Örömmel közölhetjük, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram jelöltállítási rendszerébe bejelentkezett civil szervezetek elektorai 2004. február 25-28 között 12 helyszínen megválasztották az NCA kollégiumainak tagjait.
Az NCA kollégiumok tagjai:
NCA nyugat-dunántúli regionális kollégiuma:
Brunner Tiborné (Nők a XXI. Századért Egyesület)
Dr. Tillné Schmidt Edit (Pedagógusok Soproni Műv. Házáért Alapítvány)
Gyertyánági Endre (Dél-Zalai Civil Fórum Egyesület)
Gyöngyössy Péter (Kerekerdő Alapítvány)
Horváth László (Pannon Nyugdíjas Szövetség)
Horváth Miklós (TESZ Zala Megyei Szövetsége)
Lendvai Rezső (Vashegyi Mentésügyi Alapítvány)
Pósfay Péter (Helyi Nyilvánosságért Egyesület)
Szilágyi Leonóra (Vas megyei Műv. És Ifj. Közösségi Alapítvány)
Póttag: Dr. Tóth Csaba (Savaria Legio Hagyományőrző Egyesület)
Miniszteri delegált: Jankovics György
NCA közép-dunántúli regionális kollégiuma:
Bereznai Csaba (Oroszlányi Rákóczi Szövetség Milleniumi Alapítvány)
Ferencziné Mecsei Ilona (Mosolygós Gyermekekért Alapítvány)
Kandikó Rita (Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület)
Kovács Istvánné (United Way - Vértes Vidéke Alapítvány)
Kovács Norbert (Veszprém Megyei Néptánc Egyesület)
Nagy István
Ocskay Gyula (Eurohíd Euro - Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Alapítvány)
Róka Gyula Péter (Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület)
Szauer Rózsa (Nők a Balatonért Közhasznú Egyesület)

Miniszteri delegált: Angyal Szabolcs
NCA dél-dunántúli regionális kollégiuma
Baka Ferenc (Ifjúsági Unió Szekszárd)
Csörsz Klára (Falugondnokok Somogy Megyei Egyesülete)
Dér Miklósné (SOK Városi Mentálhigiénés Egyesület)
Dr. Gyenesei István
Dr. Ureczky József (Nagycsaládosok Kaposvári Egyesülete)
Farkas Tamás (Misina Természet- és Állatvédő Egyesület)
Illés Tamás (Rotary Klub)
Kárpáti Árpád (Baranyai Emberekért Szövetség)
Pokorni József (MAG Alapítvány Pales)

Miniszteri delegált: Pócs Margit
NCA közép-magyarországi regionális kollégiuma:
Baluka Csabáné dr. (Újpesti Torna Egylet)
Baranyai Péter (MTTSZB)
Dr. Felde Erzsébet (Magyar Polgári Nőfórum Egyesület)
Dr. Molnár Pál (Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség)
Dr. Vékony Irma (Életmód és Egészségvédő Egyesület)
Ekler Gergely
Hanti Vilmos (Éhező Gyerekekért Alapítvány)
Kőszegi János (Patak Képzőművészeti Egyesület)
Szigetvári József (Magyarok Öröksége Alapítvány)
Török László (Ócsai Természetvédelmi Egyesület)

Miniszteri delegált: Dr. Windisch Judit
NCA észak-magyarországi regionális kollégiuma:
Bodó Péter (TIT Bugát Pál Egyesülete)
Braun Miklós (KodályZoltán Táncművészet Egyesület Salgótarján)
Dienes Mária (Fügedi Márta Népművészeti Egyesület)
Dr. Nagy Árpád (Egri Testedző Club)
F. Nagy Zsuzsanna (Ökológiai Intézet)
Jakubinyi László (Szimbiózis Alapítávny)
Mezősi Tamás (Neptun Búvár Klub)
Pálinkás Sándorné (Nógrád Megyei TIT)
Takácsné Szigeti Ilona (NOE Füzesabonyi Csoport)
Miniszteri delegált: Tari Ottó
NCA észak-alföldi regionális kollégiuma:
Berényi András (Forrás Lelki Segítők Egyesülete)
Bornemisza Andrea (Állatbarát Alapítvány)
Dr. Mészárosné Parádi Tünde (Életesély Mentálhigiénés Alapítvány)
Kádár Erika (Rés Egyesület)
Molnár Attila (Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör)
Nagyné Kiss Mária (JNSZM Népfőiskolai Társaság)
Nyáry László Gedeon (JNSZM Tud. Ism. Társaság)
Szarkáné Kövi Márta (Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete)
Váradi Zsuzsanna (Első nyírségi Fejlesztési Társaság)
Miniszteri delegált: Tisza Gebriella
NCA dél-alföldi regionális kollégiuma:
Bakai Csaba (Együtt Szegedért Egyesület)
Farkas Gábor (Európa Bölcsője Egyesület)
Gólya Pál (Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége)
Héhn Gizella (Vendégváró Bács-Kiskun Egyesület)
István Anna (Csabai Szlovákok Egyesülete)
Kasnyik Magdolna (Faluszépítő Baráti Társaság Kondoros)
Romsics Imre (Kalocsai Múzeumbarátok Köre)
Török Gábor Miklós (Együtt Szegedért Egyesület)
Zsoldos Sándor (Egyház- és vallástörténeti Akadémia Közhasznú Alapítvány)

