Megalakult a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ), amelyet alapítói azzal a céllal hoztak létre, hogy az elektronikus aláírás hazai elterjedését segítse - közölte a szövetség.
A közelmúltban létrahozott szövetség képviselni akarja a magyar érdekeket az Európai Unió elektronikus aláírási szervezeteiben, és kapcsolatot akar teremteni más országok hasonló társulásaival.
Az alapítók szerint az elektronikus aláírás jelenlegi hazai helyzete, ismertsége és elismertsége nem kielégítő, ezért szükség van egy olyan szervezetre, amely magába foglalja a szakma szereplőit, véleményével és szakmai tudásával segíti az elektronikus aláírás elterjedését.
A MELASZ szakmailag meghatározó, elfogadott és hiteles fórummá, szakmai kompetenciaközponttá kíván válni a közlemény szerint. A területen folyó kormányzati munka segítésével, valamint a köz-, vállalkozói- és civil szféra kapcsolatainak erősítésével hozzá szeretne járulni a szakterületi stratégia alakításához, kormány-előterjesztések, jogszabály-előkészítések információgyűjtő, véleményező, indokló és szakmai megalapozó munkájához.
A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetséget 23 magánszemély és 7 társaság alapította, főként elektronikus aláírás szakértők és a technológia elismert cégei.
A MELASZ elnöke Almási János, a Díjbeszedő Rt. informatikai igazgatója, ügyvezető alelnöke Rózsahegyi Zsolt, a NetLock Kft. ügyvezető igazgatója, további alelnökei Dr. Balázs István (Hunguard Kft.), Brehel József (Unitis Rendszerház Rt.) és Dr. Csapodi Márton (E-Group Magyarország Rt.).