Figyelem! Nem aktív tartalom! A pályázati határidő már lezárult!
A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
A Hajléktalanokért Közalapítvány az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium megbízásából, mint közreműködő szervezet, pályázatot hirdet
A hajléktalan személyek ellátását célzó, normatív állami támogatással nem rendelkező kiegészítő programok támogatása a Közép-Magyarországi régió kivételével Magyarországon működő hajléktalan-ellátó szervezetek számára, nyílt pályázati rendszer keretében.
1. A támogatás alapjául szolgáló jogcím:
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériummal létrejött 5.041-3/2006. iktatószámú szerződés alapján a Hajléktalanokért Közalapítvány pályáztatási eljárásban, mint közreműködő szervezet vesz részt és a 1/2006. (II. 17.) ICSSZEM rendelet vonatkozó szabályai szerint jár el.
2. A pályázatra rendelkezésre álló teljes forrás összege:
250 000 000,- Ft.
Az összeg tartalmazza a pályázat bonyolításának költségeit.
A támogatás egyszeri, vissza nem térítendő támogatás. Támogatás igényelhető a felhívás 3. pontjában meghatározott témájú programok működési, fejlesztési, beruházási költségei biztosítására.
3. Pályázati programok, az elnyerhető támogatás mértéke:
A támogatás a téli ellátással kapcsolatos programok esetében 2006. november 1-től 2007. április 30-ig, étkeztetési program esetében ezen időszakon belül 120 napra, más programok esetében maximum 12 hónapra adható.
Egy pályázatban kizárólag egy pályázati programra igényelhető támogatás. A program költségének tervezésekor a támogatási összeget 5.000 Ft-ra kerekítve szükséges meghatározni.
Az elbírálás során előnyben részesülnek azok a szervezetek, melyek feladatukat a településen működő hajléktalanellátó szervezettel egyeztetett módon végzik. A megállapodást tartalmazó dokumentum másolata mellékletként csatolandó.
A pályázati programokban önerő biztosítása nem szükséges. A bírálat során azonban előnyt élveznek azok a beruházási, felújítási, tárgyi feltételek javítását célzó pályázati programok, amelyekben a pályázó szervezet önerőt biztosít. Az önerő elsősorban készpénzt jelent, de ingatlanban és más természeti formában is megjeleníthető. Önerőnek nem jelölhető meg állami normatív támogatás és a program céljával azonosan működő ingatlan vagy tárgyi eszköz.
3.000.000 Ft-ot meghaladó beruházási támogatás esetében a támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a korszerűsítendő ingatlanra jelzálogot jegyeztet be az ICSSZEM javára.
Téli ellátással kapcsolatos programok:
1. Étkeztetés
2. Hajléktalan emberek egészségügyi ellátása
3. A téli ellátást kiegészítő programok
4. Krízisautó működtetése
Egyéb programok:
5. Regionális diszpécserszolgálati feladatok ellátása
6. A közterületen tartósan berendezkedettek, az intézményi ellátást elutasító hajléktalan személyek helyzetének javítását célzó programok
7. Éjjeli menedékhely korszerűsítése
8. Tárgyi feltételek javítása eszközbeszerzéssel az átmeneti szállásnyújtó intézményekben
9. Nappali ellátás szolgáltatásainak fejlesztése
Téli ellátással kapcsolatos programok
1. Étkeztetés
Pályázat nyújtható be hajléktalan emberek étkeztetésének biztosítására a téli időszakban. Támogatás maximum 120 napra igényelhető.
Támogatási keret: 21.800.000 Ft
Az igényelhető támogatás maximum: 130 Ft/fő/nap
2. Hajléktalan emberek egészségügyi ellátása
Pályázat nyújtható be hajléktalan személyek egészségének megőrzésére, az egészségkárosodás megelőzésére, csökkentésére a téli időszakban.
Étkeztetési költségeket kizárólag a betegszobai, lábadozó ellátás programjai tartalmazhatnak.
Nem nyújtható be olyan feladatellátásra pályázat, mely OEP finanszírozásban részesül (pl. 24 órás egészségügyi centrumok által működtetett lábadozók).
Támogatási keret: 10.000.000 Ft.
Igényelhető támogatás (lábadozók esetében) maximum: 1.000 Ft/fő/nap.
3. A téli ellátást kiegészítő programok
3.1 Pályázat nyújtható be krízis férőhelyek kialakítására és működtetésére, valamint krízishelyzetek megelőzésére és kezelésére a téli időszakban.
A krízis férőhelyek kialakítására és működtetésére benyújtott pályázatoknak tartalmaznia kell annak részletes indoklását, hogy az adott szolgáltatás normatív támogatással nem biztosítható. Azok az intézmények, amelyek elmulasztották az időszakos férőhely működési engedélyeztetését, támogatásban nem részesülhetnek.
A pályázati programok étkeztetési és egészségügyi kiadásokat nem tartalmazhatnak.
3.2 Ezen túl pályázat nyújtható be az 50.000 lélekszám alatti településeken végzett utcai szociális munka támogatására a téli időszakban.
