Egy hajóban evezünk, hiszen aki az állatvédelem területén bármilyen jelentős, vagy jelentéktelennek látszó, de hasznos és az állatok jóléte érdekében eredményes, értékes feladatot végez, kimondva-kimondatlanul is közösséget vállal a vele azonosan gondolkodó, más állatvédőkkel. Szükséges, hogy ez a mindig formálódó közösség egy olyan közösen deklarált, mindenki által maradéktalanul elfogadott álláspontot képviseljen, mely tovább erősíti összetartozásunk.

Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Konferenciánk ezt az erősödést, a közös álláspont meghatározását fogja segíteni a programban szereplő előadásokon, majd az azt követő konzultációkon keresztül.
A konferencián való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a mellékelt jelentkezési lap postai úton (cím: Magyar Állatvédők Országos Szervezete, 1124 Budapest, Thomán István utca 2/B), vagy e-mailben (konferencia@maosz.hu) történő visszaküldésével tehet meg. Jelentkezési határidő: 2017. február 10.

A konferencián való részvétel feltétele, bruttó 1.000 HUF hozzájárulási díj megfizetése, amely tartalmazza a konferenciaanyagot, valamint a büféebédet. A befizetett díjakból kialakult teljes összeget a konferencia végén, egy sorsolással kiválasztott résztvevő szervezetnek adományozzuk ivartalanítási támogatásként!

Program:

09.00–10.00 Regisztráció, kávé

10.00–10.05 Megnyitó

10.05–10.30 Országos körkép a magyar állatvédelemről és állat-egészségügyről
Mészáros Gabriella (MÁOSZ) és dr. Orbán Zsófia (MÁTSZ)

10.30–11.00 Nemzetközi állatvédelem, állatmentési protokoll
Susy Utzinger (Susy Utzinger Stiftung für Tierschutz, Svájc)

11.00–12.00 Az állattartásban az ember a hibaforrás – avagy, ha a cica nem dorombol, akkor a hibát a gazdában keresd!
Pilát Gábor (életvezetési- és üzleti coach)

12.00–13.00 Ebéd

13.00–13.30 Emberek az állatokért – állatok az emberekért! Hogyan segítsünk egymásnak?
Farkas Tamás (Misina Természet- és Állatvédő Egyesület)

13.30–13.50 Peremterületi ivartalanítási akciók
Szatmári Henrietta (Nyírbátori Állatmentő Alapítvány)

13.50–14.10 Kisállatok nagykövetei (avagy a forrásteremtés legújabb lehetőségei az állatvédelemben)
dr. Király Péter (Rex Kutyaotthon Alapítvány)

14.10–14.30 Macskamentés felsőfokon T.N.R. módszerrel
Nyitrai Ágnes (Szegedi Cicamentők Egyesülete)

14.30–15.00 Kávészünet

15.00-15.30 A közelmúltban megváltozott jogszabályi környezetből adódó feladatok és nehézségek a menhelyek életében és tevékenységében
Sigmond István (MÁTSZ)

15.30–16.00 Civil állatvédők a polgári perekben és jogi útvesztőkben
Dr. Czerny Róbert (állatvédelmi szakjogász)

16.00–16.30 Stressz a menhelyen
Stefan Siman (kutyatréner)

16.30–17.00 Kérdezz-felelek
konzultáció, párbeszéd

További információk, jelentkezési lap a csatolt dokumentumban.