Az Adhat Vonallal egy olyan gyors és kényelmes, mindenki számára könnyen elérhető adományozási rendszer jött létre, amely elősegíti az adományozási kultúra és a civil társadalom fejlődését. A négy nagy országos szolgáltató és a NIOK közös rendszer felépítését határozta el, melyben az adománygyűjtő szervezetek mindegyike ugyanolyan feltételekkel tud gyűjteni. Működésének lényege, hogy a 13600-as közös telefonszám felhívása után, a szervezet kódjának megadásával 250 Ft adományozható a nonprofit szervezeteknek. Az Adhat Vonal az Invitel és a Telekom vezetékes- és mobilhálózatából, valamint a Telenor és a Vodafone hálózatából hívható. Saját kódra a NIOK-on keresztül pályázhatnak a civil szervezetek.

Az két pályázati körben bekerült 64 támogatható szervezet között megtalálható kis budapesti állatmenhely és nagy multinacionális civil szervezet, női egyenjogúsággal foglalkozó éppúgy, mint romák felzárkóztatásáért küzdő. Ami közös bennük, hogy adományokat gyűjtenek, és vállalták, hogy pontos információkat adnak az eredményeikről. A telefonos adományozási rendszer kialakításakor a NIOK Alapítvány számára kiemelt szempont volt az átláthatóság biztosítása. Az adhat.hu portálról is elérhető www.adhatvonal.hu honlapon megtalálható a programban részvevő szervezetek bemutatkozása, olvashatnak az érdeklődők az adománygyűjtés céljáról, és szinte valós időben követhetik nyomon a hívások számának alakulását. A törvényi szabályozásnak megfelelően a programban részvevő szervezetek a telefonos adományaik felhasználásáról a saját honlapjukon is kötelesek beszámolót közzétenni.

Az Invitel, a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország együttműködése is mutatja, hogy mind a négy szolgáltató számára kiemelten fontos a civil szervezetek támogatása, az Adhat Vonal létrejötte pedig egy nagyszerű eszköz arra, hogy mindezt a telekommunikáció segítségével valósítsák meg, és lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a civil szervezetek újabb adományozókat találjanak.

A 13600 – Adhat Vonal használatára közhasznú szervezetek (alapítványok, egyesületek, vagy akár nonprofit gazdasági társaságok) jelentkezhettek. A tervek között szerepel a rendszer folyamatos fejlesztése, hogy a legszélesebb körben elérhetővé váljon a telefonos pénz-adományozás lehetősége.

A NIOK Alapítványról
A NIOK 1994 óta foglalkozik a hazai civil szektor fejlesztésével, a szervezetek segítésével, különböző szolgáltatások kialakításával. (Nonprofit szakkönyvtártól kezdve a Nonprofit.hu portálig sok féle módon fejt ki tevékenységet). Egyik kiemelt fejlesztési területe az adományozás segítése. Képzések, tanácsadások mellett elsőként osztott díjakat Magyarországon a kiváló egyéni és vállalati adományozóknak, az ország legnagyobb adatbázisát hozta létre a civil szervezetekről, 1+1 %-os törvény jobb kihasználása érdekében kampányt szervezett, és fél tucat módosító javaslatot kezdeményezett a civilszervezetek érdekében. Elindította az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületét és az általuk életre hívott Etikai Kódexet.
Szolgáltatásai nagy része elérhető az adományozási portálon, az adhat.hu oldalon .

Az adhat.hu portálról
A NIOK Alapítvány által életre hívott adhat.hu adományportál 2009 óta segíti, hogy az adományozók és az adományokat gyűjtő civilszervezetek egymásra találjanak. A portálra több ezer szervezet töltötte fel adománykéréseit, s az adományozást olyan eszközök is segítik, könnyítik, mint pl.: az online, bankkártyás pénzutalási lehetőség, vagy a Kőleves, közösségi adományozási program, de innen lesz elérhető az Adhat -Vonal is. A portálon évente több millió forintnyi adomány talál gazdára

A Magyar Telekomról: A Magyar Telekom Magyarország vezető távközlési szolgáltatójaként – küldetésével összhangban – elkötelezett a fenntartható fejlődés elve mellett. Felelős gazdasági szereplőként vállalati kultúrjának meghatározó részévé tette a társadalmi szerepvállalást. A 2010 decemberében elindított hello holnap! kezdeményezés keretében nagy figyelmet fordít támogatási programjainak kiválasztására és megvalósítására, melyeken keresztül a fenntarthatóság fogalomkörét érthetően, könnyen befogadható módon szeretné a mindennapok részévé tenni, egyben felhívni a figyelmet arra, hogy az élhető jövő mindannyiunk közös felelőssége.

A Telenor Magyarországrólról: A Telenor Magyarország a magyar piac egyik vezető mobil távközlési vállalata. A Telenor Csoport részeként 1994-ben Pannon néven alapított cég jelenleg is élen jár a mobil szélessáv és a technológia fejlesztésében. Hatékony, megfizethető és könnyen használható mobil hang- és adatátviteli megoldásokkal látja el egyéni és vállalati ügyfeleit. A vállalat 2010 májusában váltott a Pannonról a Telenor márkára. Az innováció, a verseny és az ügyfélérték új korszakát bevezető változás célja, hogy a Telenort Magyarország kedvenc mobilszolgáltatójává tegye.

A Vodafone Magyarországról és a Vodafone Magyarország Alapítványról: A Vodafone Magyarország Zrt. 1999. november 30-án kezdte meg magyarországi működését, jelenleg 22,82 százalékos részesedéssel van jelen a piacon (2012. júliusi adatok alapján). A Vodafone társadalmi programjai a Vodafone Magyarország Alapítvány segítségével valósulnak meg. Az alapítvány elkötelezett az esélyegyenlőség és a civil szféra fejlesztése mellett. Ennek érdekében oktatási, közösségi és közbiztonsági célokat támogat. Az anyagi támogatáson túl a Vodafone mobiltechnológiai és üzleti szakértelme, valamint munkatársai tapasztalata és elkötelezettsége is segítséget jelent. A Vodafone Magyarország Alapítvány 2003-as fennállása óta sok olyan szervezetet támogatott, amelyek most az Adhat Vonalon keresztül is tudnak támogatókat gyűjteni, mint pl. a WWF Magyarország, a Dévény Anna Alapítvány, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány, a Menhely Alapítvány és a CSODALÁMPA Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány. További információ:
http://www.vodafone.hu/vodafonerol/tarsadalmi-felelossegvallalas és
http://www.facebook.com/welcomeback/requests/#!/vodafonefelelossegvallalas?fref=ts


A programban résztvevő civil szervezetek és kiosztott kódjaik megtekinthetőek az
adhatvonal.hu honlapon.