Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az Önkéntes Központ Alapítvány 20. születésnapjának alkalmából október 27-én este 18 órától egy jótékonysági koncertet tart egy kis beszélgetéssel, vendéglátással, melyre szeretettel hív minden érdeklődőt, támogatót, régi és új partnerét.

A 20 éves ÖKA egyik fő tevékenysége a magányosan, elszigetelten élő idősek támogatása azáltal, hogy önkéntesek látogatják őket, helyettesítik a barátot, családot. E
tevékenységünkbe az is beletartozik, hogy karácsonyra legalább az Őket látogató önkéntesektől ajándékot kapnak, valamint az időseknek és az őket segítő önkénteseknek egy
szép karácsonyi vacsorát, ünnepélyt szervezünk.
 
Most egy olyan támogatási lehetőséget kínálunk, mely egy kellemes szabadidős és kulturális program is egy nagyon szép helyszínen, a Lóvasút Rendezvényközpontban! A koncertet a BARCAROLA kvartett adja Kostyál Péter vezetésével, akik önkéntesen honorárium nélkül vállalták a fellépést. A műsoron népszerű, klasszikus művek szerepelnek.
 
A koncertre jegyet igényelni, vásárolni az alábbi e-mail címen  idosekbaratai@onkentes.hu vagy ezen az űrlapon lehet https://forms.gle/nmfZ8pk2BfgAzRC68 .

Köszönettel számítunk az érdeklődésre, és minden adományt hálásan köszönünk!