Ezt a cikket több mint 1 éve publikáltuk, ezért az itt megjelenő információk mára pontatlanok, elavultak lehetnek. A felmerülő hibákért, tévedésekért, elavult információkért nem vállalunk felelősséget.

Már az Európai Bíróság előtt van a civiltörvény ügye is

2018. február 09.

A lex CEU és a menekültkvóták elutasítása miatt indítottal együtt most már egyszerre három kötelezettségszegési eljárásunk van az EB előtt.

A bizottság decemberben jelentette be, hogy - mivel nem történt előrelépés - harmadik szakaszba lépteti a júliusban megindított jogsértési eljárást a civil törvény ügyében, amely a testület értékelése szerint indokolatlan beavatkozást jelent az uniós alapjogi chartában garantált jogokba, különösen az egyesülési szabadság, illetve a magánélet és a személyes adatok védelme terén. A bizottság emellett úgy véli, hogy a jogszabály indokolatlanul és aránytalanul korlátozza a tőke szabad mozgását, az új nyilvántartásba vételi, bejelentési és nyilvánosságra hozatali követelmények ugyanis diszkriminatívak, és szűkítik a civil szervezeteknek juttatott külföldi támogatásokat.

Az Országgyűlés által júniusban elfogadott törvény értelmében a civil szervezetek kötelesek bejelenteni, ha külföldi támogatásaik összege egy évben elérte a 7,2 millió forintot, és ebben az esetben külföldről támogatott szervezetként kell feltüntetniük magukat a kiadványaikon.

Az elmúlt hetekben a felsőoktatási törvény módosítása és az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás is az Európai Bíróság elé került. Amennyiben egy tagország az Európai Bíróság első ítélete ellenére sem cselekszik, a bizottság újabb jogsértési eljárást indíthat, és ekkor már egy figyelmeztetés után a bírósághoz fordulhat, bírság kiszabását javasolva az érintett állammal szemben.

forrás: mfor.hu


Címkék
civil törvény, átláthatóság