Az Örökségvédelem Kollégiuma nyílt pályázati felhívása


Az Örökségvédelem Kollégiuma pályázatot hirdet kulturális örökségvédelmi (műemléki, régészeti) célok megvalósításának támogatására.
Pályázatot benyújtani az alábbi öt témakörben lehet:

1. Pályázati cél: Hazai és nemzetközi műemlékvédelmi és régészeti konferenciákon, rendezvényeken, kiállításokon, mesterkurzusokon és szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatása.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a pályázathoz saját forrással számlákkal nem kell elszámolni, azonban támogatásként csak az összköltség (pályázati adatlap költségvetés B oszlop 4.1.5.) maximum 85%-a igényelhető.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 3 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: az összköltség maximum 85%-a.
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 85%
Altéma kódszáma: 207104/102
Pályázók köre: Pályázatot szakmai szervezetek, intézmények, szakmai tevékenységet végző jogi személyek, valamint szakmai szervezetek által delegált személyek, mint magánszemélyek nyújthatnak be, utóbbi esetben egy szakmai szervezet írásos ajánlásával.
A Kollégium kizárólag előadással, prezentációval, poszterrel, vagy erre vonatkozó felkéréssel rendelkező, illetve nemzetközi szakmai szervezet vezetői tanácskozásán részt vevő, tisztségviselő pályázókat támogat!
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. július 1.-2025. június 30.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500 000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- részvételi díj,
- szállásköltség - online konferencia részvétel esetén nem igényelhető és nem elszámolható!,
- utazási költség (amely a vízum-, és biztosítási díjat is magába foglalhatja) - online konferencia részvétel esetén nem igényelhető és nem elszámolható!.
Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a megvalósításhoz kapcsolódó előzetes kifizetéseket (jellemzően részvételi díjak, utazási költség) legkorábban a pályázatban megjelölt megvalósítási határidő kezdete előtt 120 nappal kezdeményezhetnek (a pályázati adatlap 6.4. pontjában kell megadni!).
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.
A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.

2. Pályázati cél: Hazai és nemzetközi műemlékvédelmi és régészeti konferenciák, rendezvények, kiállítások, mesterkurzusok és szakmai továbbképzések megrendezésének, valamint a kapcsolódó kiadványok megjelentetésének támogatása.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 11 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: az összköltség maximum 85%-a.
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 85%
Altéma kódszáma: 207108/102
Pályázók köre: Pályázatot olyan rendező szerv, szakmai szervezet nyújthat be, amely jogi személyként működik.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. július 1.-2025. június 30.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására Ávr. 87. § szerint támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500 000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium előírja.
Saját forrásként kizárólag azon bevételek fogadhatók el, amelyek más szervezet felé nem kerülnek elszámolásra!
A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 15%-a.
Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni.
A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- biztosítási költség (kiállítási anyagok),
- előadói tiszteletdíj,
- eszközbérleti díj,
- fordítói tiszteletdíj,
- installációs költség,
- nyomdaköltség (kiállítási tablók),
- reklám-, PR és marketing költségek (kivéve: telefon-, internethasználat, postaköltség),
- szakmai anyagköltség (a részletes költségvetésnek tartalmaznia a felhasznált tételek pontos megnevezését - irodaszerek vásárlása nem minősül szakmai anyagköltségnek),
- szállásköltség,
- szállítási költség,
- terembérleti díj,
- tolmácsolás, szinkrontolmácsolás,
- utazási költség.
Hagyományos megjelentetés esetén:
- fordítói tiszteletdíj,
- fotós tiszteletdíja,
- illusztrátori tiszteletdíj,
- írói tiszteletdíj,
- lektorálás tiszteletdíja,
- nyomdai előkészítési munkák (szöveg- és képbevitel, kiadványszerkesztés, szedés, tördelés, képfeldolgozás, korrektúra),
- nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, kötés, csomagolás),
- szerkesztői tiszteletdíj,
- szerzői jogdíj.
Digitális adathordozón történő megjelentetés esetén:
- adathordozó csomagolási költsége,
- adathordozó gyártási költsége,
- előkészítési munkák költsége (szöveg- és képbevitel, képfeldolgozás, korrektúra),
- fordítói tiszteletdíj,
- fotós tiszteletdíja,
- illusztrátori tiszteletdíj,
- írói tiszteletdíj,
- lektorálás tiszteletdíja,
- szerkesztői tiszteletdíj,
- szerzői jogdíj.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.
A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB
A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a
A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.

3. Pályázati cél: A közhiteles nyilvántartásban szereplő régészeti lelőhelyek tudományos célú feltárásának, valamint feltárást követő állagmegóvásának, régészeti bemutatóhely kialakításának támogatása.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy közvetlenül beruházáshoz, vagy annak előkészítéséhez (pl. ingatlan értékesítése, tervezéshez történő adatszolgáltatás) kapcsolódó régészeti feltárásra nem nyújtható be pályázat.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 25 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: Feltárásra igényelhető támogatás maximális összege 4 000 000 Ft, régészeti bemutatóhely esetén helyreállításra, állagmegóvásra és kialakításra további maximum 4 000 000 Ft.
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 70%
Altéma kódszáma: 207134/102
Pályázók köre: Feltárásra pályázhatnak Magyarország közigazgatási területén belül a hatályos jogszabályok alapján régészeti feltárásra jogosult intézmények (jogi személyek).
Állagmegóvásra, bemutatóhely kialakítására pályázhatnak Magyarország közigazgatási területén belül a közhiteles nyilvántartásban szereplő régészeti lelőhelyek tulajdonosai, vagyonkezelői, használói, fenntartói (természetes és jogi személyek).
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. július 1.-2025. december 31.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására Ávr. 87. § szerint támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát, illetve 500 000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium előírja.
Saját forrásként kizárólag azon bevételek fogadhatók el, amelyek más szervezet felé nem kerülnek elszámolásra!
A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 30%-a.
Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni.
A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- régészeti lelőhelyek feltárása,
- régészeti bemutatóhelyek állagmegóvása, helyreállítása,
- régészeti bemutatóhelyek kialakítása.
A régészeti bemutatóhelyek állagmegóvásának, helyreállításának, régészeti bemutatóhelyek kialakításának költségeit az adatlap 4.1.4.2. pontjában az Építési beruházás, felújítás rovatban kell feltüntetni, amennyiben a munkálatok eredményeként az épület/építmény értékében változás következik be, mely a pályázó számviteli nyilvántartásaiban kimutatható.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy támogatás nagyértékű (bruttó 200 000 Ft fölötti érték) eszköz beszerzésére nem igényelhető!
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

9. állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén örökségvédelmi hatósági/építési/restaurálási engedélyezési tervdokumentáció; abban az esetben, ha a tevékenység engedély, bejelentés nélkül végezhető, a tervezett munka jellegének megfelelő tervdokumentáció (a feltöltési korlátot meghaladó terjedelem esetén a bírálathoz szükséges beavatkozást megalapozó szakvélemények, műleírások és olyan mélységű tervdokumentáció, amely pontosan előírja, meghatározza és ellenőrizhetővé teszi a tervezett műszaki beavatkozás minden követelményét),

10. állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén az örökségvédelmi hatóság engedélye vagy építési engedély vagy restaurálási engedély vagy a bejelentés tudomásulvételéről szóló hatósági nyilatkozat,
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB
A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.
A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.
- pénzforgalmi számlanyitásra kötelezettek közötti 1 500 000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

4. Pályázati cél: Műemlék épületek és építmények állagmegóvásának, részleges, vagy teljes helyreállításának, felújításának, valamint műemlékek elválaszthatatlan részét képező képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatása.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A támogatás második részletének (40%) forrása a 2025. évi központi költségvetésről szóló törvény Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
- Támogatott pályázat esetén a pályázónak felelősséggel vállalnia kell az elért eredmények fenntartását és jó karbantartását a program lezárását követő 10 évig.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 120 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: maximum 10 000 000 Ft.
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 50%
Altéma kódszáma: 207135/102
Pályázók köre: Pályázhatnak Magyarország közigazgatási területén belül a közhiteles műemléki nyilvántartásban szereplő ingatlanok tulajdonosai, vagyonkezelői(természetes személyek, jogi személyek), központi költségvetési szervek kivételével.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. július 1.-2025. december 31.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására a támogatói okiratban meghatározott módon, az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
A megítélt támogatás 60%-a előlegként, a támogatói okirat kiadását követően a pályázó által megadott finanszírozási ütemterv szerint kerül átutalásra. További 40% kifizetésére a pályázati cél megvalósítását követően, a megítélt támogatás és az önrész együttes összegéről történő pénzügyi elszámolás elfogadását, a szakmai beszámoló benyújtását, valamint az NKA Igazgatósága által felkért szakértő helyszíni szemléjéről készülő elfogadó szakértői vélemény becsatolását követően történik.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát, illetve 500 000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium előírja.
Saját forrásként kizárólag azon bevételek fogadhatók el, amelyek más szervezet felé nem kerülnek elszámolásra!
A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 50%-a.
A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB
A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mailcímet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.
- hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.
A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

