Figyelem! Nem aktív tartalom! A pályázati határidő már lezárult!
A Miniszterelnöki Hivatal EU Kommunikációs Főosztály
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
”Beszélgessünk Európa jövőjéről” címmel
1. Támogatás célja:
Az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői 2005. június 18.-i nyilatkozatukban állást foglaltak arról, hogy a tagállamok társadalmi vitát kezdeményezzenek Európa jövőjéről, bevonva a polgárokat, a civil társadalmat, a szociális partnereket, a nemzeti parlamenteket és a politikai pártokat. Ennek az adott aktualitást, hogy két alapító tagország – Franciaország és Hollandia – lakossága nemet mondott az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés ratifikálására. A nyilatkozat szerint ez az eredmény nem kérdőjelezheti meg a polgároknak Európa építése iránti elkötelezettségét, ugyanakkor számolni kell az aggodalmakkal is. A helyzet közös átgondolása keretében széleskörű vita lefolytatását kezdeményezik, amit mi, mint az egyik új tagállam polgárai arra is fel tudunk használni, hogy jobban megismerjük, hogyan érinti mindennapjainkat az európai uniós tagság. (További információ a www.euvonal.hu honlapon és a www.meh.hu honlap „EU Tájékoztató Szolgálat” oldalain található.)
Fentiek megvalósítása érdekében a MeH EU Kommunikációs Főosztálya (MeH EUKF) ösztönözni kívánja az olyan ötletek, tevékenységek és programok megvalósítását a civil szférában, melyek lehetőséget teremtenek a lakosságot foglalkoztató, az európai uniós tagsággal kapcsolatos kérdések megválaszolására és hozzájárulnak az uniós tagságunkkal foglalkozó, jövőbe tekintő párbeszéd folytatásához.
2. A támogatott tevékenység célcsoportjai
A lakosság egésze elsősorban a vidéki aktív népesség és fiatalok, lehetőség szerint a civil szervezetek közreműködésével.
3. A pályázók köre
Non profit szektor, azaz a Magyarországon bejegyzett, legalább két naptári éve működő társadalmi szervezetek és alapítványok (az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. tv., illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. alapján), illetve ezek szövetségei.
- A pályázat tárgya:
— Tematika: Az „EU jövője” témakörben, azok az aktuális kérdések, amelyek a helyi lakosságot leginkább foglalkoztatják, így például a mezőgazdaság, a környezetvédelem, az európai piac: verseny és védelem, aktív európai állampolgárság, esélyegyenlőség, stb. kérdéskörök megvitatása. Javasoljuk, hogy a témák kiválasztásánál tanulmányozzák az EUvonal honlapján megjelenő lakossági kérdéseket (www.euvonal.hu);
— A rendezvények formája: lakossági fórumok, például diák-, nyugdíjas- vagy kismama klubok programjai, szeminárium, konferencia, stb.;
— Helyszín: a pályázó által szabadon választható (pl.: teázó, kávéház, művelődési ház, egyéb).
— Igény esetén kapcsolattartás és együttműködés a megyében működő Europe Direct (ED) információs egységgel, illetve az uniós közkönyvtárakkal. Elérhetőségük megtalálható a www.meh.hu honlap „EU tájékoztató szolgálat” oldalain.
Megjegyzés: Már megvalósult tevékenység visszamenőleges támogatására nincs lehetőség.
5. A pályázattal elnyerhető támogatás és a megvalósítás időszaka
A pályázat maximális keretösszege: 20 millió forint.
A támogatás mértéke a projekt elszámolható költségének legfeljebb 90 %-a, összege minimum 100.000 Ft, maximum 500.000 Ft, amely egy összegben, a szerződés teljesítését követően kerül átutalásra. A támogatáshoz kapcsolódó általános forgalmi adót a pályázó levonásba nem helyezheti.
A pályázó köteles legalább 10 % önrészt biztosítani.
A támogatás felhasználásáról készített szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás megküldésének határideje 2006. május 31.
6. A pályázat és a pályázathoz csatolandó dokumentumok
· A Pályázatban be kell mutatni a civil szervezet 2004–2005. évi EU- kommunikációs tevékenységét, 2006 évi terveit. Amennyiben EU kommunikációs tevékenységét most kívánja indítani, úgy ismertesse ilyen irányú elképzeléseit.
· A pályázathoz csatolandó dokumentumok:
- A pályázati felhíváshoz csatolt
= Adatlap kitöltve és aláírva,
= Nyilatkozat kitöltve és aláírva, amelyben a pályázó büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása nincs.
7. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus
A benyújtott pályázatokat a MeH EU Kommunikációs Főosztály illetékes munkabizottsága bírálja el a beadás végső határidejét követően.
A döntés szempontjai:
- a pályázat tartalma mennyiben felel meg a felhívás szakmai tartalmának,
- országosan arányos területi elosztás,
- érkezési sorrend,
- előnyben részesülnek:
· a kistelepüléseken működő, illetve az esélyegyenlőségi célt szolgáló szervezetek;
· azok, akik újszerű, kreatív ötlettel pályáznak;
· olyan települések lakosságának szerveznek programot, ahol nincs jelen az EU információs hálózat (ED), vagy nem működik EU közkönyvtár.
· azok a pályázók, akik minél szélesebb körben tudják bevonni a programba a környező térség lakosságát;
· ED információs egység támogatását tudják bemutatni.
Nem pályázhat az a szervezet, amelyik a MeH EUKF egyéb felhívásaira nyertesen pályázott 2005 évben, illetve pályázni szándékozik egyéb MeH EU kommunikációs felhívásra 2006-ban.
A pályázatban hamis, valótlan adat közlése a pályázó azonnali kizárását vonja maga után.
A munkabizottság a pályázat nyerteseit írásban értesíti, nevüket és a támogatás összegét a MeH honlapján közzéteszi.
8. Egyéb rendelkezések
A nyertes pályázóval a MeH EU Kommunikációs Főosztálya az elszámolás részletes tartalmi és pénzügyi szabályait tartalmazó támogatási szerződést köt.
Egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Törvény, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30) Kormány rendelet és a Polgári Törvénykönyv előírásait kell alkalmazni.
9. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje
A pályázat benyújtására regisztrációs díj nincs.
A 6. pont szerinti pályázatot – a mellékelt Adatlap és Nyilatkozat csatolásával – személyesen, átvételi elismervény ellenében, vagy postai úton, ajánlott küldeményként – lehet benyújtani.
A borítékon fel kell tüntetni: „Beszélgessünk Európa jövőjéről” pályázati címet.
A pályázati felhívás megjelenik a Miniszterelnöki Hivatal honlapján – www.meh.hu – és az EUvonal honlapján – www.euvonal.hu -, illetve térítésmentesen beszerezhető munkanapokon 9-16 óra között a MeH EU Kommunikációs Főosztálya titkárságán (1055 Bp., Kossuth tér 2-4.).
A pályázattal kapcsolatban kiegészítő információkat, a kérdésekre válaszokat a MeH EU Kommunikációs Főosztálya kizárólag a következő címen ad: eszter.sirok@meh.hu
A pályázatok beérkezésének végső határideje: 2006. január 20.
A pályázat beadásának módja: A Pályázatot, az Adatlapot és a Nyilatkozatot egy eredeti példányban, a pályázó által minden lapon szignáltan vagy aláírtan és egy másolati példányban, zárt borítékban kell beküldeni.
Postacím: Miniszterelnöki Hivatal, EU Kommunikációs Főosztály, 1055 Budapest, Kossuth tér 2-4.
Hiánypótlást a pályázatot elbíráló illetékes munkabizottság hiánypótlásra való felhívásától számított 5 munkanapon belül lehet benyújtani.
Budapest, 2005. december 27.
Miniszterelnöki Hivatal EU Kommunikációs Főosztály
Pályázati adatlap és nyilatkozat csatolva