A Szalmaszál a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítvány a IX. kerületi Önkormányzattól átvett funkcióként nappali melegedőt működtet a IX. Thaly Kálmán utca 29-3 sz. udvari épületének első emeletén.
Nyitva naponta 9-től 16 óráig.
Szolgáltatások: tisztálkodási lehetőség, tea és zsíroskenyér, szociális munkás segítsége adminisztratív ügyek intézésében, iratok beszerzésében, álláskeresésben stb.
Ugyanitt saját programként folytatja a két éve megkezdett “Teaház”-at, melynek keretében elsősorban, de nem kizárólagosan a szállókon lakó hajléktalanoknak igyekszik lakhatást szervezni. Ennek részeként szakképzett szociális munkások segítenek felkészülni az önálló élet buktatóira, a megfelelő
albérlet megtalálásában, a szerződés megkötésében és a bérleti hozzájárulás megszerzésében. Az Alapítvány anyagi hozzájárulása a kaució megelőlegezésében és az bérbeadó adókötelezettségének átvállalásában áll.
Minden páros hét hétfőjén (dec. 24-én szünnap) 15 órától várjuk a hajléktalanságból vagy az elől menekülőket és a számukra albérleti lehetőséget felkínálni akarókat (köztük a lakásfenntartás költségeit nehezen viselőket).
Saját hagyományait továbbfejlesztve indította be a Szalmaszál a családos nappali melegedő-t, amely arra hivatott, hogy a hajléktalanságban szétszóratott, de összetartó egész és csonka családoknak barátságos, tiszta, jól felszerelt helyet kínáljon az együttlétre és a közös továbblépés lehetőségének
keresésére, remélhetőleg megtalálására. Mindkettőhöz segítséget is találnak itt: szociális munkások és pedagógiai asszisztensek várják a szülőket és a gyermekeket együttes és külön-külön időtöltésre, a család jövőjének építésére. Játszósarok és játszótér, korrepetálási lehetőség is rendelkezésre
áll.
Minden héten kedden 15 órától várjuk a hajléktalanságban élő, de összetartozást fontosnak tartó teljes vagy egyszülős családokat
(okt.23, dec. 25, jan. 1 szünnap)
Adományba kapott ruhaneműkből havonta egyszer, a fizetés utáni első pénteken szociális akciót, azaz filléres vásárt tart az Alapítvány a melegedő fenntartásának javára. Várjuk az adományozókat és a vásárlókat.
Tel: 476-0227, fax:476-0228, honlap: www.szalmaszal.com,
e-mail: szeredas@ elender.hu