Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Eddig már 9 millióan vettek részt az EU nemzetközi együttműködéseket és külföldi tapasztalatszerzést támogató programjaiban, Magyarországról pedig több mint 227 ezren. A 2014-2020 között megvalósuló Erasmus+ programba a felsőoktatási hallgatók mellett szakképzésben tanuló diákok, iskolai csoportok, tanárok és szakemberek, valamint önkéntesek és ifjúságsegítők is bekapcsolódhatnak.

A most megjelent, magyar nyelvű Erasmus+ pályázati útmutató azoknak nyújthat segítséget, akik 2018 tavaszán pályázni szeretnének a programban.

A köznevelés, a szakképzés, a felsőoktatás és a felnőtt tanulás területén megvalósuló projektek lehetnek stratégiai partnerségek, amelyekben több ország oktatással foglalkozó intézményei és szervezetei dolgozhatnak egy-egy közös témán; illetve irányulhatnak kifejezetten külföldi mobilitások megvalósítására, amikor valamilyen képzésen, szakmai gyakorlaton vagy tanulmányúton vehetnek részt az oktatás különböző szereplői.

További részletek az Erasmus+ programot koordináló Tempus Közalapítvány honlapján találhatók: www.erasmusplusz.hu