A pályázati programokat úgy kell megtervezni, hogy a szociális munkásoknak a terepen végzett munka során párban kell dolgozniuk. A pár tagjai közül az egyik szociális munkás felsőfokú szakirányú végzettséggel kell rendelkezzen.
Támogatási keret: 10.000.000 Ft.
4. Krízisautó működtetése
Pályázat nyújtható be 2006. november 1. és 2007. március 31. közötti időszakban a hajléktalan személyek utcai ellátását megyei hatáskörrel végző krízisautók működési költségeinek támogatására.
Támogatási keret: 7.200.000 Ft.
Az igényelhető támogatás maximum: 400.000 Ft.
5. Regionális diszpécserszolgálati feladatok ellátása
Pályázat nyújtható be az 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról (Szociális Törvény) 65/E. § (2) alapján a regionális diszpécserszolgálat feladatainak ellátására.
Támogatási keret: 39.000.000 Ft
Igényelhető támogatás maximum: 6.500.000 Ft
Pályázat nyújtható be az intézményi ellátást elutasító, a közterületen tartósan berendezkedett, telepekben, bódékban, barlangokban stb. élő hajléktalan személyek, párok, csoportok életkörülményeinek javítására (pl. lakókonténerek kihelyezése, higiénés körülmények javítása, szemétkezelés megoldása, stb.).
Támogatási keret: 16.000.000 Ft.
Igényelhető támogatás maximum: 5.000.000 Ft.
7. Éjjeli menedékhely korszerűsítése
Pályázat nyújtható be a tárgyi feltételek általános javítását célzó beruházásokra, pl. vizesblokkok korszerűsítésére, a lakószobák zsúfoltságának csökkenetésére, szociális munka végzésére alkalmas helyiség kialakítására, korszerűsítésére, ügyeleti helyiség kialakítására, korszerűsítésére, stb.
Támogatási keret: 48.000.000 Ft.
Igényelhető támogatás maximum: 8.000.000 Ft.
8. Tárgyi feltételek javítása eszközbeszerzéssel az átmeneti szállásnyújtó intézményekben (éjjeli menedékhely, átmeneti szálló)
Pályázat nyújtható be az átmeneti szállásnyújtó intézmények tárgyi felszereltségének javítására.
A tárgyi felszereltség javításába tartozik a számítástechnikai eszközök beszerzése, Internet előfizetés támogatása, amely az ellátottaknak nyújtott szolgáltatás és a szociális munka színvonalának emeléséhez szükséges. Egy pályázó szervezet több számítástechnikai eszközre is pályázhat, átmeneti szállásnyújtó intézményenként maximum 200.000 Ft értékben. Egy pályázó szervezet több Internet előfizetésre is pályázhat, átmeneti szállásnyújtó intézményenként maximum 100.000 Ft értékben. Internet előfizetéssel már rendelkező átmeneti szállásnyújtó intézmények ezen programelemre nem pályázhatnak. Az Internet előfizetés a támogatás lejárta után a pályázó szervezetnek saját erőből kell fenntartania.
Használt eszköz vásárlására támogatás nem nyújtható.
Támogatási keret: 51.000.000 Ft.
Igényelhető támogatás maximum: 2.000.000 Ft
9. Nappali ellátás szolgáltatásainak fejlesztése
Pályázat nyújtható be nappali ellátás keretén belül a társadalmi összetartozást elősegítő programok támogatására, pl. a munkaerő-piaci megkapaszkodást és munkahely megtartást elősegítő csoport-foglalkozásokra, az ügyfelek telefonhasználatának támogatására, ügyfelek számítógép-használatának lehetővé tételére, ügyfelek munkavállalását támogató kiadásokra, stb. Használt eszköz vásárlására támogatás nem nyújtható.
Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázók, amelyek a program megvalósítására együttműködési szerződést kötnek munkaügyi központtal, foglalkoztató szervezetekkel, aktív korúak segítésével foglalkozó szervezetekkel.
Támogatási keret: 35.000.000
Támogatási keret: 35.000.000 Ft.Igényelhető támogatás maximum: 3.000.000 Ft Önerő: Nincs. |
Igényelhető támogatás maximum: 3.000.000 Ft.
4. Támogatásban részesíthetők köre:
Pályázatot nyújthat be a hajléktalan személyek ellátásában részt vevő természetes és jogi személy. Így pályázhat minden önkormányzat, állami, önkormányzati intézmény, humán szolgáltatást végző nem állami szervezet (egyház, közalapítvány, közhasznú alapítvány, közhasznú egyesület, egyéni és társas vállalkozás, Bt., Kht.), amely:
· a Nyugat-dunántúli, Közép-dunántúli, Dél-dunántúli, Dél-alföldi, Észak-alföldi, Észak-magyarországi régiókban hajléktalan ellátási feladatokat végez, vagy a pályázati program végrehajtására a felsorolt régiókban található hajléktalanellátó intézménnyel együttműködési megállapodást kötött,
- amely szükség esetén vállalja a kistérségi önkormányzatokkal, falu- és tanyagondnoki szolgálatokkal való együttműködést a településeken jelentkező igények kielégítése érdekében,
- amely vállalja, hogy nyertes pályázat esetén eleget tesz a támogatási szerződésben előírt kötelezettségeknek.
