Májusban indult a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek ÁSZ vizsgálata.

Első cikkünkben megosztottuk az első információkat, itt olvasható.

Azóta a témát a sajtó is felkapta, amelyre az ÁSZ közleményben reagált. A közlemény hasznos információt ad arról, hogy az ellenőrzések kapcsán mit tesz és mit nem tesz az ÁSZ, pl. “Az ÁSZ az ellenőrzött szervezeteknél a dokumentumok rendelkezésre állásáról bizonyosodik meg, mégpedig a törvényes, átlátható működés feltételrendszerét meghatározó olyan dokumentumokról, mint például az adott szervezetben a számviteli, a leltári, a pénzkezelési stb. rend szabályozását leírókról. Az ellenőrzésben dolgozó szakemberek e dokumentumok létét, az adott szervezet vezetője által hitelesített voltát és a tartalmának a jogszabályoknak való megfelelését vizsgálják. E vizsgálat eredménye, értékelése az együttműködő szervezeteknek jó szakmai alkalmat adnak arra, hogy az esetleges hiányosságokat mihamarabb pótolják, vagy egy egyeztetett intézkedési terv keretében meghatározott időn belül javítsák.” 

(Teljes ÁSZ közlemény itt olvasható)

A gyakorlati tapasztalatok összegyűjtéséhez várjuk az érintett civil szervezetek tapasztalatait!

Ha a mostani adatbekérést követően választ/kérdést kap az ÁSZ-tól, kérjük, küldje el nekünk a kapcsolat@niok.hu címre, ezeket összesítve közzétesszük. Ha az ÁSZ viszontválaszt vár, és a szervezetnek segítségre van szüksége a megfelelő válasz megfogalmazásához, szakértőnk, a Rekontó Kft felajánlása alapján vállaljuk, hogy ha a kérdés általános érvényű, a szervezet egyéni jellemzőinek ismerete nélkül sablonválasz adható rá, június-július hónapban 15 napon belül javaslatot teszünk a válasz tartalmára, azt nyilvánosan is elérhetővé tesszük.

Várjuk tapasztalataitokat, gyűjtsük együtt a tudást!