Civil Díj 2016

Országos méretű, mindenki által jól ismert alapítvány és kisebb helyi szerveződés is rangos díjat nyert az első Civil Díj gálaestjén. A NIOK Alapítvány által szervezett program keretében a 13 tagú zsűrinek több mint 100 pályázatból kellett a legjobbakat kiválasztania. A nyertes szervezetek és projektek között van roma tehetségeket segítő program, újszerűségével kitűnő adománygyűjtő kampány és mintaértékű civil - vállalati együttműködés is. Különdíjat pedig a példátlan méretű civil összefogásért azon szervezetek és magánemberek kapták, akik részt vettek a menekültek segítésében.

Idén először osztották ki a Civil Díjakat. A díjat alapító NIOK Alapítvány célja, hogy a jó példákkal, az előremutató programokkal és a sikerekkel felhívja az emberek figyelmét a társadalmi problémák megoldásáért tevékenyen és kreatívan dolgozó szervezetekre. A hét kategóriában kiosztott díjak nyertesei:

  • Egy ügy legjobb képviselete - A Város Mindenkié és az Utcajogász Csoport az elhelyezés nélküli kilakoltatások megakadályozásáért,
  • Legnagyobb hatású projekt - Polgár Alapítvány a mélyszegénységben élő tehetséges roma diákok tanulásának és karrierépítésének segítéséért,
  • Legígéretesebb startup - Bike Maffia Egyesület a biciklizés nyújtotta előnyök kihasználásáért az ételadományok elosztásában,
  • Legjobb adománygyűjtő kampány – a Bátor Tábor Alapítvány a sport és a jótékonyság egybefűzéséért az Élménykülönítmény keretében,
  • Legjobb kommunikációs kampány – az Országos Mentőszolgálat Alapítvány a “Tartsd életben” című, az újraélesztést bemutató videó kampányáért,
  • Legjobb együttműködés – a BAGázs Egyesület a Prezi segítségével végzett mintaértékű helyi, település- és közösségfejlesztési munkájáért,
  • Legjobb civil akció – a Rehab Critical Mass Alapítvány a fogyatékkal élők küzdelmeire figyelmet felhívó felvonulás megszervezéséért,
  • A közönségdíjat a Nem Adom Fel Alapítvány nyerte.

A Díj jelentősége többek között abban van, hogy a civil kezdeményezések megkaphassák azt az elismerést és tiszteletet, amit esetleg a társadalom még nem, vagy nem eléggé tud kifejezni - mondta Liptay Gabriella, a NIOK kurátora, a zsűri egyik tagja.

A Díj program fő támogatója, a civilszervezetek segítésében egyébként is kiemelkedő szerepet vállaló MagNet Bank közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba kiemelte, hogy e szervezetek olyan értékeket teremtenek, amit a vállalatoknak, a for-profit szektornak is el kell ismernie, és lehetősége szerint támogatnia.

A program médiapartnere a nonprofit.hu, partnere a Civil Iránytű Alapítvány.

További információk a NIOK Alapítványról >>>