Szeretettel meghívunk a NIOK Alapítvány Támogatói közösségek – társadalmi bázisépítés a gyakorlatban konferenciájára!

A NIOK Alapítvány több mint 5 éve segíti a civil szervezeteket a támogatói közösségük megerősítésében, vagyis a társadalmi bázisépítésben. Ez egy olyan lehetőség, amellyel tapasztalataink szerint kisebb és nagyobb, vidéki vagy városi civil szervezetek is hatékonyabbá, erősebbé és fenntarthatóbbá válhatnak.

Szeretnénk megosztani veletek ezt a tapasztalatot, amely segítségével megismerhetitek közösségeteket, közelebb hozhatjátok őket adományozóként vagy önkéntesként, valós kapcsolódásokat alakíthattok ki, és velük megerősödve érhetitek el céljaitokat.

A konferencián bemutatjuk nektek más civilek jó gyakorlatait; az évtizedek óta a civil szektorban tevékenykedő szakértők vezetésével pedig hatékony kommunikációs és forrásteremtési módszerekről tanulhattok.
Várunk, ha egy civil szervezet vezetőjeként, munkatársaként, önkénteseként szeretnél közösséget építeni a szervezeted köré, és támogatásukkal hatékonyabban elérni a céljaidat!

REGISZTRÁCIÓ: a konferencia a Stronger Roots program keretében valósul meg, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött ezen a linken: https://bit.ly/tarsadalmibaziskonferencia

Kérjük egy szervezettől csak egy fővel regisztráljatok.
A jelentkezéseket időrendben fogadjuk, ezért siessetek! 

Helyszín: Aranytíz Kultúrház, 1051 Budapest, Arany János u. 10.

Időpont: 2022. június 9., 10:00-16:30

Program:

10:00-11:00 – Mi is a társadalmi bázisépítés? Mire figyelj ha bele akarsz fogni??

A legtöbb szervezetnek vannak önkéntesei, adományozói vagy olyan emberek, akik egyetértenek a céljainkkal. De tudjuk-e, hogy kik ők pontosan, van-e időnk foglalkozni velük és tudatosan építeni a kapcsolatokat? Milyen átalakulásra van szükség szervezeti szinten, hogy a legjobban meg tudjuk mozgatni a közösségünket? A NIOK Alapítvány és a KórházSuli Alapítvány mesél a tapasztalatokról.
Előadók: Gerencsér Balázs, Scheili Renáta és Makádi Zsófia (NIOK Alapítvány), Almássy Monika, Varga Brigitta (KórházSuli)

11:30-12:30 – Hogyan alakíthatunk ki elkötelezett, tartós kapcsolatot támogatóinkkal?

A panelbeszélgetésben a társadalmi bázisépítést évek óta gyakorló civil szervezetek képviselőit kérdezzük jó gyakorlatokról, a támogatói közösségük építéséről, erősítéséről.
Résztvevők: Résztvevők: Mészáros Gréta (PATENT), Gyimesi Bernadett (Medve Matek), Kolozs
Andrea (Amnesty International Magyarország), Paskó Ildikó (Romaversitas)
moderátor: Makádi Zsófia (NIOK Alapítvány)

12:30-13:30 – ebéd

13:30-15:00 – A társadalmi bázisépítés technikái az online és offline térben: párhuzamos workshopok

Hogyan ismerjem meg jobban a támogatói közösségemet? Tóth Kata, Fundraising szakértő, NIOK Alapítvány
A támogatók, követők mélyebb megismerése segíthet jó kampányüzenetek megfogalmazásában vagy a lehetséges adományozók elérésében. A workshopon a megismerés technikáit, fókuszcsoportos beszélgetéseket, online használható tesztelési módszereket ismerhettek meg gyakorlatias formában.
Hogyan értelmezzem és használjam a különböző platformokból érkező adataimat? Ormándlaki Balázs, Drive Online Marketing, NIOK Alapítvány
A workshopon többek között a Google Analytics, a Facebook Insights használatát mutatja be a civil szervezetekkel évek óta dolgozó ügynökség vezetője, és azt, hogy ezek segítségével hogyan tudjuk elérni azokat, akiket valóban szeretnénk.

Hogyan érdemes felépíteni a bevonás útjait, és hogyan gyűjtsünk hozzá adatokat? Sczígel Andrea, NIOK Alapítvány
A kapcsolatok, támogatók adatainak tudatos gyűjtése és a kapcsolatok alakítása egyre fontosabbá válik, mégis sok szervezetnek jelent ez nehézséget. Ennek alapjait, a bonyolult rendszerek nélkül is működtethető útjait vesszük sorra a workshopon, hogy senkit se veszítsünk szem elől, aki egyszer már érdeklődött a szervezet iránt.

15:30-16:30 – Kik lehetnek a partnereink az adománygyűjtésben: vállalati partnerségek és követes gyűjtés a gyakorlatban?

A Bitrise és az Age of Hope közös adománygyűjtésüket mutatják be, kiemelve, hogy milyen
szempontok lehetnek fontosak egy cégnek egy hasonló együttműködés indítására, és hogy
milyen tapasztalat ez a partnerség egy civil szervezetnek.
Az InDaHouse Egyesület vezetője, Benkő Fruzsina a Társasmaraton nevű követes
adománygyűjtésről mesél, amely megmutatja, hogyan lehet elkötelezni, bevonni a szervezethez
már kapcsolódókat az adománygyűjtésbe, és hogyan tágítható azok köre, akikre számíthatunk.

Szeretettel várunk!