5. Pályázati cél: Veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának, részleges helyreállításának támogatása.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A támogatás második részletének (40%) forrása a 2025. évi központi költségvetésről szóló törvény Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 90%
Altéma kódszáma: 207136/102
Pályázók köre: Pályázhatnak Magyarország közigazgatási területén belül a közhiteles műemléki nyilvántartásban szereplő ingatlanok tulajdonosai, vagyonkezelői(természetes személyek, jogi személyek), központi költségvetési szervek kivételével.
Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
- a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
- ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat - önmagának - a támogatás terhére elszámolni nem tud.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az a pályázó, aki magánszemélyként nyújtotta be a pályázatát (az adott pályázat keretein belül), nem módosíthatja a státuszát az elszámolás miatt egyéni vállalkozóra és fordítva sem.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. július 1.-2025. december 31.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására a támogatói okiratban meghatározott módon, az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
A megítélt támogatás 60%-a előlegként, a támogatói okirat kiadását követően a pályázó által megadott finanszírozási ütemterv szerint kerül átutalásra. További 40% kifizetésére a pályázati cél megvalósítását követően, a megítélt támogatás és az önrész együttes összegéről történő pénzügyi elszámolás elfogadását, a szakmai beszámoló benyújtását, valamint az NKA Igazgatósága által felkért szakértő helyszíni szemléjéről készülő elfogadó szakértői vélemény becsatolását követően történik.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát, illetve 500 000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium előírja.
Saját forrásként kizárólag azon bevételek fogadhatók el, amelyek más szervezet felé nem kerülnek elszámolásra!
A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 10%-a.
Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni.
A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- építőipari kivitelezési költségek,
- kapcsolódó régészeti feltárás költségei (régészeti érintettség esetén),
- műszaki ellenőr díjazása,
- restaurálási költségek,
- tervezői művezetés.
Az építőipari kivitelezés költségeit, a restaurálási költségeket és a kapcsolódó régészeti feltárás költségeit az adatlap 4.1.4.2. pontjában az Építési beruházás, felújítás rovatban kell feltüntetni, amennyiben a munkálatok eredményeként az épület/építmény értékében változás következik be, mely a pályázó számviteli nyilvántartásaiban kimutatható.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcíme/ke/n kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot "pdf" formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni.
Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB
A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.
A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha
- bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
- hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.
Az NKTK az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.
A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.
- pénzforgalmi számlanyitásra kötelezettek közötti 1 500 000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.
A Kedvezményezett a támogatást csak a támogatói okiratban meghatározott jogcímekre használhatja fel.
Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.
Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2024. április 16-án éjfélig lehet.
értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a "KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ" nevű dokumentumban foglaltak szerint.
Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy a támogatói okirat kiadásáig ellenőrizzék a Felhasználói fiókjukban, a regisztrációs dokumentumok között a feltöltött személyi azonosító okmányuk érvényességét (személyi igazolvány, útlevél, kártyaformátumú vezetői engedély). Lejárt személyi okmányok esetén okirat nem adható ki, ez esetben érvényes dokumentum feltöltése szükséges a "KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ" nevű dokumentumban foglaltak szerint.
A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon munkanapokon 9 és 13 óra között a (36-1) 550-2871-es számon kaphatnak.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.
A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.
A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.
A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a /támogatói okiratok kiadására, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás - álláspontja szerint - jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatói okiratba ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.
A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a Kedvezményezetteknek támogatói okiratot ad ki. A támogatói okirat kiadásának feltétele, hogy a Kedvezményezett a támogatói okirat kiadásához előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem adható ki támogatói okirat.
https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/palyaztatas/kollegiumok-felhivasai/az-oroksegvedelem-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa-9/
(A fenti kiírás terjedelmi okok miatt rövidítettük. Az eredeti pályázat a kiíró honlapján megtalálható. A Szerk.)

A pályázatról további információt a pafi.hu oldalon talál