Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A pályázatok célja változatlanul a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a civil szervezetek működési és szakmai költségeihez való hozzájárulás révén, azonban az eddigiekhez képest néhány komolyabb változás is lesz a pályázatok menetében és lebonyolításában, ezért már érdemes most felkészülni a módosításokra.

Bevezetésre kerül az "Egyszerűsített" támogatás, amelynek célja a helyi vagy területi hatókörű kis civil szervezetek támogatása. A pályázók jogosultsági alapon, beérkezési sorrendben, egyszerűbb pályázati adatlap kitöltésével juthatnak majd egyszeri, kis összegű  (100-200 ezer Ft) támogatáshoz. 

A korábbi szakmai és működési pályázat helyett idén egy "Összevont" pályázat lesz, melyen belül vagy tisztán működési költségekre, vagy pedig működési és szakmai költségekre ("vegyes" kategória) lehet majd pályázni. A tisztán működési pályázatok egységes tartalommal és feltételekkel, a "vegyes" (szakmai+működési) pályázatok pedig Kollégiumonként eltérő tartalommal és feltételekkel lesznek elérhetőek.

A két kiírás egyszerre jelenik meg, de az "Egyszerűsített" támogatás iránti kérelem beadására csak az összevont pályázatok beadási határidejét követően lesz lehetőség. Az "Összevont" pályázatoknál várhatóan 2019. január 16. – február 15-21. között lesz mód a pályázatok benyújtására, míg az "Egyszerűsített" pályázatokat várhatóan 2019. február 22.  – március 25-29. között lehet majd benyújtani.

A pályázatokat továbbra is az EPER felületen keresztül lehet benyújtani, a kiírásról, továbbá a részletes  pályázati tudnivalókról a www.civil.info.hu, valamint a www.bgazrt.hu oldalakon tájékozódhatnak.

A 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 2019. január 1-jétől hatályos szabályozása értelmében a Nemzeti Együttműködési Alapot az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő helyett a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kezeli, így a korábbi elérhetőségek az alábbiak szerint módosultak:
Postacím: 1253 Budapest, Pf. 36.
Ügyfélszolgálati elérhetőségek:
Telefon: +36 1 896 0620  
Email cím:  nea@bgazrt.hu

forrás: Budapesti Civil Információs Centrum