Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A pályázat kiírója abban az esetben bírálja el a pályázatokat, köti meg a szerződést a kedvezményezettekkel, amennyiben az Emberi Erőforrások Minisztériumával a programra vonatkozóan a lebonyolítási szerződés megkötésre kerül.

A Társaság információs napot tart, melynek keretében a pályázók feltehetik kérdéseiket a pályázattal kapcsolatban. Időpontja: 2017. június 15., 10.00 – 12.00 (Regisztráció az információs napra)

A pályázat hivatkozási száma

LSER2017

A pályázat kiírója

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.

A pályázat célja, célcsoportja

A pályázati program célja az elemi rehabilitációs jogszabály elfogadásáig az átmeneti időszakra az elemi rehabilitációs szolgáltatás biztosítása és a készülő jogszabály alapján a szolgáltatás átszervezése.

A pályázati program célja a látássérült személyek számára nyújtott elemi rehabilitációs szolgáltatás biztosításához szükséges feltételek megteremtése, a szolgáltatás folyamatos működésének biztosítása. Az elemi rehabilitációs szolgáltatás újratervezése, a működési feltételeik újraszervezése. A pályázat kiemelt célja a szolgáltatás népszerűsítése.

Közvetlen célcsoport: látássérült személyek számára elemi rehabilitációs szolgáltatást működtető vagy létrehozni kívánó nem állami, nem egyházi szervezet.

Közvetett célcsoport: elemi rehabilitációs szolgáltatásban részesülő fogyatékos személyek.

Támogatható programok, a támogatás mértéke

A pályázaton vissza nem térítendő működési támogatás nyerhető el. A pályázathoz önerő biztosítása nem kötelező.

A pályázó egy-egy ellátási területre pályázik, ahol elemi rehabilitációs szolgáltatást biztosít. Támogatott program az elemi rehabilitációs szolgáltatás népszerűsítése, szakmai konzultációk és rendezvények, a szolgáltatás fejlesztése is.

A pályázati program keretén belül pályázni lehet 18 megyei, 1 főváros és pest megyei ellátási terület és 1 siketvak személyek elemi rehabilitációs szolgáltatás országos ellátására. Összesen 19 ellátási területen megvalósuló elemi rehabilitációs szolgáltatás és egy speciális célcsoport ellátása támogatható.

A Pályázati Útmutató részletesen tartalmazza azokat a költségtípusokat, amelyekre támogatás igényelhető. Nem lehet olyan tételekre támogatást igényelni, melyek finanszírozása állami vagy egyéb más forrásból megtörténik.

A program forrása

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg: 100 000 000 Ft, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Pályázat kiírója között létrejövő együttműködési megállapodás biztosít.

Önrész vállalása nem feltétel.
A pályázati útmutató tartalmazza azokat a költségtípusokat, amelyekre támogatás igényelhető.

Támogatásban részesíthetők köre, beadható pályázatok száma

A szolgáltatás ellátására az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 2.§ 6. pontja szerinti civil szervezet pályázhat:

  • Egyesület, alapítvány (GFO 529, 569)
  • Egyházi jogi személy (GFO 551, 552)
  • Nonprofit Kft. (GFO 572)
  • Közalapítvány (GFO 561, 562)
  • Szövetség (GFO 515, 516, 517, 521, 522, 523)

A pályázatot a fenntartó nyújtja be a Lebonyolítóhoz. Ha a fenntartó a pályázat benyújtásakor még nem működtet elemi rehabilitációs szolgáltatást, a pályázat benyújtásával vállalja – annak pozitív elbírálása esetén – a szolgáltatás létrehozását és működtetését.

Egy pályázó (fenntartó) kizárólag 1 pályázatot nyújthat be.
A pályázat nyilvános.

A pályázati program megvalósítási időszaka

A megvalósítási időszak 2017. október 1-től 2018. szeptember 30-ig tart.

A pályázat benyújtásával kapcsolatos információk

Pályázni kizárólag a Pályázati adatlap számítógéppel, magyar nyelven történő kitöltésével, illetve a pályázati útmutatóban meghatározott kötelező mellékletek beküldésével lehet.
Kérjük, hogy figyelmesen olvassák el a pályázati felhívást és a pályázati útmutatót!

Benyújtási határidő: 2017. július 15.
Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amelyet az adott napon (vagy ünnepnap esetén az azt követő első munkanapon) postára adnak. A postára adás tényét a dátumbélyegző igazolja.

További információ

FSZK Nonprofit Kft.
Hazai Támogatások Programirodája
E-mail: lser2017@fszk.hu

A pályázattal kapcsolatos kérdéseket kizárólag e-mailben lehet feltenni. Hivatalos válasznak az e-mailen keresztül adott válaszok minősülnek.
A lényeges, információtartalommal bíró kérdések, illetve a rájuk adott válaszok a beérkezéstől számított 5 munkanapon belül a www.fszk.hu honlapon jelennek meg a Gyakran Ismételt Kérdések között.

Jelen Pályázati Felhívás és a Pályázati Útmutató, továbbá a Pályázati Adatlap együtt képezik a pályázati dokumentációt és tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt. A Pályázati Felhívás a Pályázati Útmutató rövidített, kivonatos változata, ezért a Pályázati Felhívásban szereplő információk a Pályázati Útmutatóban is szerepelnek.

forrás, pályázati dosszié: fszk.hu