Miniszteri delegált: Gellérfy László
NCA Országos hatókörű civil szervezetek támogatásának kollégiuma:
Dr. Kálmán Zsófia (Bliss Alapítvány)
Dr. Kovács Tibor (harmadik Oldal Magyarországért)
Dr. Vajna Zoltán (Professzorok Batthyány Köre egyesület)
Horváth Zsolt (Magyar madártani és Term.véd. Egyesület)
Kálóczi Imre (Magyar Kolping Szövetség)
Mayerné Hajtmann Ágnes (Levegő Munkacsoport)
Pongrácz Gábor (Csillebérci Okosodó Egyesület)
Roszík Gábor (Magyar testvéri Börtöntársaság)
Salga Péter (Magyar Szabadidősport Szövetség)
Szilvássy István (Magyar Település és Területfejlesztők Szövetsége)

Miniszteri delegált: Tóth Árpád
NCA civil szolgáltató, fejlesztő és információs kollégiuma
Dr. Molnár Szabolcs Farkas (HÖOK Hallgatókért Alapítvány)
Fonai László (Uwyta Kht.)
Frischmann Gábor (Pax Vobis Alapítvány)
Geszti Jánosné (J-N-SZ-Megyei Falusi Turizmus Egyesület)
Lajtmann József (Reflex környezetvédő Egyesület)
Németh Ferenc (Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége)
Öcsi József
Papp Mónika (Regionális Civil Központ Alapítvány)
Simon József (Magyar Foglalkoztatási Célú nonprofit Szerv.)

Miniszteri delegált: Dr. Tóth János
NCA civil önszerveződés, szakmai és területi együttműködés kollégiuma:
Dr. Bényei Andrásné Nonprofit Humán Szolg. Orsz. Szöv.)
Dr. Harsányi Ernő (Nyugdíjasok Klubjának Megyei Jogú Városi Szövetsége)
Kovács György
Márkus Eszter (EMLA Egyesület)
Mihály Zoltán (Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség)
Molnárné Hegymegi Krisztina (Humán Integra Alapítvány)
Solymosi Imre (RKOE)
Szakál Tibor (Magyar Teleház Szövetség Egyesülete)
Szeder Tiborné Kummer Mária (Zalai Falvakért Egyesület)
Török Ferenc
Miniszteri delegált: Sebestyén István
NCA nemzetközi civil kapcsolatok és európai integráció kollégiuma:
Alföldi Andrea ('Nebántsvirág' Gyermek és Ifjúságvédő Közhasznú Egyesület)
Dr. Eördögh István (Vallás és Egyháztörténeti Akadémia Közh. Alapítvány)
Dr. Mádai Mónika (Közös Sors Egyesület)
Dr. Schmuck Erzsébet (Magyar Természetvédők Szövetsége)
Dr. Ugron Gáspár Gábor (Rákóczi Szövetség)
Farkasné Szalai Mária (Francia Kulcs Alapítvány)
Kondora István (Nemzetközi Népművészeti Szövetség Magyarországi Tagozata)
Priksz Gábor (E-Misszió Egyesület)
Rakaczky István (Magyar Természetbarát Szövetség)
Szőllősiné Földesi Erzsébet (Mozgássérültek Budapesti Egyesülete)

Miniszteri delegált: Dr. Hegyesi Gábor
Az NCA kollégiumainak megválasztott tagjai 2004. március 4-5.-én tartják alakuló ülésüket, ahol a megbízólevelek ünnepélyes átadására és a kollégiumok előtt álló feladatok ismertetésére is sor kerül. Az ülésről további információk az Alapprogram internetes honlapján találhatók.