Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az adózók számára a NAV az eBEV Portál felületén tette elérhetővé az adózókról általa nyilvántartott adatok lekérdezési lehetőségét, kizárólag menürendszerből indítható szolgáltatások formájában. 2022. nyarán megújult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új ügyintéző felülete, az Ügyfélportál (ÜPO), amely fokozatosan leváltja az eBEV-et. A két felület még egy ideig párhuzamosan működik, de ideje felkészülni a végleges átállásra.

A NAV tájékoztatása szerint az új felületen többek között bevallások, múltbeli adatok, jövőbeni kötelezettségek, igazolások, kimutatások, járulékfizetési, foglalkoztatási adatok, kérhetők le gyorsan és egyszerűen. Így például azt is ellenőrizheti bárki, hogy munkáltatója bejelentette-e, illetve milyen adatokat küldött a foglalkoztatásról. A korábban beadott bevallások és dokumentumok nemcsak lekérdezhetők és letölthetők, hanem javíthatók, önellenőrizhetők is.

Akinek van képviseleti jogosultsága, a képviselt adózó ügyeit is intézheti akár törvényes képviselőként, például cégtulajdonosként, akár meghatalmazott könyvelőként.

A fejlesztés során a NAV gondolt azokra a felhasználókra is, akik nem laptopon, hanem tableten vagy okostelefonon szeretnék használni az Ügyfélportált, így elkészült a kisebb méretű eszközökre optimalizált verzió is.

IDŐPONT: 2023.04.03. 10:00-12:00

MIRE KAP VÁLASZT:

  • Milyen lekérdezések indíthatóak az Ügyfélportálról?
  • Hogyan lehet dokumentumot lekérdezni az ÖPO-n keresztül?
  • Lekérdezhetem a járulékfizetési vagy a foglalkoztatási adatokat?
  • Mi a különbség az eBEV és az Ügyfélportál között?
  • Hogyan teljesíthetőek a bevallások?
  • Milyen kimutatásokat, igazolásokat kérhetek?

Regisztráció a Menedzser Praxis ingyenes online szakmai napjára ITT