Felhívások a Nemzeti Tehetség Program keretében

JÚN
26

Határidő: 2020. június 26.

A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a tehetségsegítés fejlesztése, a tehetségek felismerése, folyamatos támogatás biztosítása a tehetségsegítés minden területén.

Felhívások a Nemzeti Tehetség Program keretében

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program új pályázati felhívásai!

A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a tehetségsegítés fejlesztése, a tehetségek felismerése, folyamatos támogatás biztosítása a tehetségsegítés minden területén. A pályázók a Nemzeti Tehetség Program keretében tehetségük jellegének és szintjének megfelelő segítséget kaphatnak képességeik kibontakoztatásához és hasznosulásához. A program forrásának egyik felét a személyi jövedelemadóból származó egyszázalékos felajánlások teszik ki, ezt a Kormány ugyanakkora támogatással egészíti ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019-2020. évi cselekvési programja alapján 22 nyílt pályázati kiírást hirdet meg.

A hazai és határon túli sporttehetségeket fejlesztő tehetséggondozó programok támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hazai és határon túli sporttehetségeket fejlesztő tehetséggondozó programok támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-SFT-20

 tovább ... 

Hazai tematikus, tehetségterületekhez kapcsolódó táborok támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a Hazai tematikus, tehetségterületekhez kapcsolódó táborok támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-TÁB-20

 tovább ... 

A nemek egyenlő esélyű részvételének biztosítását célzó, speciális hazai tehetséggondozó programok támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a nemek egyenlő esélyű részvételének biztosítását célzó, speciális hazai tehetséggondozó programok támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-NEER-20

 tovább ... 

A hazai tehetségsegítés eszközrendszerének bővítését segítő országos hatókörű nyomtatott folyóiratok, kiadványok megjelenésének támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hazai tehetségsegítés eszközrendszerének bővítését segítő országos hatókörű nyomtatott folyóiratok, kiadványok megjelenésének támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-LAP-20

 tovább ... 

A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-TFJ-20

 tovább ... 

Az innovatív tanulási környezet kialakítását segítő hazai programok támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet az innovatív tanulási környezet kialakítását segítő hazai programok támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-ITKK-20

 tovább ... 

A hazai és a határon túli kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hazai és a határon túli kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-KULT-20

 tovább ... 

A magyar anyanyelvi, valamint a Magyarországon élő nemzetiségek anyanyelvi identitás megőrzését célzó tehetséggondozó programok támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a magyar anyanyelvi, valamint a Magyarországon élő nemzetiségek anyanyelvi identitás megőrzését célzó tehetséggondozó programok támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-ATP-20

 tovább ... 

A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-OTKP-20

 tovább ... 

A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-TFV-20

 tovább ... 

A hazai és a határon túli Tehetségsegítő Tanácsok, tehetségfejlesztő szervezetek támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hazai és a határon túli Tehetségsegítő Tanácsok, tehetségfejlesztő szervezetek támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-HTTSZ-20

 tovább ... 

A hazai és határon túli pályakezdő, kiemelkedően tehetséges fiatalok példaértékű innovációinak támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hazai és határon túli pályakezdő, kiemelkedően tehetséges fiatalok példaértékű innovációinak támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-PKTF-20

 tovább ... 

A hazai és határon túli magyar nyelvű szakkollégiumok támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hazai és határon túli magyar nyelvű szakkollégiumok támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-20

 tovább ... 

A hazai és a határon túli felsőoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hazai és a határon túli felsőoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-FKT-20

 tovább ... 

A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-HHTDK-20

 tovább ... 

Nagy hagyományú és szakmailag elismert hazai országos, vagy hazai és Kárpát-medencei meghirdetésű tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a nagy hagyományú és szakmailag elismert hazai országos, vagy hazai és Kárpát-medencei meghirdetésű tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-TMV-20

 tovább ... 

A hazai kettős vagy többszörös különlegességű tehetségeket segítő tehetséggondozó programok támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hazai kettős vagy többszörös különlegességű tehetségeket segítő tehetséggondozó programok támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-KTK-20

 tovább ... 

A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-MŰV-20

 tovább ... 

A hazai és határon túli köznevelési intézményekben, iskolai rendszerű szakképzést folytató intézményekben működő komplex tehetséggondozó programok támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hazai és határon túli köznevelési intézményekben, iskolai rendszerű szakképzést folytató intézményekben működő komplex tehetséggondozó programok támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-KNI-20

 tovább ... 

A matematikai, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a matematikai, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatására. 

A pályázat kódja: NTP-MTTD-20

 tovább ... 

forrás: emet.gov.hu


Címkék
pályázatírás, oktatás, ifjúság, tehetségsegítés