Hírek
Hír
A jókedv gyógyító ereje
2019. július 02.


517


A pozitív élmények, adott esetben a nevetés, a jókedv elősegítik a gyógyulást, ebben ma már a legtöbb szakember egyetért. Az élményterápiás alkalmak ilyen pozitív hatást váltanak ki általában a beteg vagy fogyatékkal élő gyerekekből, amellyel gyógyulásuk, fejlesztésük elősegíthető. A MOL Gyermekgyógyító Program pályázati úton támogatja a terápiás foglalkozásokat, 2019-ben június 30-ig várják a civil szervezetek pályázatait.

Az élmény- és művészetterápiák hatásmechanizmusa egyedi és összetett attól függően, hogy milyen betegségcsoportnak szólnak. Közös bennünk azonban, hogy pozitívan hatnak a betegre vagy a fogyatékkal élő gyermekre. A MOL Gyermekgyógyító Program 2006 óta támogatja ezeket a terápiákat, amelyeknek közvetlen hatásáról a legilletékesebbek, a szülők is egyértelműen pozitívan nyilatkoztak.

A tavalyi tanévben lezajlott foglalkozásokat követően a szülők a legfontosabb eredmények között említették, hogy a gyerekek mindig örömmel készültek és várták az alkalmat, pedig más kezelésekre nem szívesen jártak már el (92%). Ez a nem is olyan magától értetődő tény rendkívüli módon segítette azokat a szülőket, akik fogyatékkal élő gyermeküket éveken át hetente hordják fejlesztésre piciny javulás reményében. A szülők 89%-a úgy nyilatkozott, hogy a gyermeküknek egyértelműen segített a terápia.

A közvetlen hatások között első helyen áll, hogy a gyermek könnyebben elfogadja önmagát, helyzetét, betegsége vagy fogyatékossága miatti másságát és az őt ért traumát fel tudja dolgozni. A terápiák során barátokra talál, szorongása oldódik, önértékelése és „énereje” fejlődik. Ez pedig szükséges ahhoz, hogy meg tudjon küzdeni a betegséggel. Volt olyan gyermek, aki a bohócdoktorok kórtermi látogatásait annyira szerette, hogy kijelentette, ha felnő ő is bohócdoktor szeretne lenni!

Az érintett szülők 94%-a másoknak is ajánlaná, hogy gyermekükkel vegyenek részt pl. kutyaterápiás foglalkozáson vagy merjenek belevágni egy zene- vagy művészetterápiás csoportba. A kutyaterápia rendkívül sokoldalúan tud segíteni: a négylábú segédek jó hatással vannak például a nem-beszélő vagy rosszul kommunikáló gyerekekre, az érzelmeiket nehezen kifejező vagy másokét nem jól értelmező autistákra is.

A több hónapos kórházi vagy egyéb kezelések költségei jelentős terhet rónak a családokra. A szülők fele mondta, hogy számukra hatalmas segítséget jelent, hogy részben vagy teljesen ingyenes alkalmakon tudtak részt venni a MOL Gyermekgyógyító Program támogatásának köszönhetően.

A MOL Gyermekgyógyító Programra azok a civil szervezetek tudnak pályázni június 30-ig, amelyek élmény- vagy művészetterápiás foglalkozásokat, táborokat szerveznek krónikusan beteg vagy fogyatékkal élő gyermekek vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett fiatalok számára.

Bővebb információ: www.molalapitvany.hu

 

 




Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Elsőként lakhatás” című (VEKOP-7.1.5-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás” című (KEHOP-1.2.1 kódszámú) egyszerűsített e ...
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ESZA)” című (VEKOP-7.1.4-16 kódszámú) felhívás.
Címkék