A jövő hét kedden tárgyalja a Parlament a szociális törvény módosítását is tartalmazó T/1620-as számú salátatörvény-javaslatot. Tegnap a Törvényalkotási bizottság T1620/13 szám alatt nyújtott be hozzá módosító javaslatot. A módosítás célja továbbra is az, hogy az állam minden korábbinál kevesebb felelősséget vállaljon rászoruló állampolgáraiért és kivonja magát a szociális szolgáltatások biztosításának kötelezettsége alól. Eddig is érzékelhetőek voltak a kormány ezirányú lépései, a mostani módosítás erre csak ráerősít.  

 

Szándékuk nyomatékosítása érdekében, a szavazás időpontjában, a helyszínen egy rövid, figyelemfelhívó flashmobbal tiltakoznak, melynek során 30 szociális dolgozó, különböző szociális szervezetek munkatársai, fekete zsákban a földre fekszenek a Parlament előtt, felhívva a figyelmet a törvénymódosító embertelen megközelítésére, amely a szervezetek véleménye szerint a szociális segítségnyújtásra szorulók körében további áldozatokkal fog járni. 

Az esemény időpontja: 2022. november 22. 16.00. 

Helyszín: Kossuth tér, a Parlament főlépcsője előtt

A tiltakozáson az alábbi résztvevő szervezetek képviselői nyilatkoznak a sajtónak:

Elte Tátk Szociális Munka tanszék oktatói, Kontúr Egyesület: Mihály Bulcsú  +3670 6297623

Akadályok nélkül csoport: Csordás Anett +3670 3156924

Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete: Gosztonyi Géza +3630 3543747

Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete: Köves Ferenc +3670 4103294

Utcáról Lakásba! Egyesület: Kovács Vera +3630 601 7694 

Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület: Czirokné Kovács Nóra +3620 3124585

 

A salátatörvény a szociális törvényt érintő változásai az alábbiak:

  • Az állam a szociális biztonságot nyújtók sorában továbbra is utolsó helyre sorolná magát. A tegnapi módosító szerint is elsősorban egyéneknek, majd a családoknak (magánszemélyeknek), utánuk pedig az önkormányzatoknak vannak szociális ellátások biztosítására vonatkozó kötelezettségei — miközben az adóbevételekkel továbbra is az állam rendelkezik és egyenlőtlenül osztja el a további szereplők között. 
  • A szociális juttatások megállapításához az öregségi nyugdíjminimum alkalmazása helyett bevezeti a szociális vetítési alap fogalmát, leválasztva a szociális segélyek összegét a nyugdíjminimumról, ezzel előkészítve, vagy biztosítva azt, hogy egy egyébként régóta szükséges minimumnyugdíj-emelés a segélyek összegét ne érintse.
  • A tervezethez benyújtott 1620/7-es számú módosító javaslat a nevelőszülői ellátmány mértékét méltatlanul, —az infláció mértékét sem figyelembe vevő módon— szabja meg, mely a nevelőcsaládokat tovább sodorja az anyagi ellehetetlenülésbe.

 

Emellett az egészségügyi törvény T/2031-es módosítása is a szociális ellátások rendszerére hat ki: ez a fekvőbeteg szakellátás ápolási osztályain fekvő ellátottakat a szociális ágazat hatáskörébe utalja, az ellátás igénybevételét térítési díjfizetéshez köti, melyet az ellátott  jövedelem és vagyonnyilatkozat alapján fizetne.

Az alulírott szociális szolgáltató, érdekképviseleti és civil szervezetek úgy gondolják, hogy a szociális törvény tervezett módosításai alkotmányellenesek és szembe mennek az európai joggal is. Az Alaptörvény XIX. cikke szerint ugyanis (1) "Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson.", az 1999. évi C. törvénnyel kihirdetett Európai Szociális Karta 13. cikke szerint pedig az államok “... biztosítják, hogy mindenki, aki nem rendelkezik megfelelő anyagi eszközökkel (...), megfelelő segítségnyújtásban részesüljön”. 

Az aláíró szervezetek szerint elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi komplex és elhúzódó válsághelyzetben, amikor egyre többen szorulnak segítségre, a kormány nem bővíti, hanem tovább szűkíti a szociálpolitika eddig is csekély eszköztárát, a szociális szakemberek segítői szerepét torzítja és magára hagyja saját állampolgárait.

A törvénymódosítás ellen közleményben, és helyszíni akcióval is tiltakoznak. A helyszíni tiltakozás részleteit hétfőn közlik.

Bővebb információért és szakmai kérdésekben keressétek a szervezetek nyilatkozóit: 

Utcáról Lakásba! Egyesület: Kovács Vera, kontakt:  +36-30-6017694 kovacs.vera@utcarollakasba.hu

Kontúr Egyesület: Mihály Bulcsú  +36 70 629 7623 mihalybulcsu80@gmail.com 

Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete: Meleg Sándor kontakt: +36 30 292 8432.2022@gmail.com 

Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete: Köves Ferenc kontakt:+36704103294 kovesfer@gmail.com 

 

Csatlakozók

aHang

Akadályok nélkül csoport

Amnesty International Magyarország

Artemisszió Alapítvány

Autonómia Alapítvány

A Város Mindenkié

Civil Bázis

Civil Közoktatási Platform

Civil Kollégium Alapítvány

EJHA – Emberi Jogi Nevelők Hálózata

Elte Tátk Szociális Munka tanszék oktatói

Emberség Erejével Alapítvány

Esély Labor Egyesület

Gyerekesély Közhasznú Egyesület

Habitat for Humanity Magyarország

Humán Platform

InDaHouse Hungary Egyesület

Jogriporter Alapítvány

Kiút Egyesület

Kontúr Egyesület

Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület

Levegő Munkacsoport

Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ)

Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület

Nyugodt Szív A Lakhatásért közhasznú alapítvány

Önállóan Lakni- Közösségben Élni

Ökotárs Alapítvány

SZIKRA Tehetséggondozó Egyesület

Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD)

Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete

Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME)

Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete

Szociális Szakmai Szövetség

Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)

Új Szemlélet Csoport

Utcajogász Egyesület

Utcáról Lakásba! Egyesület

Városkutatás Kft.