Ezúton tájékoztatjuk önöket, hogy az óbudai civil szervezetek számára 2014. augusztus 11-ére szervezett Partnerségi Fórum a nyári szabadságolások miatti alacsony részvételi visszajelzés okán elmarad. A fórum új időpontja: augusztus 25., hétfő, 18 óra. Helyszín: Békásmegyeri Közösségi Ház.

A fórumra szeretettel várjuk önöket, megjelenésükre feltétlenül számítunk, hiszen Óbuda-Békásmegyer településfejlesztése közös érdekünk.

MEGHÍVÓ

a Településfejlesztési Koncepció és Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) irányainak meghatározására vonatkozó Partnerségi Fórumra

Budapest Főváros, III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Településfejlesztési Koncepciójának és Integrált Városfejlesztési Stratégiájának (IVS) teljes felülvizsgálata kapcsán a Megalapozó vizsgálatok részeként, valamint a fejlesztési irányok meghatározásához szeretnénk a társadalom minél szélesebb köréből informálódni, javaslatokat, véleményeket begyűjteni.

Arra szeretnénk megkérni minden érintett civil szervezetet, hogy vegyenek részt a partnerségi fórumon, és javaslataikkal, gondolataikkal segítsék a tervezői munkát, hogy együtt alkothassuk meg Óbuda-Békásmegyer jövőképét.

Az Integrált Településfejlesztési Stratégia és Településfejlesztési Koncepció készítése, illetve a bennük foglalt beruházások későbbi tervezése és végrehajtása során elvárás a széleskörű partnerség.

Engedje meg, hogy ezúton ismét meghívjuk az óbudai civil szervezetek számára szervezett Partnerségi Fórumra, mivel a 2014. augusztus 11-ére tervezett összejövetelünk a nyári szabadságolások miatti alacsony részvételi visszajelzés okán elmaradt.

A fórum 2014. augusztus 25-én 18:00-20:00 között, az Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Házának kis termében (1039 Budapest, Csobánka tér 5.).

Kérem, a részvételről visszajelezni szíveskedjen az info@obuda-varosfejleszto.hu e-mail címre, legkésőbb 2014. augusztus 18-ig.

Együttműködésüket és segítségüket ezúton is köszönjük! 

Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft.