Társadalmi egyeztetést indított a Főváros a közvetlen részvételt segítő eszközök koncepciójáról

2020. szeptember 21.

A szabályozás koncepciójáról szeptember végéig küldhetik el véleményüket a budapestiek

Társadalmi egyeztetést indított a Főváros a közvetlen részvételt segítő eszközök koncepciójáról

A Fővárosi Közgyűlés 2020 februárjában döntött arról, hogy 2021-től elérhetővé teszi a budapestiek számára a Budapesti polgári kezdeményezés, valamint a Budapesti párbeszéd intézményét. A szabályozás koncepciójáról szeptember végéig küldhetik el véleményüket a budapestiek.

A polgári kezdeményezés azt jelenti, hogy a budapestiek közvetlenül is tehetnek majd javaslatot arra, hogy milyen témát tárgyaljon – a meghatározott napirendjén felül – a Fővárosi Közgyűlés. Budapest vezetése ezzel a lépéssel a főváros demokratikusabb működését kívánja biztosítani a helyiek számára, és mindemellett várja a budapestiek visszajelzését a folyamat kialakításával kapcsolatban.

Mivel a részvétel eszközei Önöket, fővárosiakat illetik, azzal a kéréssel fordulunk Önökhöz, vegyenek részt a megalkotásukban is; mondják el nekünk véleményüket a csatolt szöveges koncepcióról. 

Arra kérjük Önöket, hogy a most közzétett koncepcióval kapcsolatos meglátásaikat szeptember 28-ig osszák meg velünk a civiliroda@budapest.hu email címen

Köszönjük, ha meglátásaikkal segítik egy Klímatudatos és Zöld, Esélyteremtő és Kezdeményező Budapest megteremtését! 

A rendelet koncepcióját ide kattintva érhetik el. (2MB)

Adatkezelési tájékoztatónkat ide kattintva érhetik el.

forrás: budapest.hu


Címkék
egyeztetés, demokrácia, társadalmi párbeszéd