Figyelem! Nem aktív tartalom! A pályázati határidő már lezárult!

Pest Megye Közgyűlésének Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottsága pályázatot hirdet Pest Megye Közgyűlésének 6/2004. (III. 19.) Pm. sz. rendelete alapján az Ifjúsági és Sport Alap terhére.
Támogatás adható:
a)  ifjúsági korosztály számára legalább havi rendszerességgel szervezett közösségi összejövetelek,  klubok programjainak szervezésére,
b)   ifjúsági és gyermeksport rendezvények szervezésére,
c)   versenyeken való részvételre,
d)   fogyatékkal élők számára szervezett rendezvények megtartására,
e)   közterületen játszótér kialakítására, felújítására.

A pályázati keretösszeg: 20 MFt

Az elnyerhető támogatás legmagasabb összege: 300.000 Ft.
A támogatás vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, melynek 50%-a a szerződéskötést követő 30 napon belül, a fennmaradó 50% a szakmai beszámoló, elszámolás benyújtása és bizottsági elfogadása után kerül átutalásra.
Az alapra pályázatot nyújthatnak be:
Megyei székhelyű, illetve érdekeltségű társadalmi szervezetek, alapítványok, melyek a fenti célok megvalósítását szolgálják.
Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázók, amelyek a pályázati cél megvalósításához saját forrásokkal is rendelkeznek.
Nem jogosult támogatásra olyan szervezet, amely tárgyévben Pest Megye Önkormányzatától bármely más jogcímen támogatásban, átadott pénzeszközben részesül.

Beadási határidő: 2004. június 7.
Pályázatkezelő: Pest Megye Önkormányzatának Hivatala, Intézményi Főosztály, Oktatási Osztály
A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni:
Pest Megye Önkormányzatának Hivatala, Intézményi Főosztály (1052 Budapest, Városház u. 7.)
Pályázni a pályázati űrlap kitöltésével és a kötelező mellékletek csatolásával és mindezek egy példányban történő benyújtásával lehet. A pályázatokat legkésőbb a beadási határidő napján 24 óráig lehet postára adni. A pályázat személyes benyújtásának határideje: 2004. június 7. du. 16 óra.
A beérkezett pályázatok támogatásáról az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság 2004. június 30-ig dönt.
 
 
Adatlap csatolva