Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Déryné program - Barangoló alprogram


Déryné program
Barangoló alprogram - Előadás Műhely
Felhívás
Alprogram elsődleges célja:
Könnyen utaztatható, magas minőségű, leginkább a középiskolás korosztálynak szóló előadások létrehozása, amelyek jelentős mértékben foglalkoztatnak pályakezdő, a színházi működésben résztvevő alkotókat.

Alprogram pénzügyi forrása:
- Az alprogram keretösszege: 60 000 000 forint, azaz hatvanmillió forint.

Alprogram által biztosított lehetőségek:
- A Barangoló alprogramba várhatóan bekerülő projektek száma: maximum 10;
- Az alprogram esetében a hozzájárulás összegén felül, a Barangoló alprogram igény esetén próbatermet is biztosít.
A próbalehetőség helyszíne: 1131 Budapest, Reitter Ferenc utca 132. 'J' épület;
- A Déryné Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft. az alkotók részére biztosít projektenként egy mentort, aki a produkciót a bemutatóig végig kíséri és teljes mértékben támogatja a megvalósítás folyamatát;
- A Barangoló alprogram keretein belül létrehozott előadásoknak kiemelt lehetőségük van bekerülni az Országjárás alprogramba.

A benyújtott jelentkezés elbírálására vonatkozó információk:
- A jelentkezések elbírálása három lépcsős rendszerben történik. Az első lépcsőben a Barangoló alprogram irodája formailag ellenőrzi a jelentkezőket, majd a második lépcsőben a Déryné Program Szakmai Bizottsága szűri meg a jelentkezéseket és dönt a továbbjutó előadástervekről. Végül a harmadik fordulóban egy személyes találkozóra kerül sor a Déryné Központban, amelyen jelentkezői részről a szervezet vezetője és az előadás rendezője vesz részt, a Barangoló alprogram részéről pedig a Mentorok.
- A Barangoló alprogramban előnyben részesíti a középiskolás korosztálynak szóló, klasszikus vagy kortárs magyar szerző művével jelentkezőket.
- A tervezett előadások "üzenetének értékei" építik a középiskolás célcsoportot, valamint hozzájárulnak a vidék népességmegtartó erejéhez.
- A Barangoló alprogram előnyben részesíti azokat az előadásterveket, amelyekben a megvalósítók aránya legalább 50%-ban 30 év alatti pályakezdő.

Hozzájárulás módja:
- Koprodukciós szerződés formájában, az Alkotó által, előadó-művészetet kiegészítő tevékenységről (TEÁOR 9002) kiállított számla alapján, (szükség esetén többszöri ütemezéssel);
- A hozzájárulás mértéke a felmerülő költségek 100%-a;
- Az Alkotó nem vonhat be a megvalósításba más koprodukciós partnert a Déryné Programon kívül. Így csak a jelentkező szervezet járulhat hozzá a produkció létrehozásához a saját erőforrásaival. (ötlet megvalósítása, a produkció leszervezése, próbafolyamat, valamint a nem elszámolható költségnemek stb.);
- A Déryné Program a financiális és szakmai hozzájárulás mellett próba és bemutató lehetőséget biztosít a saját próba/játszóhellyel nem rendelkező társulatoknak -az előre egyeztett időpontokban- a székhelyén (1131 Budapest, Reitter Ferenc utca 132 ’J’ épület).

A programban résztvevők köre:
- A felhívás előnyben részesíti a pályakezdő vagy még a művészeti képzésben részesülő alkotók és előadóművészek foglalkoztatását.
- A Barangoló alprogramba kizárólag jogi személyek jelentkezhetnek.
- Egy szervezet egyszerre több jelentkezést is beadhat.

A megvalósítás időszaka:
- 2023. január 9-november 15.

Az éves elbírálási időpontok:
A jelentkezések beadása folyamatos. Az elbírálás ütemezése az alábbiak szerint történik:
A 2023 és 2024 évi megvalósításra vonatkozó beadási elbírálási időpontok:
2023. április 15.
2023. évi megvalósítással és finanszírozással;
2023. augusztus 15.
2024. évi megvalósítással és finanszírozással;
2023. december 15.
2024. évi megvalósítással és finanszírozással.
Jelentkezéssel kapcsolatos részletes ütemtervet a Lebonyolítási tájékoztató tartalmazza:
https://deryneprogram.hu/wp-content/uploads/2023/02/barangolo-eloadas-muhely-idopont- tajekoztato-2023.pdf
- Minden pénzügyi évben a legkésőbbi bemutató határideje: a tárgyév november 15.
- Minden pénzügyi év legkésőbbi elszámolási határideje: tárgyév december 15.

A jelentkezés módja:
- Sikeres regisztráció a www.deryneprogram.hu honlapon.
- A jelentkező az adatlapot és a kötelező dokumentumokat - regisztráció után - a Déryné Program honlapján található jelentkezési felületen tudja feltölteni.

A pályázatról további információt a pafi.hu oldalon talál