Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Időpont: 2019.02.06. (szerda) 10:00-12:30 óráig

  • Melyek a program új pályázati határidői?
  • Milyen célkitűzései és prioritásai vannak?
  • Mire kell figyelni a pályázat előkészítése során?
  • Hogyan lehet elkerülni a leggyakoribb hibákat?

Ezekre a kérdésekre is keressük a választ a pályázati információs napon, ahol a városok hálózatai projektekkel - vagyis azzal a pályázattípussal, amely következő beadási határideje március eleje - kiemelten is foglalkozunk. Emellett szó lesz az Európa a polgárokért program felépítéséről, újdonságairól, általános és kiemelt célkitűzéseiről, különös figyelmet fordítva a 2019-re vonatkozó megújult pályázati határidőkre és prioritásokra. A főként gyakorlati információkra fókuszáló rendezvények során a korábban megvalósított jó példák és módszertani ötletek bemutatására, valamint a pénzügyi tudnivalók ismertetésére is sor kerül.

A rendezvényre szeretettel várjuk települések, városok, helyi és regionális állami hatóságok, testvérvárosi bizottságok, helyi önkormányzatokat képviselő nonprofit szervezetek, civil társadalmi szervezetek, valamint oktatási, kulturális és kutatóintézetek képviselőit. Vagyis mindazokat, akik pályázatot nyújthatnak be az Európa a polgárokért programban.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

forrás, bővebben, jelentkezés: tka.hu