A véradás fővédnökének most is, mint eddig minden alkalommal, Herczegh Anita, köztársasági elnök úr felesége, valamint védnöknek az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára, Prof. Dr. Horváth Ildikó kértük fel.

Anita asszony a budapesti helyszínen jelenlétével és véradásával is megtisztelte a rendezvényt, és a közmédiában nyilatkozta, hogy egyetemistaként kezdett el vért adni, azóta pedig több mint negyven alkalommal segített ezen a módon.

Szánj ránk 7 percet!

A nonprofit.hu kérdőív kitöltése hatalmas segítség nekünk, hogy még jobbak lehessünk. Nem csak a jobb tartalmakkal nyersz, hanem a kitöltők között nyereményeket sorsolunk ki!

A véradással életet menthetünk-mondta, hozzátéve, hogy az ember életében ritkán adódik ténylegesen olyan helyzet, amikor valakinek az életét megmenthetjük. Ennek legegyszerűbb módja a véradás, hiszen a vérkészítmények másként nem előállíthatók- hangsúlyozta.

Anita asszony megjegyezte, fontos, hogy legyen elegendő vérkészlet most, amikor a pandémia miatt elhalasztott műtéteket is elvégzik.

Az országos rendezvényt a Helyettes Államtitkárság által szakmailag felügyelt Civil Közösségi Szolgáltató Központok (CKSZK) az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) területi kirendeltségeivel közösen, mintaszerűen, együttműködve bonyolították le.

Tekintettel a koronavírus járvány teremtette helyzetre, az OVSZ megelőző intézkedéseket vezetett be, amelyek garantálták a biztonságos véradást, így a vért adó emberek mindenhol a szigorú egészségügyi protokoll betartása mellett (maszk viselése, a 1,5-2 méteres távolság megtartása, a lehető legkevesebb személy tartózkodása az adott helységben) adtak vért.

30 helyszínen és 38 véradási alkalommal összesen 909 fő jelent meg a véradáson, amelyből a ténylegesen vért adók száma 774 fő volt. Örömteli, hogy sikerült növelni a civil véradók számát, még többen gondolták úgy, hogy jelen helyzetben is kiemelten fontos a beteg embertársaink ilyen módon történő megsegítése, a vérellátás folyamatosságának biztosítása.

 A befejezett véradások száma több mint 10%-kal nőtt az idén márciusban szervezett IV. Civil Véradáshoz képest.

Forrás és további részletek: civil.info.hu