5. A pályázat benyújtásának határideje:
A pályázatot 2006. június 15-ig kell postára adni, melyet a postai dátumbélyegző igazol.
A benyújtási határidő módosítására nincs lehetőség. A határidő után postára adott pályázatok nem kerülnek elbírálásra.
6. A pályázat benyújtásának módja, helye:
A pályázatot határidőre, a mellékletekkel együtt 1 eredeti és 3 – az eredetivel mindenben megegyező - másolati példányban és elektronikus formában 1 db CD vagy kislemez adathordozón, tértivevényes postai küldeményként kell benyújtani a következő címre:
Hajléktalanokért Közalapítvány
1106 Budapest, Jászberényi út 47/a.
Az eredeti példányt a pályázó hivatalos képviselőjének aláírásával, bélyegzőjével kell hitelesíteni, és nagy „E” betűvel jelölni.
A pályázati adatlapot és mellékleteit elektronikusan kell kitölteni, Times New Roman betűtípussal, 12 pontos betűmérettel, szimpla sorközzel. Az adatlap formátumát megváltoztatni nem lehet.
Hiánypótlás: A hiánypótlásra a Közalapítványi Iroda szólítja föl a pályázót a pályázat benyújtásától számított 15 napon belül. A hiánypótlásra csak a csatolt mellékletek esetében, a hiánypótlásra történő felszólítást követő 15 napon belül van egyszeri lehetőség.
Pályázati regisztrációs díj nincs.
7. A pályázati dokumentáció, hozzáférésének helye, módja:
A pályázati felhívás, a pályázati adatlap és mellékletei, valamint a támogatási szerződés mintája együtt képezik a pályázati dokumentációt, és tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt.
A pályázati felhívás megjelenik a Szociális Közlönyben, és a teljes dokumentáció letölthető az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium valamint a Hajléktalanokért Közalapítvány honlapjáról:
8. A pályázat elbírálásának módja, rendje, határideje:
A Közalapítvány a beérkezett pályázatok elbírálását a pártatlanság, az esélyegyenlőség és a szakmai nyilvánosság követelményeit betartva és az 1/2006. (II. 17.) ICSSZEM rendelet vonatkozó szabályai szerint bonyolítja. A pályázati feltételek teljesítése nem jelent jogosultságot a pályázatban megjelölt összegű költségvetési támogatás igénybevételére.
A pályázatok elbírálását, a döntési javaslat elkészítését 7 fős Pályázati Tanácsadó Testület végzi. A pályázatok szakmai értékelését külön felkérésre, szakértői csoport végzi.
Amennyiben a támogatási igény meghaladja az előirányzati keretet, a Pályázati Tanácsadó Testület dönt arról, hogy a pályázati feltételeknek megfelelő pályázatokat - valamennyi pályázatra nézve azonos módon - versenyezteti, rangsorolja, az elbírálást felfüggeszti és kiegészítő adatszolgáltatást rendel el, javaslatot tesz a programok közötti forrásátcsoportosításra vagy arányos teljesítéssel csökkenti a támogatás mértékét.
A bírálat és a támogatások megítélésének folyamata:
- A pályázatok előkészítése a Pályázati Tanácsadó Testület részére, melyet a Közalapítványi Iroda végez (15 nap).
- Pályázati Tanácsadó Testület döntési javaslata a szakértői vélemények alapján (45 nap). Amennyiben a támogatási igény meghaladja a pályázati támogatási keretet, a bizottság a programok szakmai értékelésének figyelembe vételével illetve az igényelt támogatási összegek arányos csökkentésével hozza meg döntési javaslatát.
- A Pályázati Tanácsadó Testület döntési javaslatának felterjesztése a kötelezettségvállalónak (ICSSZEM) a támogatási szerződés megkötését engedélyező okirat kiállítása céljából. Az engedélyező okirat kiállítását követő 15 napon belül megtörténik a pályázó írásban történő értesítése a pályázat elbírálásának eredményéről, elutasítás esetén a döntés indoklásával. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs. Támogatás esetén, a támogatásról szóló értesítés tartalmazza a támogatási szerződést is, melynek megkötésére az abban rögzített módon kerül sor.
- A kötelezettségvállaló dönt az engedélyező okirat kiadásáról (8 nap).
- A támogatási szerződés megkötése.
- A támogatásban részesített pályázók listája az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium www.icsszem.hu és a Hajléktalanokért Közalapítvány www.hajlektalanokert.hu honlapján kerül közzétételre, az engedélyező okirat kiállítását követő 30 napon belül.
- A támogatott program következő adatai nyilvánosságra hozhatók:
- A támogatott szervezet neve,
- A megvalósítás helye,
- A támogatási összeg.
9. Az elbírálás szempontjai:
Jelen kiírás tartalmi és formai követelményeinek vizsgálata.
Formai szempontok:
- Határidőre történő beadás,
- Megfelelő példányszám,
- A pályázati adatlap használata,
- A pályázati adatlap hiánytalan kitöltése,
- Kötelező mellékletek megléte,
- Hiánypótlások.
Tartalmi szempontok:
- &