szóló 160/2003. (X. 7.) Kormányrendelet (NCAr.) módosításának célja a 2011. évi támogatások elszámolásával kapcsolatos szabályok kiegészítése.
2015. december 15.
Megjelentek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2016. évre vonatkozó „Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016." című szakmai pályázati kiírásai. A pályázat célja a civil szervezetek szakmai programjainak támogatása.
2012. február 17.
Azok a civil szervezetek, amelyek bejelentkeznek az NEA civil jelöltállítási rendszerébe, egy-egy képviselőjükön keresztül elektori gyűléseken választhatják meg a NEA Tanácsának és kollégiumainak civil delegált tagjait.
2010. november 16.
Teljes átalakítás vár a civil szférára derül ki a költségvetési törvényjavaslatban A Nemzeti Civil Alapprogram támogatása jövőre a felére csökken az idei hétmilliárd forintról    2010 11 15 10:12MR1 KossuthAz alap néhány napja kinevezett elnöke Csizmadia László szerint a civil szervezetek ennek ellenére megtalálhatják a...

Címkék