Ingyenes, pro-bono coaching programot hirdet a Nemzetközi Coach Szövetség Magyar Tagozata (ICF) és a MagNet Bank. A projekt célja, hogy az ICF tagjai coaching együttműködés keretében támogassák a szervezeteket céljaik elérésében, működésük hatékonyságának javításában. Elsősorban, de nem kizárólag, két olyan területről várják a szervezetek jelentkezését, melyek korunk kiemelt problémáira: a társadalmi elfogadásra, illetve a környezetvédelemre helyezik a hangsúlyt.

Évek óta megszervezzük a nonprofit szervezeteket támogató programunkat, melynek keretében sokszor a felajánlás keretében adott 5 alkalmas konzultáción túl is együttműködések, szakmai továbblépések születnek a coachok és a szervezetek között.  Nagyon fontosnak tartjuk, hogy támogatni tudjuk működésükben azon szervezeteket, melyek nagyban hozzájárulnak társadalmunk jóllétéhez és fejlődéséhez, a környezeti- és klímaválság megoldásaihoz. Ezért indítja el ismét MagNet Közösségi Bank és az International Coach Federation (ICF) Magyar Tagozata ezt a programot. Az október 13-i online találkozón bemutatásra kerül a program, a szervezetek megismerhetik a korábbi évek tapasztalatit, jó példáit. Az ICF Magyar Tagozata az első 50 jelentkező számára pro bono coaching lehetőséget biztosít, melynek során a coachok 5 db 60-90 perces virtuális konzultációt kínálnak minden egyes kiválasztottnak. – mondta Szilvási Gabriella az ICF Magyar Tagozat CSR Jószolgálati program igazgatója.

A szervezeteknek muszáj időként megállni, értékelni, felmérni működésüket és ha kell, újratervezni azt. Vagy éppen egy jó szervezeti vezetőnek lehet szüksége arra, hogy olyan reflexiót, továbblépési ötleteket kapjon munkájához, mely kihat majd az egész szervezet működésére. Szerencse, hogy ma már számos eszköz, módszer áll rendelkezésre a szervezetek és a munkatársak fejlesztéséhez, ugyanakkor a piacról ezt nem tudja mindenki megvásárolni magának, még akkor sem, ha felismeri, hogy szüksége lenne rá. Ezért nagyon jó lehetőség a vállalatok és a nonprofit szektor közötti pro-bono együttműködés, mert elérhetővé teszi a kínálatot azoknak is, akik másképpen nem tudnánk ezt finanszírozni. – mondta el Erős Barbara a MagNet Bank Társadalmi Hatás és Közösségi Kapcsolatok terület vezetője.

Szánj ránk 7 percet!

A nonprofit.hu kérdőív kitöltése hatalmas segítség nekünk, hogy még jobbak lehessünk. Nem csak a jobb tartalmakkal nyersz, hanem a kitöltők között nyereményeket sorsolunk ki!

A szervezők október 11-ig várják azon szervezetek jelentkezését, akik szeretnék jobban megismerni a coaching módszert és azt, hogy miben segíthet az egy szervezetnek. Regisztrálni az alábbi linket lehet >>>

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfvYbXDMfqyV3AAaZmwpda7CrbitE6qCOuOrWmvbe4enRYajw/viewform  a programba a jelentkezés sorrendjében kerülnek be a szervezetek.

Az ICFRől: Az ICF a világ legnagyobb coach szervezete. 70 ország 140 tagozatából több mint 30.000 tagja van, melyből 24.000 felett van azok száma, akik rendelkeznek nemzetközi minősítéssel. Az ICF célja, hogy építse, támogassa és megőrizze a coaching szakma integritását, programjai és követelmény-rendszere segítségével: etikai kódexe a coaching iparág legelterjedtebb mércéjévé vált. Az ICF Magyar Tagozat minden munkatársa önkéntes alapon dolgozik azért, hogy a professzionális coaching szakmát népszerűsítsék és elismerté tegyék Magyarországon. A CSR Jószolgálati csapat küldetése, hogy a coaching élményének mind szélesebb körben való megtapasztalása a hazai társadalom és gazdaság egésze számára értéket teremtsen, utat mutasson a pozitív változáshoz

A MagNet Bankról: A MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt., az 1995-ben alapított HBW EXPRESS Bank Zrt. jogutódja, 2010.04.30 óta folytatja tevékenységét ezen a néven. A 100%-ban magyar tulajdonban lévő pénzintézet küldetése, hogy Magyarország első professzionális etikus közösségi bankjaként, ügyfelei közreműködésével, felelős és transzparens módon, valódi választási lehetőségek révén forrást biztosítson olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek. A Bank víziója a közösségekre támaszkodó és közösségeket építő első hazai újbankként működni, amely azt a felemelő érzést nyújtja ügyfeleinek, dolgozóinak, üzleti partnereinek és tulajdonosainak, hogy a pénzügyeikkel is sokat tesznek a társadalomért és a környezetért. A MagNet Bank fontos támogatója a fenntartható fejlődésnek hazánkban.