2011 első féléve után 2024 július 1-december 31. között újra Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatait. Ez az időszak már csak azért is érdekes, mert akkor lát munkához a jövő májusában megválasztásra kerülő Európai Parlament ennek összes messze nyúló következményével.

Az elnökségi munka alapvetően kormányzati feladat, de általános európai gyakorlat, hogy az eredményes megvalósításban a társadalmi szereplők is jelentős szerephez jutnak. Tapasztalat van bőven.

Rendezvény a hazai civil elő- és felkészítést, a „helyzetbehozatalt” szolgálja. Ehhez jól kell ismerni az EU-s játékszabályokat és tudatában lenni a kínálkozó lehetőségeknek.

Előadó:

Dr. Balázs Péter

korábbi külügyminiszter, Magyarország első EU-s biztosa

Az esemény moderátora:

Inotai Edit, az Euro-atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány (CEID) vezető kutatója.

Mikor:

  1. március 7. (kedd) 16:00-17:30 óra

Hol:

Európa Pont

(az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete)

1024 Budapest, Lövőház u. 35.

Metró: Széll Kálmán tér, M2

A bevezető előadást eszmecsere követi. A rendezvény nyitott, de előzetes regisztrációhoz között.

REGISZTRÁLOK

A jelentkezési határidő: 2023. március 6.

Az esemény része az Európa Platform Magyarország civil kezdeményezés programjának.