Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Bő egy éve írtunk először egy oldalról, ahol ismeretlen szempontok alapján sorolták átlátható és megbízható, illetve megbízhatatlan csoportba a szervezeteket.

Úgy tűnik, a sajtó figyelme és a civilek lanyhuló fizetési hajlandósága miatt a régi honlapról lemondtak, de indítottak egy újat, hogy további civilszervezeteket tudjanak furcsa ajánlatukkal megkeresni.

Maga a honlap meglehetősen egyszerű kialakítású, lényegretörő. Rögtön felajánlja a lehetőséget az átlátható ill. nem átlátható szervezetek listáinak megtekintésére. Mindössze két lapozható oldal mindkettő, összesen 72 szervezettel. Hogy miért éppen ezek a civilszervezetek vannak itt a 60 ezerből, rejtély.

A honlap mögött ugyanazt a szándékot sejtjük, mint amit a korábbi esetben tapasztaltunk: a civilek megzsarolása.

Legyünk továbbra is körültekintőek!