Időpont: 2023. június 10. 13:30 - 17:30
Helyszín: Világszép klub, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 18
Szervezők:
Élményakadémia KHE és a YOUTH+ projektben résztvevő fiatalok

Szeretettel meghívunk egy különleges eseményre, amely az önkéntesség és a fiatalok támogatásának témája köré szerveződik. Az Élményakadémia Egyesület egyik legsikeresebb programja, a Tőlünk Nektek, immár hosszú évek óta segíti a hátrányos helyzetből induló fiatalokat, mely folyamat során a résztvevők olyan élményekhez jutnak amelyben megtapasztalhatják, hogy képesek tenni másokért és képesek alakítani saját életüket.
Június 10-én a Világszép klubban, lehetőséged lesz megismerni a program kulcs elemeit, eredményeit, és a fiatalokra gyakorolt hatását. A program során beszélgetések, játékos feladatok és egy kis kiállítás segítségével nyerhetsz betekintést az önkéntesség és az aktív részvétel erejébe.

A beszélgetések forgószínpad szerűen zajlanak majd, ahol a korábbi programok résztvevői és az egyesület trénerei osztják meg tapasztalataikat és válaszolnak a kérdéseidre. Olyan témákról lesz szó, mint:

  • Az önkéntesség, mint módszertan - a csoda ami a jövőben is erőt ad
  • Hogyan lehet az önkéntes munkával, mint módszertannal elérni a nehéz helyzetből induló fiatalokat?
  • A fiatalok bevonása és megtartása önkéntes projektekbe
  • Az önkéntesség hatásai a fiatalok életére
  • Hogyan támogatja az önkéntesség a (nehéz sorsú) fiatalok fejlődését és aktív részvételét?
  • A megerősítő közeg jelenléte

Kiket várunk?

  • Fiatalokat
  • Család segítőket
  • Civil szervezetek munkatársait
  • Ifjúsági munkásokat
  • Fiatalokkal foglalkozó szakembereket
  • Döntéshozókat
  • Lelkes érdeklődőket

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Töltsd ki a regisztrációs formot, hogy biztosítsd a helyed az eseményen.
Regisztrációs űrlap link:
https://forms.gle/jNJzHt3C2EqWZNvH9
Facebook esemény link:
https://fb.me/e/4schKorDi

Találkozzunk június 10-én, 13:30-tól 17:30-ig, a Világszép Klubban! Gyere  ünnepeld velünk sikereinket, s közben inspirálódjunk közösen!

A rendezvény az Európai Unió támogatásával a YOUTH+ projekt keretében valósul meg. A YOUTH+ egy KA2 projekt a társadalmi befogadásért: ifjúságsegítők fejlesztése a kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok autonóm csoportjainak létrehozásának és hosszú távú működésének támogatására, ahol a fiatalok saját kezdeményezéseket tesznek.
A programváltozás jogát fenntartjuk

Üdvözlettel!

Az Élményakadémia és a Youth+ Europe csapata.