Indul a 'Süss fel nap' program

2013. október 09.

TV2 programjának célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermeknélkülözés problémájára, egyúttal a fenti dimenziók valamelyikével kapcsolatban a gyermekközösségek javát szolgáló, magánszemélyekhez köthető, önkéntes kezdeményezéseket bemutassa és a nyilvánosság erejét kihasználva követendő példaként állítsa a nézők elé.

A TV2 társadalmi felelősségvállalás-politikája A TV2-csoport tömegmédiumként kötelességének tekinti, hogy kivegye részét a társadalmi felelősségvállalás feladataiból. A médiavállalat a „TV2 a Jövőért” koncepcióban összefoglalt filozófiája szerint elkötelezett a gyermekek védelmét illetően, fontosnak tartja a gyermekek jövőjét és az esélyegyenlőség biztosítását, valamint támogatja az egészség- és környezettudatos gondolkodásmódot. Ezen törekvés kiemelt kezdeményezéseként októbertől elindítja „Süss fel nap!” programját. A TV2 -„Süss fel nap!” program célja Magyarországon egyre több gyermek számára elérhetetlen az egészséges testi és lelki fejlődéséhez szükséges alapvető feltételek valamelyike. Az Unicef Magyar Bizottságának jelentése szerint 2012-ben minden második magyar gyermek nélkülözött valamilyen szempontból, és minden tízedik szegénységben élt. Egy gyermek életminőségét befolyásoló tényezők között kiemelt helyen szerepel: • az egészséges táplálkozás, • a szabadidő értelmes eltöltése, • a tanulás • a rendszeres sport, • a fogyatékos és beteg gyermekek életkörülményeinek javítása, • a fogyatékos és beteg gyermekek társadalmi integrációja. A gyermekeket érintő problémák nem csupán egy társadalom aktuális állapotát tükrözik, de kihatnak annak jövőjére is. A gyermeknélkülözés visszaszorítása közös érdekünk, melyért a mikro vagy éppen nagyobb létszámú gyermekközösségekért aktívan, önzetlenül tevékenykedő magánszemélyek fontos szerepet tölthetnek be. A TV2 programjának célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermeknélkülözés problémájára, egyúttal a fenti dimenziók valamelyikével kapcsolatban a gyermekközösségek javát szolgáló, magánszemélyekhez köthető, önkéntes kezdeményezéseket bemutassa és a nyilvánosság erejét kihasználva követendő példaként állítsa a nézők elé. A „Süss fel nap!” programban részt vevő magánszemélyek közül hárman a program kuratóriumának döntése és a nézői szimpátiaszavazatok számának összesítése alapján anyagi támogatásban részesülnek, a legtöbb szavazatot elérő magánszemély egy évig a program nagykövete lesz. Támogatások A programban résztvevő önkéntes segítő bemutatkozó anyagának adásba kerülését követően a TV2 facebook oldalán a nézők szavazással fejezhetik ki szimpátiájukat egy adott kezdeményezés mellett. Az összes bemutatkozó anyag adásba kerülése után a program kuratóriuma rangsort állít fel, mely a nézői szimpátiaszavazás által kialakított sorrenddel összesítésre kerül. Az összesített sorrend első három helyezettje 1.000.000 Ft támogatásban részesül, közülük a sorrend első helyezettje egyben egy évig a program nagykövete lesz. Megválasztása után a nagykövet fogja képviselni a TV2 „Süss fel nap!” programját és részt vesz a következő évi program kuratóriumának munkájában. Csatlakozás a TV2 - „Süss fel nap!” programhoz Kizárólag olyan magánszemélyek pályázhatnak, akik egy konkrét gyermekközösség érdekében fejtik ki önkéntes - tehát nem intézményi vagy alapítványi keretek között végzett - munkájukat az egészséges táplálkozás, a szabadidő értelmes eltöltése, a rendszeres sport, a fogyatékos és beteg gyermekek életkörülményeinek javítása, illetve társadalmi integrációjuk segítése dimenziók valamelyikével kapcsolatosan. A programba a TV2 jelentkezési felhívását követően írásos pályázat benyújtásával lehet jelentkezni, vagy ajánlani valakit. Amennyiben a jelentkező saját tevékenységével pályázik: Ebben az esetben a www.tv2.hu/sussfelnap oldalon található regisztrációs űrlapot kell kitöltenie. Itt adatai és elérhetőségi mellett meg kell adnia az általa végzett tevékenység pontos leírását, valamint egy tervet arról, hogy mire fordítaná az elnyerhető támogatásokat. Amennyiben valaki a környezetében élő önkéntes segítőre hívná fel a figyelmet, azaz jelölne: Erre kizárólag postai úton, az MTM-SBS zrt. 1145 Budapest, Róna u. 174. címre küldött, „Süss fel nap” jeligével ellátott levélben van mód. Jelölés esetén kérjük, hogy jelöltjüket értesítsék arról, hogy nevezték őket, és kérjék ehhez írásbeli hozzájárulásukat. Az érvényes pályázat feltétele a hozzájárulás benyújtása. A fentieken kívül a jelentkezéseket mindkét esetben leadhatják Libri könyvesboltokban is. Jelentkezési határidő: 2013. október 27. A beérkezett pályázatokat a program kuratóriuma elbírálja, és 10 pályázót kiválaszt. A kiválasztottakkal a TV2 bemutatkozó anyagot készít, melyet Aktív című műsorában egyenként bemutat. A bemutatás sorrendjét a kuratórium határozza meg. A TV2 - „Süss fel nap!” program kuratóriuma • Dr. Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas magyar szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja • Dr. Gyarmati Andrea világcsúcstartó, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok úszó, gyermekgyógyász, író • Halász Judit Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja • L. Ritók Nóra grafikusművész, az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási intézmény igazgatója • Lackfi János József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, tanár • Dr. Vekerdy Tamás pszichológus, író • Simon Zsolt vezérigazgató, TV2 forrás: tv2.hu

Címkék
Egyéb, Egyéb, NIOK Alapítvány, adományozás