Mire adnánk az adónkat? – kérdezte az állam. Majd másra költötte

2014. szeptember 29.

Több mint 1,1 milliárd forintot ajánlottak fel az adózók az szja 1 százalékából parlagfű-mentesítésre 2009-ben. A pénz nagy részét azonban az illetékes miniszter átcsoportosította másra, főként az állami létszámleépítések miatti végkielégítésekre. De vettek belőle terepjárót, számítógépeket és egy csomó irodaszert is – írja a hvg.hu.

A cikk felidézi: az szja bevallásakor az adózók adójuk 1+1 százalékát felajánlhatják egy civil szervezetnek, illetve egy egyháznak. Ez utóbbi 1%-ot azonban valamely kiemelt költségvetés előirányzatra is nyújthatják. 2009-ben az egyik ilyen előirányzat a kétmillió ember életét megkeserítő parlagfű elleni küzdelem volt. Abban az adóévben 177 031 adózó találta ezt fontosnak, és rendelkezett úgy, hogy erre használják fel a pénzét, összesen 1,1 milliárd forintot.

Hogy mi lett a pénzzel, azt hiába próbálta megtudni az agrártárcától a Parlagfűpollen No Társaság, így tavaly a TASZ-szal pert indítottak közérdekű adat kiadásáért. A pert megnyerték, így a minisztérium nemrég kiadta a részletes számokat.

 

Megdöbbentő adatok következnek.

A hvg.hu-nak átadott anyagból egyértelmű, hogy a pénz nagyobb részét, összesen 642 millió forintot a minisztérium egyszerűen átcsoportosított másra: 542 millió forintot zárolt, 100 millió forintot pedig visszatartott „maradványként” más kiadásokra.

A zárolt több mint félmilliárdot később felszabadították, és „más előirányzatra, illetve intézmény részére került átcsoportosításra”. Kerekítve 120 milliót költöttek „létszámleépítések végrehajtására” és informatikai kiadásokra, 105 milliót a tanyafejlesztési programra „összhangban a kormány” akaratával, és 70 milliót génmegőrzési feladatokra is. 247 millió forint pedig a tárcához tartozó költségvetési szervek és a minisztérium „olyan többletfeladataira” ment el, „amelyek elvégzése szükségszerű volt vagy jogszabály írta elő”, de a költségvetésben nem volt erre biztosított fedezet. Vagyis a teljes összeg negyedét a minisztérium egyszerűen saját működésére költötte.

Magára a parlagfűre egy újabb 20 milliós lecsippentés után 463 millió forint maradt.

A számlaszintű adatokból kiderül: az összesen 1,1 milliárdos adózói felajánlásból vettek irodaszereket – „a töménytelen mennyiségű radírtól kezdve a rostirónon át a fénymásolóig mindent”, ahogy a cikk fogalmaz –, számítógépeket, laptopokat, finanszíroztak különféle rendezvényeket, még az azokon kínált édes-sós süteményt is.

A pénzből a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vett magának egy új Ford Ranger terepjárót, bár a hvg.hu-nak nyilatkozó parlagfűszakértő megjegyezte: „kár, hogy csak október végén jutott eszükbe, amikor a parlagfű már lefagyott”. A 2011-es Sziget Fesztiválon való részvételre 3 millió forintot költöttek, jutott belőle parlagfűtotóra, az allergia „pszichés okait” feltáró szakmai beszélgetésre és összehajtható frizbire is.

forrás: index.hu


Címkék
környezet, egyesületek hírei, jogvédelem, kommunikáció, adományozás, 1%