Találatok a következő címkére: önkéntesség

EVS volunteer

EVS Vacancy (European Volunteer Service Opportunity) in Ukraine

Óvodafejlesztés (KMR)

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelentek a TÁMOP 3.1.11.-12 /1-2 jelű, „Óvodafejlesztés” című pályázatok. Kódszám: TÁMOP-3.1.11-12/1

Idén is 50 millió forinttal támogatja az EMMI a lelkisegély telefonszolgálatokat

2011 óta több, mint 400 ezer hívás érkezett be a lelki elsősegély telefonszolgálatokhoz. Ez is azt igazolja, hogy a rendszerre komoly szükség van Magyarországon- hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a LESZ XXVIII. Országos Találkozóján, szombaton, Szolnokon.

A vállalati önkéntesség a kölcsönös tanulás terepe

A vállalati önkéntesség során nemcsak adnak valamit a cégek, hanem tapasztalatot, tudást és új piaci lehetőségeket is nyernek. Fontos, hogy a felmerülő igények és a vállalat segítőszándéka találkozzék. A hazai gyakorlat azonban még nem tart itt, hanem kampányszerű, egyszeri, szaktudást nem igénylő fizikai munkanapokban merül ki. Idén, az Önkéntesség Európai évében, illetve a hazai Európai Uniós soros elnökség ideje alatt a téma különleges hangsúlyt kapott.

Önkéntes projekt koordinátor

A Tudatos Ifjúságért Alapítvány 2018 elején induló nagyszabású nemzetközi projektjéhez keres önkéntes projekt koordinátort.

Önkéntes

Érdekel a közelmúlt történelme? Szívesen dolgozol fiatalokkal? Akkor ez a nemzetközi projekt neked szól!

Kommunikációs terv ingyen!

Kellene egy ütős kommunikációs terv, de nincs rá keret? Jó Hír, a szakdolgozatom elkészítéséhez keresek egy partner szervezetet, akinek a kommunikációs tervét elkészíthetném.

Segítő kezet nyújtani menő!

A képzésre civil szervezetek képviselőit és iskolai közösségi szolgálatért felelős pedagógusok jelentkezését várjuk, akik a részvételt követően közösen tudnak pályázatot benyújtani a KÖSZ! Programunkban.

Főállású Angyalok, a jövő tanítói, tudásszervezői

A hagyományos, fenntartható életmód népszerűsítése, a jelnyelv széles körű megismertetése, és a mélyszegénységben élő gyermekek tanulásának támogatása a 2013/14 év Főállású Angyalainak missziója. A három idei Angyalt – Lipcseiné Takács Nórát, Weisz Fannit és Lencse Mátét – 120 pályázó közül, mintegy 20 ezer Facebook szavazat alapján, állásinterjúk során választotta ki a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriuma és a külső szakértőkből álló szakmai zsűri.

A katasztrófavédelem új önkéntesei

Több száz önkéntes eskütételével Hajdú-Bihar megyében is újjáalakult a katasztrófavédelem helyi egysége, amely sokkal hatékonyabban tud rea­gálni a vészhelyzetekre.