CivilTech
Alapítvány
Alapítvány
Milyen jogai és kötelességei vannak egy alapítvány alapítójának?


27165



  • bizonyos feltételekkel tagja lehet a kuratóriumnak, de alapító és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban,
  • jogosult az alapítvány kezelő szervét, vagyis a kuratóriumot kijelölni, és a kuratórium tagját megbízatásának lejárta előtt az alapítványi cél megvalósításának közvetlen veszélyeztetése esetén az alapítói jogok gyakorlója hívhatja vissza,
  • az alapító, és csak az alapító módosíthatja az alapító okiratot
  • az alapító okiratban kijelölheti, hogy halála, megszűnése esetén ki gyakorolja majd az alapító jogokat
  • az alapító a nyilvántartásba történő bejegyzés jogerőre emelkedéséig vonhatja vissza az alapításra vonatkozó jognyilatkozatát, ezt követően nem, így visszás lenne, ha az alapító lenne az alapítvány alkalmazottja, megbízottja, és így az alapítói vagyont valamilyen jogcímen részben vagy egészben viszsakapná,
  • köteles az alapító vagyont is az alapítvány rendelkezésére bocsátani.

Az alapítói jogok nem terjednek ki az alapítvány napi működtetésére. Az alapító az alapítással és az alapító vagyonnal útjára bocsátja az alapítványt, alapítói jogai a továbbiakban korlátozottak. Az alapítói jogokat és kötelezettségeket az alapító átruházhatja, ha az alapító okiratban vállalt vagyoni hozzájárulását teljesítette.

frissítve: 2018.04.21.




Hír
A kormány benyújtotta a vagyonkezelői alapítványokhoz kapcsolódó törvényjavaslatot is.
Hír
A fővárosi civil szervezetek iratainak gyűjtése Budapest Főváros Levéltárában
Hír
1989. február 4-én alapították meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot.
Címkék