Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

2018. május 17-ével egy új sorozat veszi kezdetét a MagNet Közösségi Házban. A MagNet Labor keretében kinyitjuk a párbeszédet közérdekű kérdésekről, társadalmi és tudományos ügyekről, és igyekszünk olyan megoldásokat, olyan témákat is felszínre hozni melyek jelenleg még kevéssé artikuláltak, tematizáltak a közbeszédben. Első alkalommal a nőkről beszélgetünk, olyan véleményformálókkal, mint Roszik Linda, aki többek között a Mamakör alapítója, ill. a Másállapot a szülészetben mozgalom egyik tagja, vagy Réz Anna, az Üvegplafon – Meddig terjed a nők szabadsága? blog és rendezvénysorozat alapítója.

Szerepekbe zárva

Miért jó, ha a nők tudják hogyan szeretnének szülni? Egyáltalán. Kinek a döntése, hogy hogyan szüljenek a nők? Kiről szól a szülés? A babáról, vagy az anyáról? Mit tehetnek a szülést kísérők, legyenek orvosok vagy bábák, hogy a szülés, születés kontrollja az anyák kezében maradhasson?

Milyen szerepekbe sorol a társadalom, ha nőnek születünk, s különösen ha anyává leszünk? Miért sütjük le szemérmesen a szemünk, ha szó esik azokról, akikre betegek (gyermekek és/vagy idősek) maradtak, akiknek élete a szolgálat lett, és a véget nem érő gondoskodás? Kik ők, miért éppen ők azok? Miért pont a nők kapcsán kell beszélnünk a gondoskodás kríziséről?

A MagNet Labor első két alkalmával ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat előadások és azokhoz kapcsolódó workshopok keretében. Május 17-én Roszik Linda: Figyelem, közérdekű! Vagy mégis inkább intim? című előadásával kezdünk, hogy aztán az egész délutánt és estét a szülés, születés kérdésének szenteljük. Május 18-án pedig Réz Anna szakmai vezetésével az anyaságról és a gondoskodás kríziséről beszélgetünk, sőt megismerhetjük a legfrissebb kutatási eredményeket is a témában.

Részletes program elérhető a MagNet Ház oldalán: http://www.magnethaz.hu/hu/magnet-labor/

Regisztráció: https://goo.gl/forms/Qgs3EPMYYqsopAtk2

Jegyvásárlás: http://tickets.payportal.events/#/magnet-labor

A MagNet Házról:

Az Andrássy út 98. szám alatt álló épület egyben otthona a MagNet Bank központi fiókjának, és a MagNet Háznak, mely egy színes, egész évben nyitva álló közösségi tér. A MagNet Ház helyet ad izgalmas kulturális projekteknek, önismereti csoportoknak és foglalkozásoknak, konferenciáknak, workshopoknak, és olyan beszélgetéseknek, melyekbe bevonódhat bárki, akit érdekel a közösség, a társadalom, a civil szektor, vagy a közélet.