Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Választások előtt állunk. Szóba tudunk-e állni még egymással?

Ismeritek azt a helyzetet, amikor ülünk egy asztalnál, egy baráti társaságban, egy vasárnapi ebéden vagy épp egy munkahelyen, és hirtelen megfagy a levegő, mert politikai kérdésbe ütköztünk? Mondjam vagy ne mondjam? Érdemes belevágni? Hallja a másik, amit mondok? És én hallom, amit a másik mond? Érdekel egyáltalán?

Magyarországon ma nagyon nehéz politizálni, főleg olyanokkal, akik más véleményen vannak, mint mi. Mindenki azonnal befeszül, és ragaszkodik a maga igazához. Nem is kíváncsi, mit mondana a másik. De így kell-e ennek lennie? A politika tényleg szétszakítja a családokat, a barátságokat, a kapcsolatokat? Nem kirándulhat együtt egy jobboldali és egy baloldali?

Most hogy közelednek a választások, a feszültségek még jobban kiéleződnek, a világnézetek egymásnak feszülnek, és azt tapasztaljuk, hogy ugyanazt a hírt vagy személyt homlokegyenest másképp értelmezi a két oldal.

Különleges workshopunkon arra vállalkozunk, hogy megtörjük a jeget. Hogy megmutassuk, lehet egymással beszélgetni, ebédelni, színházba menni, focizni, akkor is, ha nem mindenben értünk egyet.

Négy alkalomból álló workshop sorozatunkban közös kutatásra hívunk fiatalokat, hogy közösen megtaláljuk annak a módját, hogyan lehet egy közösségben, egy családban, egy munkahelyen, egy országban együttélni kiegyensúlyozottabban, elfogadva azt, hogy nem mindenben értünk egyet.

A workshopon szociodráma módszerrel fogunk dolgozni, ami egy kiváló problémafeltáró, rendszerben gondolkodó, demokratikus módszer, amelyben a csoportagok biztonságosan kísérletezhetnek különböző perspektívák megvizsgálásával, különböző stratégiák vagy forgatókönyvek kipróbálásával. Megnézhetjük laboratóriumi keretek között, milyen lenne, ha valamit egy kicsit másként csinálnánk, mint ahogy szoktuk. Milyen lenne, ha meghallgatnánk a másikat, mi lenne, ha kipróbálnánk, milyen lehet az ő helyében. A szociodrámához semmilyen előképzettség vagy tapasztalat nem szükséges.

A folyamatról filmes szakemberek részvételével egy kisfilmet készítünk, hogy meg tudjuk osztani a nyilvánossággal, mire jutottunk, és meg tudjuk mutatni másoknak is, mire lehet jó, ha szóba állunk egymással. Célunk elsősorban annak megtalálása, hogyan lehet kicsit jobban megérteni a másikat, miközben nem adjuk fel elveinket és integritásunkat.

Különösen örülnénk annak, ha olyan barátok, ismerősök is részt vennének együtt az eseménysorozaton, akiknek aktuálisan megrontotta a kapcsolatát vagy a kommunikációját a politikai szétszakítottság, és közösen keresnének erre a helyzetre megoldást.

Időpontok:
március 18. 18-21 óráig,
március 19. 10-18 óráig,
március 28. 18-21 óráig,
április 9. 10-18 óráig

Helyszín:
Lehetőségek Tere, 1083 Budapest, Práter u 63.

A workshop napjain szendvicset, kávét, vizet, a teljes napokon meleg ebédet is biztosítunk.

A részvétel ingyenes.

Jelentkezés: https://forms.gle/fa9N6DYmp1z3KcKy9

Jelentkezési határidő: 2022. március 11, éjfél

Projektötlet, szervezés: Hegyi Dóra / tranzit.hu, Lehetőségek tere

Kommunikáció: Bódi Zsuzsanna

A workshop vezetői: Galgóczi Krisztina és Blaskó Ágnes szociodráma vezetők

A film készítője: Haragonics Sári és alkotótársai

Grafika: Görcz Andrea

A tranzit fő partnere az ERSTE Alapítvány.

Blaskó Ágnes, szociodráma-vezető. A legkülönbözőbb csoportokkal dolgozik együtt azért, hogy saját maguk számára láthatóvá, majd változtathatóvá váljon a helyzetük. Intézményekben és azon kívül, hátrányos helyzetűekkel és privilegizáltakkal. Mert a hatalmi dinamikák bárhol beindulnak, amíg a demokratikus működésről nincs közös értésünk.

Galgóczi Krisztina, PhD, színház esztéta, pszicho- és szociodráma vezető, resztoratív facilitátor. Számos terepen dolgozik szociodrámával: egyetemen, színházban, oktatási és javító intézetekben, egyénileg és csoportosan. Jelenleg a Magyar Pszichodráma Egyesület Szociodráma Szekciójának vezetője. Két most megjelenő szociodráma könyv szerkesztője és szerzője.

Haragonics Sári 2015-ben végzett Dokumentumfilmrendező mesterszakon az SZFE-n, Szembenézés című diplomafilmje után első egészestés dokumentumfilmje, az Anyáim története (társrendezésben Dér Asiával) premierje 2020-ban volt, kanadai Hot Docs Fesztiválon. Jelenleg Szia Sári! című második egészestés filmjén dolgozik, emellett részvételi filmes workshopokat vezet gyerekeknek és kamaszoknak; ebből írja doktori disszertációját is.

Hegyi Dóra, művészettörténész, kurátor, a tranzit.hu vezetője, a Lehetőségek tere alapítótagja. A kortárs képzőművészet nyitott formáit a kritikai gondolkodás gyakorlásának egyik legjobb terepének tartja. A kortárs művészet gyakran úgy nyúl megszokott kérdéskörökhöz, hogy megkérdőjelezi a berögzült működéseket és bátran feszeget tabutémákat.

Forrás:https://www.facebook.com/events/1972648469562844